A szaturnusz gyűrűi a fizikai tételekkel ellentétesen működik?

A Szaturnusz inkább ismert a gyûrûirõl, mint a Jupiter.

A gyûrûk itt is szabályellenesen viselkednek. A Naprendszerben

jól látható, hogy a törvény az: ha egy kisebb test

közel van egy nagyobbhoz, akkor akörül körpályán kering.

Ha közel jár hozzá, gyorsabban tesz meg egy kört, nagyobb a

sebessége, ha távolabb van tõle, lassabban kering és egy kör

megtétele több idõt vesz igénybe. A bolygókon is látszik ez: a

Naphoz oly közel lévõ Merkúr szinte „rohan” a csillag körül,

míg a tõle oly igen messze lévõ Uránusznak egy kör

megtételéhez 84 földi évre van szüksége!

Nos, így van ez sokfelé az univerzumban. De nem a

Szaturnusz gyûrûivel. Ezek a bolygótól különbözõ távolságra

lévõ kõzet- és jégrétegek, alaposan szétterülve. A Szaturnuszhoz

közeli, mert alig 600 és 900 kilométer körötti gyûrû

lassabban forog, mint a tõle 12-16 ezer kilométerre lévõ

másik, külsõ gyûrû! És a harmadik, amely 100 ezer kilométerre

van a felszíntõl, még ennél is sebesebben forog!

Ezt még egyetlen földi csillagász, ûrfizikus, semmilyen

szakember nem volt képes megmagyarázni. Ellentmond a

józan észnek, a fizika törvényeinek, nem is szólva a gravitáció

szabályairól. Vajon ez is egy üzenet lenne?

Két automatikus kamerákkal felszerelt ûrszonda haladt el a

Szaturnuszhoz elég közel. Fényképfelvételeikbõl kiderült,

hogy a felszín egy pontján egy szabályos hatszögletû építmény

található. Lehet, nem jó szó az „építmény”, de van-e

jobb? Annak a valaminek nem helybeli, hanem idegen eredetûnek

kell lennie. De hogy mi az, nem tudhatjuk. Már csak

azért is nehéz ott elképzelni bármilyen állandó objektumot,

mert hát a Szaturnusz sûrûsége kevesebb, mint a vízé! Egy

köbcentiméter szaturnuszi anyag ott csak 0,705 grammot

nyom. Ez a Naprendszer legritkább anyagú bolygója, szilárd

felszíne – akárcsak a Jupiternek – ennek sincsen. Mondanom

sem kell, hogy ez az óriásbolygó is háromszor annyi meleget

sugároz ki magából, mint amennyit a Naptól kap. Vajon valahol

belül ez is egy csillagként mûködik?

Kísértetiesen ismétlõdtek itt is azok a dolgok, amiket a

Jupiteren egyszer már felfedeztek az emberek. Amikor 1975-

ben a két Voyager-szonda a közelbe ért, elég sokáig

tartózkodtak a bolygó mellett. Összesen mintegy 500 napra

tehetõ ez az idõszak. Az 500 nap alatt a két szonda mûszerei

– egymástól függetlenül! – 12 alkalommal vettek nagy

energiával érkezõ rádióhullámokat, „adást”. Ezek érthetetlennek

voltak, voltaképpen elektromos zajként is felfogható

„adás” volt ez. Mielõtt önök közül valaki most rálegyintene,

hogy ezek is természetes eredetûek voltak, hadd jegyezzük

meg: az adások szabályos idõközökben ismétlõdtek.

Pontosan 10 óra 10 percenként érkeztek a bolygó vagy

környéke felõl. Annyit már tudunk, hogy a Szaturnusz nem

10 óra 10 percenkét fordul meg a tengelye körül, ez az idõ 12

órát tesz ki és nincs egyetlen pontja sem, amely 10 óra 10

perc alatt kerülne ugyanabba a pozícióba. A felszínrõl azért

sem jöhetnek a rádiójelek, mert olyan, hogy felszín, nem is

létezik.