Ha a Föld tényleg olyan gyorsan forog, mint ahogy állítják, akkor hogyhogy ebből semmit nem érzünk?
Amikor 5 km/h-val fúj a szél, vagy 30 km/h-val tekerek a bringán, azt komolyabban érzem, mint a Föld állítólagos forgását.
Na?
Sakk-matt tudomány?
Egyrészt azért nem érezzük, mert ebbe születtünk, tehát ugyanúgy kiszűri (kiszűrné ha erős hatás lenne) az agyunk, mint az alapzajt.
Másrészt azért sem érezzük, mert a körmozgás esetén a hatás amit érzünk a szogsebességtől függ. A Föld egy nap alatt fordul korbe egyszer, ha felülnél egy körhintára ami egy nap alatt tesz egy kört, azt se éreznéd.
> De a körmozgásnál minden pillanatban módosul a mozgásállapot
Igen. A mozgásállapot megváltozását nevezzük gyorsulásnak. Ennek a mértékét, illetve az ebből fakadó erőhatást ki lehet számolni. Lásd: [link]
Ezt tettem meg a #10-es válaszomban. Ez az erő a súlyodnak a 0,344%-a, ahogy a #10-es válaszomban írtam, egy 80 kg-os ember esetén akkora erő, amivel 27 dkg nyomja az alátámasztást. Kvázi ezzel a 27 dkg-mal érzi magát könnyebbnek az ember. Ekkora erőkülönbséget nem érzékelünk. Ráadásul ahogy írtuk, a fogantatásunktól fogva ekkora arányú erőben élünk, tehát soha nem érzékeltük azt, mikor ez az erő nem hat ránk.
> Furcsa
Mi a furcsa benne. Hogy ilyen kicsi az erő? Azért gondolj bele, egy olyan „körhintáról” van szó, ami 1 fordulatot tesz meg naponta. Az azért roppant lassú forgás. Nyilván a Föld középpontjától való nagy távolság miatt persze ez nagy kerületi sebességet jelent, de a gyorsulás így is jóval kisebb, mint a gravitációs gyorsulás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!