Szén alapú élet exobolygón?
Hát figyelj, ez egy nagyon-nagyon bonyolult kérdéskör számtalan szemponttal.
Leírom azokat a dolgokat, amik egészen biztosan kellenek a szén alapú élet kialakulásához:
- víz
- hasonló atmoszféra
- mágneses mező
- gravitáció
- megfelelő hőmérséklet
És még azt sem tudjuk, hogy ezek megléte mellett mennyire valószínű az élet kialakulása. Lehet, hogy olyan nagy véletleneknek kell megtörténnie, hogy nagyon ritka az élet. Az is lehet, hogy ezen feltételek megléte következtében már könnyen kialakul az élet, akkor pedig nagyon gyakori.
Nem hiszem, hogy Földről importált növények túl tudnának élni. Sem fordítva. Ahhoz már terraformálást kellene végrehajtani. De nem csak a növények, hanem semmilyen állat, sem ember. Nagyon specifikusnak kell lennie az atmoszférának, hogy túl tudjunk élni, de az meg esélytelen, hogy találni fogunk egy pont ugyanilyen bolygót. Talán 1000 galaxisonként előfordul egy pont ugyanilyen bolygó. Sok szerencsét a megtalálásához.
LeonScottKennedy:
ebből egyik sem igaz.
Az egyetlen dolog, ami biztosan kell, az a szén.
Ezen kívül kell még valami folyadék, de nem feltétlenül a víz.
A "megfelelő" hőmérséklet az lehet -200 fok is, vagy +500.
A többi nem kell.
#3:
Jó is lenne...
Szép álmaid vannak :)
Tisztázzuk: a fő kérdésben nem az emberi életről volt szó.
Annak pedig nagy vonalakban ezek a feltételei.
Természetesen ha egy KONKRÉT életfajtát nézünk, annak ennél sokkal szigorúbb lesz.
#5:
Én sem az emberi életről beszéltem, hanem az élet kialakulásáról.
Nézz utána egy kicsit a dolognak, mielőtt hülyeséget írsz. Amiket leírtam, azok az alapvetések csak, de garantálom, még sokkal több feltétel van, a véletlen faktorokról nem is beszélve, amiknek meg kell történniük.
Olvass utána, hogy miért a szén a legoptimálisabb elem erre a célra, és hogy miért nem valószínű bármilyen más alapú élet. Olvass utána a napszélnek, hogy miért olyan fontos a mágneses mező megléte. Olvass utána a kozmikus sugárzásnak, hogy miért olyan fontos az atmoszféra megléte, és a légkör összetételének fontosságára a szén szempontjából. Meg fogsz lepődni, hogy mennyire le tudtuk már szűkíteni az élet kialakulásának feltételeit (még egyenlet is van arra, hogy mennyi az esélye az életnek az ismert exobolygók és a feltételek alapján), de még mindig van néhány ismeretlen tényező, amik további feltételekhez vezethetnek.
"Olvass utána, hogy miért a szén a legoptimálisabb elem erre a célra"
Annyira, hogy az az egyetlen.
Ha ilyen figyelmesen olvasod az írásom, akkor mást már nem is kérdezek.
#7:
Pedig ebben sincs igazad :)
Jó, extrém esetben elképzelhető más is.
De ez annyira extrém, hogy jelenleg el se tudjuk képzelni, ezért aztán valószínűleg nem is ismerjük fel.
Elsőre talán maradjunk azoknál, amelyeket el tudunk képzelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!