A papírlapok környezetszennyezők?
A papír előállítása inkább a környezetszennyező, nem maga a papír.
Magával a papírral – ha már létezik – kevesebb a probléma. Az előállításának, illetve az újrahasznosításának viszont van környezetszennyező hatása.
Betiltani nem egyhamar fogják, mert egyelőre bizonyos helyeken nincs igazán jó alternatívája, ami tágabbról nézve kevésbé környezetszennyező. Pl. csomagolóanyagnak még mindig sokkal jobb, mint a műanyag.
Viszont kiváltható a papír ettől függetlenül. Azok az eszközök, amik kiváltani tudják a papírt bizonyos területeken, azoknak az előállítása szintén környezetszennyező. De ha a papír kiváltása nélkül is rendelkeznél amúgy ezekkel az eszközökkel, akkor mindjárt más a kép. Egy papír alapú számla helyett ma már használható az elektronikus számla. És bár egy számítógép, egy mobiltelefon, egy levelezőszerver előállítása és üzemeltetése környezetszennyezéssel jár, sőt sokkal nagyobb környezetszennyezéssel, de számítógépe, mobiltelefonja, email fiókja akkor is lenne kvázi mindenkinek, ha papír alapú maradna a számla, tehát a mérleg mégis csak az elektronikus számla felé billen.
Anno pl. jártam oktatásra, ahol jegyzetelnem kellett, és kaptam is előre megírt jegyzeteket. De akkoriban egy Galaxy Note-om volt, papír helyett a telefonra jegyzeteltem. Az előre megírt jegyzeteket meg papír helyett pdf-ben kaptam meg. Egy adóbevallást is ma el lehet küldeni elektronikus úton, papír felhasználása nélkül. Szerződéseket is lehet elektronikus úton, papír nélkül kötni. Fénymásolás helyett ott a scanelés. Sőt ezeknek más szempontból is sokkal előnyösebbek (pl. tárolás, kereshetőség).
A papír alapú könyveket is egyre nagyobb mértékben váltja ki az elektronikus könyv.
Vagy pl. nálunk kedvesemmel a bevásárlólistát egy ideig papírra írtuk. Aztán vettem egy hűtőgépre applikálható fehér táblát, onnantól táblafilccel írtuk, ahol az íróeszköz még mindig környezetszennyező, de legalább nem termeltük kilószám a papírt. Az elmúlt években meg egy mobilalkalmazást használunk, amit mindketten látunk, mindketten tudjuk bővíteni a bevásárlólistát. Telefonunk meg amúgy is lenne, maximum a felhasznált energia előállítása az, ami környezetszennyező, de ott is lehetne az áramot megújuló energiaforrásból tölteni. Tehát elvileg ez ma lehet, hogy nem sokkal környezetbarátabb, de potenciálisan tudna az lenni.
Viszont van az a terület, ahol a papír még nem megkerülhető, nincs jó alternatíva. Írtam a csomagolópapírt már, de pl. a művészi felhasználás is ilyen. Bár léteznek igen jó digitális rajztáblák, meg igen jó szoftverek is hozzá, sőt számos extra előnyt is ad – egy akvarellnél nem lehet visszavonni az utolsó ecsetvonást, elektronikus eszközökkel meg igen – de azért egészen más papírra ecsettel festeni, mint amilyen az elektronikus alternatívája.
Meg még mindig egy csomó ember kényelmesebbnek tartja a papírt, a kézzel fogható papírt az elektronikus eszközöknél. Egy papír alapú könyvben valahogy kényelmesebb lapozni, átfutni a tartalmat, mint e-book esetén. Van, akinek sokkal kézenfekvőbb telefonálás közben valamit papírra felírni, mint mondjuk a mobilját használni ilyenre, és van az a szituáció, mikor ez utóbbi nem is nagyon tud működni.
Szóval papír még jó ideig lesz. Maximum olyan területeken fogják betiltani a használatát, ahol már kiforrott, használható, és mindenki számára használhatónak tűnő alternatívája van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!