Mi a feloldása Schrödinger macskájának?

Egyelőre nincsen feloldása, valódi problémának tűnik. Úgy tűnik (egyelőre se cáfolva, se bizonyítva nincsen) hogy a QM nem képes produkálni az általunk tapasztalt jelenségeket.

Ha a paradoxon 'igazi', azaz formalizálható, akkor kiderül majd, hogy a QM nem fundamentális, nagyobb méretekben más egyenletek működnek.

Ha a paradoxon nem igazi, akkor persze lesz feloldása.

Mindenesetre az elmúlt 85 évben nem sokkal kerültünk közelebb a problémához.

Scrödinger macskája egy fizikai paradoxon. Akik ide irogatnak azt sem tudják mit takar a paradoxon. Mitől is paradoxon, de mindenki meg van róla győződve hogy jobban tudja mi is ez :XD

A Schrödinger macskája paradoxonnak a feloldása J.A.Wheeler kísérleteiből következő megfigyelés általi hullámfüggvény összeomlás. Ugyanis magát a hullámfüggvényt, nem a mérés, hanem a tudatos megfigyelés omlasztja össze. Wheeler kísérletében ugyanis megfigyelte a kvantumrészecskét annak mérése nélkül és az összeomlott, amint megtudta melyik úton megy. Majd később összekeverte az utat és a hullámfüggvény helyreállt.

Ez nem értelmezhető máshogyan, csak hogy a megfigyelő tudata valamilyen módok összeomlasztja a hullámfüggvényt. A világ körülöttünk csupánn résztvevő. Kollegák szerint az hogy milyen kérdéseket teszünk fel a világról, az ahogyan látjuk a mindenséget az határozza meg milyenné válik!

Nagyon figyeljetek mitől féltek, mire gondoltok, mert valósággá válik!

egy fizikus

A paradoxonoknak sokféle fajtája van.

Vannak antinómiák. Az antinómiák logikai úton nem feloldható paradoxonok. Ilyen pl. az „ez az állítás egy hazugság” jellegű paradoxon. De ilyen a Russell-paradoxon, a Mikulás paradoxon, a borbélyparadoxon, stb… Gyakorlatilag ezek tulajdonképpen lehetetlen esetek.

Vannak aztán hamis paradoxonok. Ezek attól hamis paradoxonok, hogy a következtetési módjukban, vagy a kiinduló állításaikban van valami hiba. Ilyen pl. a lóparadoxon. Pl. az ekvivokáció hibája is vezethet ilyen hamis paradoxonhoz: Pl. Mi jobb egy igazi olasz kávénál? Semmi… Viszont a pótkávé is jobb a semminél. Tehát a pótkávé jobb, mint egy igazi olasz kávé.

Vannak viszont igazi paradoxonok. Ezek attól igazak, hogy ugyan a következtetés a józan ész számára abszurd, de minimum meglepő, viszont a következtetés maga helyes, érvényes. Ilyen pl. a Grand Hotel-paradoxon. Vagy ilyen a Monty Hall-paradoxon. A következtetés ezekben az esetekben helyes, csak éppen ellentmond a józan paraszti észnek. Ezekben nincs semmi feloldandó. Pl. a Grand Hotel-paradoxonból az következik, hogy egy végtelen számú szobával rendelkező hotelben ha teltház van, akkor is el lehet helyezni még benne végtelen számú vendéget – kvázi a ∞+∞=∞ esetéről van szó –, az bár meglepő, de igaz. A következtetés nem önmagával mond ellent, hanem a józan paraszti ésszel, ami meg a gyerekkorunkban összeszedett előítéletek gyűjteménye, és koránt sem ad helyes képet a világról. Ebben az esetben nem a paradoxon az, ami hibás, hanem az, amit a józan paraszti ész diktál.

Schrödinger macskája ha paradoxonnak tekinthető, akkor igazi paradoxon. Nincs mit feloldalni rajta. Schrödinger pont azért hozta fel ezt a példát, mert a szuperpozíció a kvantumfizika méreteinél működik. A mi emberi léptékű méretarányunkban a különböző kvantumfizikai törvényszerűségek összeadódva kvázi a klasszikus fizika szilárd összefüggéseivé állnak össze. Schrödinger pont arra hozott ezzel példát, hogy olyan fogalom, mint a szuperpozíció bizony óhatatlanul is meg kell, hogy jelenjen a makrovilág méreteinél is. És ez tulajdonképpen igaz is. Nincs itt semmi ellentmondás önmagán belül, pusztán a józan paraszti eszünknek, meg a világról szerzett ismereteinknek – megismeréseinknek – mond ellent, viszont Schrödinger macskája a megismerés folyamán válik fixen élővé, vagy holttá, a szuperpozícióban akkor van, ha az állapota nem ismert, nem lett „megmérve”. Mi meg a világról a megismeréseink – kvázi méréseink – útján alakítottunk ki modelleket, erről szól a klasszikus fizika is, meg tágabb értelemben az, amit józan paraszti ésszel tudni !vélünk! a világról.

A dolognak amúgy nyilván van némi fizikai természetű jelentősége. De olyan hű de nagyon sok nincs. A dolognak inkább filozófiai természetű következményei vannak, amiből aztán néhány valóban érdekes és értékes filozófiai gondolat születhet mondjunk lételméleti és ismeretelméleti, esetleg tudományfilozófiai területen, viszont annál több bődületes hülyeség is a dolog lényegének a megfelelő tudásháttér nélküli meg nem értéséből, félreértéséből, az absztrakciós képességek hiányából.

Még mindig sokan azt hiszik amúgy, hogy az ember mint tudat valami kiemelt megfigyelő lenne.

Ez nem igaz. Egyszerűen egyenrangúak vagyunk egy kődarabbal, vagy fával, vagy hangyával, vagy detektorral.

Lehetséges, hogy az objektív valóság nem teljesen úgy létezik, vagy talán nem is létezik. (Wheeler experiment, Wigner barátja, Kvantum radír kísérletek stb)... de ez mint makroszkopikus kvantumrendszerekre érvényes. Ebben pedig a mi neurononkból álló anyaghalmazunk, mint agy... semmivel nem több mint egy folyó.

A folyó is eldöntheti, hogy elvégzi a mérést, vagy nem... és nem omlik össze a hullámfüggvény - pont ahogy az agy is.

Csak az agy egy kicsit komplexebb folyó, ahol elektronok és ionok áramlanak különféle akadályokon keresztül, mire megszületik az a döntés hogy lemérjük-e a fotonokat, vagy ne - és maradjon az interferenciamintázat.

A folyós példához annyit, kiegészítésnek... hogyha rákötünk egy interfészt ami kiolvassa a folyó állapotát, vagy egyszerűen csak annyi, hogy adott egy vízfolyam amit egy homokkupacról elindítunk. A homokkupac alján egyesek és nullákból álló fakkok vannak. A folyó így egy kezdeti állapotból indulva, kaotikus és nemlineáris hatásoknak hála "eldönti" hogy a fotonokat megfigyeli a detektorral (és részecskévé materializálódva) vagy hagyja hullám formában, ezzel kiváltva az interferenciamintázatot.

Ez a rendszer ekvivalens az agyunkkal és a tudatunkkal. Mert egy tudós a monitor előtt ülve az agyával, parancsot ad a detekcióra, majd megfigyeli a monitort, és a detektort. Ezáltal összeomlik számára a foton hullámfüggvénye. Ez a szubjektív valóság végigterjedt a detekciótól kezdve az agyig.

Pont ahogy a fentebb említett folyó is képes erre.

Ettől meg természetesen számunkra eléggé kiszámítható a valóság... de lehet kvantum szinten nem létezik egy minden és minden számára objektív realitás.

Na, most végre megértettem, hogy miért nem akarom sosem megnézni a kihúzott lottóimat. Állandóan halogatom, majd később, majd holnap, holnapután.

Addig ugyanis amíg nem nézem meg, hogy nyertesek e, számomra szuperpozícióban vannak, lehetnek nyertesek is, meg nem is egyszerre, de ha megnézem, a tapasztalatom az, hogy nem nyert, így jobban járok vele, ha meg sem nézem, mert akkor sokáig lehet egyszerre akár telitalálatos nyertes is, (meg nem is).

Ilyenkor persze nem abból indulok ki, hogy milyen kicsi az esély a telitalálatra, hanem abból, hogy fele-fele az esélyem, mert vagy telitalálatos, vagy nem.

:)