Elmagyarázná valaki, hogy a hagyományőrzésnek mi az értelme? Ebben a globalizálódó világban nem szélmalom harc? Illetve ha nem, akkor sem értem, hogy miért jó.

A hagyományőrzés - ahogy azt ma ismerjük - egy mű fogalom, mű dolog. a régi korokban az emberek nem foglalkoztak a hagyományokkal, az folyton változott, abban az értelemben, hogy milyen módon alakította azt az egyház, vagy a világi hatalom - mit engedett és mit nem. Ugyanez igaz az építészetre is. Ma mindenhol műemlékeket védünk, 100 évvel ezelőt simán lebontották azt ami nem kellett és helyette építettek az akkori kornak megfelelő és szükséges épületet.

A 70-es években az ellenállás egyik eszköze, elnézett, engedett eszköze lett a hagyományőrzés, a repülj páva, meg a néptánc mozgalom.

Ennek a modern kori megfelelője a turbómagyar ijjászkodás, meg szittyáskodás. Az is egyfajta ellenállásként indul, mikor 2002-ben a fidesz elvesztette a választásokat, na onnantól szaporodtak meg ezek a csoportok, 2006 után pedig nőttek, mint a gomba. Mára pedig szűnnek meg, mert elfogyott alóluk a pénz, amit a politika pumpált beléjük.

A hagyományok régi korok lenyomatai. Például megízlelhetjük, milyen volt régen élni, miket csináltak az emberek. Értelme nem feltétlenül van ezeknek, de például peshedni a légkondis szobában sem kimondottan hasznos, vagy jó, vagy értelmes cselekvés...

Ha másért nem is, a közösségek, kapcsolatok megerősítésére mindenképpen jók.

Neked kérdező ezek nyilván nem jelentenek semmit. De sokaknak ezek a hagyományok érdekesek. És jó apropók arra, hogy az ember kicsit kilépjen az általad említett szélmalom-harc-ból.

Nem mindennek van értelme és nem is kell hogy legyen. Valamit csak jó megőrizni... Gondolom a történelem sem kimondottan érdekel, pedig ez sokaknak érdekes. A Hagyományok is leginkább történelmi jelentőségűek.

És persze vannak olyan esetek is, amikor kifejezetten hasznosak ezek. Néprajz kutatóknak, történészeknek, stb. Sok sok következtetést le lehet vonni belőlük. Pl.: Nem kell kikutatni, hogy milyen szokások voltak 200 éve, mert még mindig használják. Ez nagyon megkönnyítheti a tudományos vizsgálódásokat, amik a múltat hivatottak feltárni...

A hagyomány felesleges őrizni. A hagyományt éltetni kell. Én néptáncos voltam, az is valami hasonló. Nyilván ennek során megtanultuk azokat a dalokat, amiket 50-100 éve énekeltek, megtanultuk azokat a táncokat, amiket 50-100 éve énekeltek. De ez még így önmagában nem jó semmire. Viszont megszerettem az egészet, és a globalizációval ez nincs ellentétben. Mert mit csinál egy néptáncos? Felveszi a kínai farmert, az olasz inget, eszik egy gyrost, megnézi a iPhone-ján, hogy mennyi az idő, és ha eljött az idő, elmegy egy táncházba. Ott énekel, táncol, úgy, ahogy azt megtanulta, ahogy 50-100 éve csinálták. Közben iszik mondjuk egy orosz vodkát, meg egy német sört. És mégis a magyar hagyományokat „ápolja”.

De ennek nem a hagyományőrzés a célja. Egy néptáncos nem azért megy el a táncházba, hogy valaki kultúrmissziót teljesítsen. Egyszerűen neki ez a legkedveltebb módja a bulizásnak, pont annyira, mint másnak mondjuk a diszkó. (Esetleg még oda is elnéz néha, mert a kettő nem zárja ki egymást.) Itt nem őrizzük, és ápoljuk a hagyományokat, hanem a hagyományok megszűnnek hagyománynak lenni, amit csinálunk az nagyon is mai, élő és természetes. Csak éppen kontinuitás van azzal, amit 50-100 éve is csináltak az emberek.

Én nyáron tarsolyt hordok, mert tök jól elfér benne a pénztárcám, meg a mobilom. Nem kell a zsebembe tuszkolni ezeket, ami nyáron elég hülyén néz ki. Télen nem, mert ott jobban preferálom – praktikus okokból – a sídzseki jellegű télikabátot, az alatt meg nem kényelmes. Nyáron tarisznyába járok. Ha sok cuccom van, akkor felveszem a hátizsákot, de azzal az a gondom, hogy leizzad a hátam. A modern férfi oldaltáskák nekem már gyerekkorom óta – még mielőtt néptáncos lettem – furának néznek ki, olyan kényszermegoldásnak. A tarisznya meg praktikus is, tetszik is.

A lényeg, hogy a hagyomány nem arra való, hogy őrizgessük, hanem hogy megismerve annak azokat az elemeit, amik a mai korhoz illeszthetők, azokat itt és ma vigyük tovább, ha kell, akkor ne változatlan, hanem a mai korhoz igazított formában, ami meg elavult, azt vigyük be esetleg a múzeumba.

~ ~ ~

A hagyományőrzéshez sok közöm nincs. De szerintem aki mélyebben belekóstolt ebbe, annak sem valamiféle kultúrmisszió csak az egész, hanem valahogy az életmódjának a részévé válik. Nem őrzi, hanem a saját életére örökíti át a kultúrát. Ha már a lovasíjászat szóba került, Kassai Lajosnak volt egy nagyon frappáns megfogalmazása: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.

~ ~ ~

Hogy erre szükség van-e? A kultúra mindig is változó volt. De mindig volt egy mag. Nem lehet ezt jól megfogalmazni egzakt módon, de ahogy az ember megismeri a széki sűrű tempó zenéjét és táncát, meg a többi tájegység zenéjét és táncát, kialakul benne valamiféle esztétikai, ne adj' Isten valamiféle értékrendi, világnézeti érzék. Ha most fogjuk mondjuk a Dallas főcímdalát, és ráhúzzuk a széki sűrű tempóra? Az ember azt érzi, hogy egészen rápasszintható, nem érzi furának. De ha egy kalotaszegi legényesre húzzuk rá, akkor meg az ember azt érzi, hogy nem stimmel, „nem oda való”. Vagy anno moldvai táncházban hallottam az Eins Zwei Polizei ( https://www.youtube.com/watch?v=dSy2DcATYUo ) című „gyöngyszemet”, és megint az embernek az volt az érzése, hogy az oda, arra a táncra stimmel. De egy másik tájegység másik táncára meg nem.

Ami a mai hagyomány, népi kultúra, az nem más, mint sok-sok különböző korból átvett elemek valami furcsa keveréke. De régen a hatások nem voltak ilyen erősek, minden valamiféle szűrőn keresztül került bele a hagyományba. 100 éve is divat kérdése volt a tánc is, a zene is, de akkor még működött valami szűrő, ami ezen esztétikai érték mag alapján beengedett valamit, valamit meg elvetett.

A globalizáció korában ez a szűrő az, ami valahogy mag nélkülivé vált. És ezzel én úgy érzem, hogy valami fontos dolgot veszítettünk el. (Hozzá kell tennem, hogy mellette valami fontos dolgot nyertünk is, de a kettő nem összehasonlítható.)

Ha valaki ma – fogalmazzunk úgy – XXI. századi módon él, mit sem tudva bármiféle hagyományról túl sokat, hát oké. De ha valaki meg szeretné megismerni a hagyományokat, szeretne belőle meríteni, szeretne belőle valamit tanulni, az is oké. Szélmalomharc? Nem az, mert nem harc. Nem gondolom azt, hogy a hagyományőrzés bármi ellen való harcolás lenne. Nem valaminek az ellenében, hanem valamiért működik az emberben.

~ ~ ~

Kicsit visszakanyarodva a személyes élményemhez: a zenei ízlésem is ilyen. Hallgatok nagyon sokszor népzenét. Nem azért, hogy őrizzem a hagyományt, hanem mert nekem tetszik. De hallgatok mondjuk Kispált is, vagy éppen Nirvanát is, de néha meg az aktuális egynyári popdalok is megtetszenek, és meghallgatom azt is. Nem harcol itt semmi semmi ellen, a hagyomány, a múlt nem a modern és új ellentéte, hanem szépen megvannak egymás mellett, egymást jól kiegészítve.

De ha belegondolsz, a gasztronómiánál ez nem kérdés. Attól, hogy ma van pizza, hamburger, gyros, kínai, vagy éppen Oreo, attól még van gulyásleves, vaddisznópörkölt dödöllével és van meggyes rétes és kürtőskalács is. Attól, hogy van új, érdemes meríteni a régiből is, azt is „áthagyományozni” a jelenbe. A gasztronómiánál fel sem merül kérdésként, hogy a hagyományos bajai halászlé, az valami szélmalomharc lenne a hot doggal szemben.

Vagy a tarsolyt és a tarisznyát is úgy hordom, hogy nem bőgatya és csizma van rajtam, hanem farmernadrág, és jelenleg egy fekete bőrcipő hatású Puma kondicipő.

Ez nem egy vagy-vagy kérdés, ha lehet egy és-és kérdés is…

Én régebben foglalkoztam hagyományőrzéssel, ismerek nem kevés hagyományőrzőt. Ha lehet, volna pár hozzáfűznivalóm a fotelnindzsák véleményéhez...

1) A hagyományőrzés nem csak Magyarországon terjedt el. Nem kell belelátni a Fidesz győzelmét meg hasonló politikai izéket. Hagyományőrzés nyugaton évtizedek óta létezik, nálunk a rendszerváltás előtt is létező "indiános táborokból" nőtte ki magát és konvergált a kályhacsőből készült "lovagi páncél" irányából a történelmi hűséget követelő, korabeli technikával készült felszerelést előíró hagyományőrzésig, ami nyugaton is létezik. (Ismerek egy angol csoportot, nekik még a nem látható felszerelésük, pl az alsógatyájuk is a kornak megfelelő anyagokból, és technikákkal készült.)

2) A hagyományőrzésnek bizonyos szempontból nincs sok gyakorlati haszna, ahogy a drónröptetésnek, vizitúrázásnak, videójátékozásnak vagy egyéb hobbiknak sincs önmagában sok haszna. Viszont az már önmagában egy haszon, hogy összehoz embereket, közösségeket kovácsol (ahogy bármely másik hobbi is), illetve például a kardvívó edzés ugyanolyan jó sport, mint bármilyen más sport, ami hozzájárul, hogy az ember mozogjon és ne otthon tespedjen. Az ember a hobbiját eleve nem haszonért csinálja, hanem mert épp az kikapcsolja, feltölti, stb. Lenézhetjük a másikét, de mire megyünk vele? Jobb lesz valakinek, ha a mozdonyfotózókat kiröhögi, a horgolókat lehurrogja, a hagymászókat megveti?

3) A hagyományőrzők nem rekednek meg egy korban. Nem hiszik azt, hogy 1450 van, reggel bemennek dolgozni, este hazaviszik a gyereket a suliból, hétvégén meg megbeszélik egymással, hogy hogyan kéne azt az 1450-es kesztyűt elkészíteni. (Mások azalatt drónt röptetnek vagy mozdonyt fotóznak.)

4) És azért a hagyományőrzésnek mégis vannak járulékos hasznai. Ahogy mozdonyfotózóból idővel adott esetben kiváló közlekedési szakember válhat, a túrázó néha összeszed egy zsák szemetet az erdőben amit mások hagytak ott, úgy a hagyományőrző is halmoz fel értékeket, például tudást. A történelemtudósok például egyre gyakrabban dolgoznak hagyományőrzőkkel, akik korabeli fegyverek replikáival kipróbálják, hogy egy adott helyről mondjuk tényleg el lehetett-e lőni valahova. Ezt hívják kísérleti régészetnek, és kiegészülve egyéb segédtudományokkal néha nagyon hasznos tud lenni. De ehhez kellenek azok az emberek, akik a korabeli eszközöket korhű módon elő tudják állítani, használni tudják, stb. Ez azért nem olyan egyértelmű. Ugyanígy említhetném, hogy manapság filmekben is egyre gyakrabban kérnek hagyományőrzőket mondjuk egy-egy vívójelenet vagy korabeli jelmez megtervezésére.