Elképzelhető, hogy a rabszolgatörvény azért ment át ilyen könnyen a társadalmunkon, mert a magyar genetikailag rabszolga?

"Hogy esetleg öröklődhet e a hajlam, hajlandóság az eltűrésre, szolgalekűségre."

Hogy ez genetika-e, szerintem kérdéses.

De lehet hasonló erejű egy kulturális örökség is.

Nézd meg az ázsiaiakat.

Japánban nincs diktatúra ma, de a császárság több ezer éve eléggé annak volt nevezhető.

Talán ennek is köszönhető, hogy ha egy japánnak azt tanitják, valamit nem szabad, az zsigerből nem is teszi meg.

Minimális náluk a köztörvényes bűnözés (a jakuza-maffiát ne soroljuk ide, mert az is ezer éves tradíciókra épül).

Nincs utcai lopás, erőszak, az elhagyott pénztárca sértetlenül kerül meg.

Egyszerűen beléjük van vésődve a törvények, kulturális szokások betartása.

Oroszországban a kommunizmus diktatúrája tökéletes folytatása volt a kemény cári hatalomnak, nekik is szinte vérükben van, hogy kell föléjük a kemény kezű "cár atyuska", akit feltétel nélkül követnek, éppen a demokratikus, népre hallgató, szemükben önállótlan vezetés, aki számukra nem tisztelendő.

Gorbacsov nem volt nekik igazi vezető, de Putyin az.

Hát ez ránk magyarokra nem éppen jellemző.

Mi minden tiltáson kifejezetten keressük a kiskaput és minden szabályt "rugalmasan kezelünk".

A felsőbb hatalom iránti tisztelet is a nullával egyenlő, mint ahogy a lojalitás is.

Rebellis népség vagyunk, de ennek az effektivitásához hiányzik belőlünk az összetartás ösztöne.

Nem, nem vagyunk egy igába hajtott barom fajta. Csak iga ellen normálisan védekező fajta sem.

Amit Wadmalac ír, az a török hódoltság, a Habsburg elnyomás és a ránk kényszerített szovjet mintájú társadalmi rend miatt van.

Szinte folyamatosan elnyomott nép volt a magyar évszázadokon keresztül.

"Amit Wadmalac ír, az a török hódoltság, a Habsburg elnyomás és a ránk kényszerített szovjet mintájú társadalmi rend miatt van."

Hát, esetleg rárakott egy lapáttal, de azért itt az ok-okozati viszony iránya nem biztos.

Már Mohácsnál becoptuk a széthúzás miatt.

"Elég valószínű, mivel a honfoglalókkal nem mutatható ki genetikai rokonság, viszont valószínűleg a nyelvüket beszéljük, tehát csak a kiszolgáló személyzetük voltunk."

Egyrészt ez nem igaz, mert kimutatható bizonyos szinten, mégpedig azért, mert ők is az őseink voltak a többi nemzetiségű őseink mellett.

A honfoglaló magyarok ugyanis elkeveredtek, felhígultak genetikailag, de ha vissza tudnánk vezetni a családfánkat, nagy valószínűséggel ők is az őseink között lennének.

Másrészt a honfoglaló magyarok sem voltak egy homogén nép, erre utalnak a mondáink is, hiszen a legenda szerint hét törzs hét vezére kötött vérszerződést, amelyre nem lett volna szükség, ha egy nép lettek volna. Valószínűleg tényleg több népcsoportból állt a honfoglaló magyarság, hiszen a népvándorlás korának sajátossága, hogy az útjuk során legyőzött népeket magukkal sodorták és keveredtek velük, egyre nagyobbra duzzadva, mint a lavina. Azt, hogy pontosan hét nép szövetsége lett volna valóban, azt nem lehet biztosra venni, hiszen csak egy legenda. de bizonyosnak tekinthető, hogy a több évszázadig történő népvándorlás során, amikor is különböző területeken időről időre megtelepedett a magyarság, az ott élőkkel szintén keveredtek és velük erősödve vonultak új területekre.

Én csak annyit adnék hozzá, hogy van egy nép, amelyik folyamatosan háborúzott az elmúlt ezer évben, és minél közelebb haladunk a jelenkorba, annál több kudarc éri.

Ha van egy közösséged, amiben mindig azok élnek túl, akik igába hajtják fejüket, ügyeskednek, és nem fegyvert ragadnak, azaz megtagadódnak az öröklődéstől, akkor lehet vitatkozni genetikáról. De szerintem fontosabb a kultúrális neveltetés, és itt lehet a baj forrása - a kudarcok megemlékezése - szinte az összes nemzeti ünnepünk erről szól. A történelmi sikerek háttérbe kerülnek, és a fősodor - a megemlékezések - a bukottakra öszpontosítanak. A nemzeti himnusz egy siralom, a szószat egy beletörődés. Zászlónk jelképe a köztársaság iránti vágyakozás (3 szín, sáv megválasztása), amit nem rég vettek ki ˝jelképesen˝ az ország megnevezéséből. 56, 48, rákoczi felkelés, török uralom, mohács, muhi csata, Árpád házi viszályok, augsburgi csata.

Ezzel szemben nomád törzsek jellegzetes életvitele, ha legyőzettett, fellázadt, a teljes lakosság kiírtása. Csak azok a törzsek maradtak életben, akik korán behódoltak (lásd mongolok taktikája is), vagy értettek a hadászathoz (hibának esélye nincs, könyörületre ne számíts). De ugyanez az életvitel jellemezte a korai magyarságot is. Innen pedig öröklődött a centralizáltság, jó taktikai érzék, és eredményezték a korai hadászati sikereket.

Tehát van egy korai szakasz, ahol a zártság, vérszövetség, összetartás dominál, a túlélők ezek leszármazottai, majd jön egy jelen kor, ahol a túlélők saját magukat nyugtatgatják, és nem hogy elnézőek, de csak a kudarcra emlékeznek. Átírva a történelem fősodrát, meghamisítva annak történetét. A történelmet már pedig a győztesek leszármazottai kell, hogy írják, a fősodorban tanulságot kell hangsúlyozni, hibának helyet engedni nem szabad. Azt racionálisan kell vitatni, és nem érzelmekre hatni. A sikerek mibéntjét, a bukottak hibáit, abból való építkezést kell megvitatni, és nem a sokadik sirató falat építgetni. A törtélemben az nyer, aki mer álmodni, és precízen felhasználja az erőforrásokat. Erre a precízitásra-álmodozásra kell alapozni. Nemzetet csak erre lehet építeni, fennmaradás kulcsát itt kell keresni.

Utószóként csak azt említeném, hogy Árpád vezér legendája (apja, nagyanja története) indította a honfoglalást. Ebben a legendában feszegették, az ok-okozatot. Nincs annál rosszabb, mint látni egy nemzetet elsorvadni, tenni akarás, nagy tettek helyett megalkudni.