Mi az hogy intertextualitás?

INTERTEXTUALITÁS; ’szövegköziség’. – A terminust Julia Kristeva vezette be 1966-ban annak a részben korábban már →Bahtyin által is felfedezett jelenségnek az elnevezésére, hogy bármely irodalmi szöveg kapcsolatban van minden korábban megszületett irodalmi szöveggel. „A szöveg nem sziget” – fogalmazza meg a gondolatot érzékletesen Chandler [3, 199], aki rámutat arra is, hogy az ~ gondolata élesen szemben áll azzal az általánosstrukturalista gyakorlattal, amely a szöveget autonóm, elhatárolt egységként kezelte, s kizárólag a szöveg belső szerkezeti elemei közötti kapcsolatrendszer feltárására törekedett. ● Egy szöveg elemeinek azonban külső kapcsolatai is vannak, ezer szállal kötődik a korábban létrejött szövegekhez. Pl. egy novellaíró a novellaírás mesterségét nagyobbrészt a korábbi novellaíróktól tanulja meg, lesi el, s egy novellát az olvasó is elsősorban az általa olvasott többi novellához méri, s csak másodsorban a novella témájával kapcsolatos saját élettapasztalataihoz: „Az intertextuális ismétlés éppolyan fontos eleme az irodalomnak, mint az új valóság eredeti meglátása” – írja Kibédi Varga Áron (4, 5); sőt, a →posztstrukturalista irodalomelmélet szakirodalmában igen elterjedt az a nézet is, mely szerint a szövegvilágok referencialitása (valóságra vonatkoztathatósága) csak látszólagos (1, 74–77). ● →Genette rendszerében az ~ a transztextualitás egyik esete a paratextualitás (a mottó és az azt felhasználó mű kapcsolata), a metatextualitás (a tudományos irodalomban szokásos idézési mód), a hipertextualitás (témák és motívumok továbbélése a kulturális hagyományban; pl. bibliai motívumok) és az architextualitás (műfaji vagy műnemi azonosság: pl. Márai Halotti beszéd című verse a nyelvemlék Halotti beszédre utal) mellett. Genette rendszerezése általánosan elfogadott, a szakirodalmi gyakorlat mindazonáltal hajlik rá, hogy intertextuálisnak tekintsen minden Genette által transztextuálisnak mondott jelenséget. ● Az ~ különleges esete a vendégszöveg, amikor egy író úgy vesz át rövidebb-hosszabb szövegrészletet egy másik író művéből, hogy „varratmentesen” beilleszti az idegen szöveget saját szövegébe, és semmilyen módon nem utal rá, hogy nem a saját szövegét olvassuk: az idegen szöveg az író szövegének szerves részévé válik. A vendégszöveg alkalmazása széleskörűen a posztmodern irodalomban terjedt el, bár hasonló átvételek a korábbi korszakok műveiben is akadnak (pl. Kodolányinál), a régebbi művekben ezek a szövegrészletek a forrásmű hangulatának a megidézését szolgálták, a posztmodern alkotásokban viszont belesimulnak az idéző író szövegébe. Ez az eljárás – miként ezt már pl. Esterházy Péter művei kapcsán többek szóvá tették – szerzői jogi problémákat is felvethet, ám eddig tudomásunk szerint ilyen tárgyú jogi eljárásra sem itthon, sem külföldön nem került sor. ● A vendégszövegek és általában az intertextuális eszköztár alkalmazása a retorikai műfajokban igen gyakori és kedvelt. A prédikációkban szokásos a bibliai idézet, az ünnepi köszöntőkben versrészletek és magvas bölcs mondások beleszövésével éri el a szónok az elvárt emelkedettséget. A politikai beszédekben is gyakori az ellenfél szavainak a megidézése, hogy azután a szónok mindenki számára nyilvánvalóan bizonyítsa az abban foglalt állítások helytelenségét. ● Az ~ fogalma részben visszavezethető →Saussure tézisére, miszerint a nyelv különbségek rendszere, és az egyes jelek, szavak nem a pozitív szubsztanciájukkal, hanem a körülöttük levő többi jeltől való különbözőségükkel nyerik el jelentésüket [2, 140]. Ha a szavak lényege a többi szóhoz való viszony alapján ragadható meg, akkor teljesen nyilvánvalóan ugyanez a helyzet a szavakból építkező szöveg esetében is, az ~ jelenségére mégiscsak fél évszázaddal később figyelnek fel a kutatók. Fontos különbség a saussure-i tézis és az ~ között, hogy míg a nyelvi rendszer jelei között kizárólag a különbségek az irányadók (azonosság el sem képzelhető), a szövegek közötti kapcsolatokban mind a különbségek, mind az azonosságok fontos szerepet játszanak.

szövegösszefüggés

előző vagyok, helyesebb az hogy szöveg közi kapcsolat

Az intertextualitás egyszerűen megfogalmazva amolyan "szöveg a szövegben", egy más szövegből átvett részlet beágyazása úgy, hogy az az értő olvasó számára általában egyértelmű legyen. Erről jobbára irodalminak tartott alkotásoknál beszélnek, és mint abban az előttem írt hosszú válaszidézetben is említik, kényes kérdés lehet a plágiumhoz való közelsége miatt. A pofátlan lopás természetesen nem intertextualitás. Ez inkább amolyan játék azoknak akik benne vannak a körben. A dolgozatodban arra érdemes koncentrálnod, hogy abba a regénybe milyen más irodalmi szövegekből vett, többé-kevésbé változatlan részletek kerültek, és nyilván ezeknek egymással és az új szöveggel való viszonya legyen a fő téma.