Hogyan haladta meg Kant az empirizmust és a racionalizmust?

Kant addig úgy gondolta, hogy a tudás nem a tapasztalatban van, hanem az értelemben, a rációban. Ez az elmélet volt a dogmatizmus szempontja. Ezzel ellentétben Hume azt állította, hogy csak a tapasztalat lehet biztos forrása a megismerésnek. Azonban – mivel a racionalizmus dogmatizmushoz, az empirizmus szkepticizmushoz vezethet – később a következőket mondja erről: az érzéki szemléletek fogalmak nélkül vakok, a fogalmak szemléletek nélkül üresek. Kant azt szeretné megtudni, miképp juthatunk tudományos ismeret birtokába, azaz milyen feltételek biztosítják ezt az ismeretet. E problémát részletesen az 1781-ben megjelent A tiszta ész kritikája című művében fejti ki. Kant ekkor 57 éves volt, és az eddig megjelent műveinek köszönhetően már elismert személyiségnek számított.

Az értelem nem ismerhet meg mindent, tehát az értelem az a dolog, ami a megismerés folyamatát korlátozza. Azonban fontos szerepet tölt be a praktikus élet, a morál területén. Erről a témáról való nézeteit az 1787-ben megjelent A gyakorlati ész kritikája című írásában fejti ki.

A TÉK tartalmazza a metafizika kopernikuszi fordulatát: nem a megismerés igazodik a tárgyakhoz (ahogyan addig feltételezték), hanem a tárgyak a megismeréshez. Ebben a transzcendentális idealizmusban haladja meg a racionalizmust és az empirizmust. A megismerés állomásai a következők lesznek: minden emberi megismerés a szemlélettel kezdődik, onnan a fogalmakhoz halad, és az eszmékkel fejeződik be.Ez határozza meg a Kritika felépítését is.