Szinte minden választ a "hát" szóval kezdeni, ez választékos nyelvhasználat lenne?

Nos, nem hiszem, hogy direkt csinálta volna. Az ember beszéd közben használ töltelékszavakat, hogy legyen ideje átgondolni azt, amit mondani akar. Sok ember túl gyakran használ egy, vagy több bizonyos szót. (Például én élőszóban elég sokszor kezdem a válaszaimat úgy, hogy „Nos… ” ;-) , vagy nagyon sok sokszor használom a tulajdonképpen, gyakorlatilag szavakat feleslegesen.)

Szép ez? Ízlés dolga, nekem nem tűnik szépnek. Jogos, hogy neked nem tetszik? Jogos. Hogy neked mi tetszik és mi nem, azt jogodban áll megítélni. Helyes? Ki mit tart helyesnek? Érdemes lenne ezt a hibát javítania magában? Ha sokat szerepel nyilvánosan, akkor talán. Mindenesetre ő így beszél, ezekkel a jellegzetességekkel.

De tőle nem is azt várjuk el, hogy szépen, ízesen, helyesen – jelentsen az bármit –

beszéljen. Nem ezért kapott díjat. Ő nem bemondónő és nem színész, hanem tudós. Egy irodalomtörténész sem biztos, hogy jobb verseket ír, mint egy átlagember. Egy orvos sem biztos, hogy egészséges életmódot folytat. Rubik Ernő sem rekorder a Rubik-kocka kirakásában.

Hàt egyàtalàn nem legalàbbis szerintem..

Még àltalànosba tanîtjàk hogy de-vel meg hoggyal nem szabad mondatot kezdeni szerintem a hàt is bőven beleférne ide..

Véleményem szerint csak zavarban volt és ezért kezdte a mondatot minden esetben igy. Attól még hogy nyelvész professzor nem biztos hogy minden nap szerepel tévében

Attól, hogy nyelvész professzor, nem biztos, hogy elsőre ki tudja mondani: elkáposztásítottalanítottátok.

Egy professzornak is lehetnek rossz beidegződései.

Egy profi nyelvész is lehet lámpalázas.

Olyankor meg az ember hajlamos ösztönösen töltelékszavakat használni, hogy legyen ideje összerakni a választ fejben.

Volt egyszer egy szakmai tanárom, aki minden körmondatában a "nem mást ...., mint" formulát használta, olyan szinten bökte a fülem, hogy csak na.

A nyíltszíni beszéd egy külön műfaj, van, aki erre született, van, akit erre képeznek, egy nyelvész professzornál ez nem alapelvárás.

> Még àltalànosba tanîtjàk hogy de-vel meg hoggyal nem szabad mondatot kezdeni szerintem a hàt is bőven beleférne ide..

De szabad. Hogy mást ne mondjak, ez a mondat is azzal kezdődik. :-)

(Ezek tipikusan azok az ökölszabályok, amik sok esetben lehetnek indokoltak, de vannak alóla kivételek. Kicsit olyan ez, mint a gyom irtása. Alapvetően érthető az oka, de nincs az a virágoskert, amiben ne lenne legalább egy gyom. A maga kertjét meg mindenki úgy gondozza, ahogy akarja.)

Egyébként azon is el lehetne lamentálni, hogy mi számít helyes beszédnek. Ki milyen alapon nyilvánít egy létező nyelvi jelenséget helyesnek, vagy helytelennek? A nyelv, pláne a beszélt nyelv nem egy tudatos tervezés eredménye, hanem egy spontán módon alakuló folyamat.

> Lehet, hogy nála ez egy rossz szokás, de egy állítólag nyelvész gyorsan leszokna róla.

Azért ez nem így működik. Az írás az egy tudatos folyamat, tudatosan tanuljuk meg, és tudatosan végezzük. A beszéd viszont nem tudatos folyamat. Nem tudatosan alkotod meg a kimondott mondat szórendjét, nem tudatosan egyezteted a többesszámokat, stb… A legtöbb ember tudja, hogy „miért”, „kellene”, „boltban voltam”, és így is írja le, mégis élőszóban úgy mondja, hogy „mér”, „kéne”, „boltba voltam”.

Lehet, hogy valaki valamit tudatosan nagyon jól tud, viszont mikor természetesen, nem tudatosan cselekszik, akkor mégis elköveti azt a hibát, amiről nagyon jól tudja, hogy nem lenne szabad. Mondok egy másik példát. A legtöbb ember azért tudatosan belátja, hogy illene figyelnie másokra, hogy mondjuk nem illik megállni az ajtón kilépve, mert elállja az utat mások elől. Vagy tudja, hogy nem illik a kerékpársávban sétálni, főleg úgy, hogy bőven van hely a gyalogosok részére fenntartott területen is. Mégis az ember néha megáll az ajtón kilépve, vagy a kerékpársávban lődörög, még akkor is, ha amúgy sokszor bosszankodik azon, mikor mások teszik ezt. Attól, hogy valamit tudatosan tudsz, attól még koránt sem biztos, hogy ezen tudás szellemében is cselekszel.

Nota bene a nyelvész feladata, hogy a nyelv különböző jelenségeit, összefüggéseit vizsgálja, feltárja, és nem az, hogy a nyelvet önmagára alkalmazza. Mint írtam, a nyelvész nem bemondónő és nem színész, akinek viszont a nyelv használata, a helyes(nek tartott) beszéd elsajátítása, alkalmazása a feladatának része. Nyelvész lehet valaki akkor is, ha folyamatosan ő-zik, dadog, vagy néma. Ettől nem lesz kevesebb az, amit a nyelvészet, mint tudományág területén eredményt elér.

– Általánosságban:

"nem kezdünk mondatot és, de, hát, hogy szavakkal"

Ahogy Süsü már leírta: nyelvi babona.

A kicsik tanításában – jobb híján – helye lehet annak, hogy ilyen ökölszabályokkal próbálja az ember lenyesegetni, sőt megelőzni a rossz beidegződések kialakulását, de aki ezt felnőttként is "szabályként" emlegeti, az valahol eltévedt, olyan, mintha élete végéig mindennap hordaná magával a tolltartóját tollal-ceruzákkal-radírral-hegyezővel-körzővel, mert az iskolában azt mondták neki, hogy "mindig legyen nála".

– Az adott esetben:

"Sajnos" ezt is leírták már előttem, nem is ismétlem.

Én amúgy nem vagyok "kihegyezve" erre a "hibára" (jelenségre), úgyhogy nekem valószínűleg fel sem tűnt volna, ha nem ebből a kérdésből kattintok az interjúra. Ebben talán annak is része van, hogy nekem is megvan ugyanez a rossz(?) szokásom... :-/

De hát rossz szokásból annyiféle van... Van, aki például olyan kérdést ír ki a GYK-n, amelyben nincs is kérdés, csak panaszkodni és/vagy beszélgetni akar valamiről, de azért beletesz egy-két "költői kérdést", hogy ki lehessen írni. :-)

Jó, hát ez sem baj, tolerálom. :-)