Szerintetek melyik kor volt a mostani kulturális nihilhez hasonló? Volt már ilyen periódus a történelem folyamán?















Akkor tulajdonképpen nem halott a színház, csak nem tetszik, amiket játszanak? (Bár fel nem foghatom, ezt hogyan szűrted le, ha ennyire "gyakran" jársz színházba, hogy a legutóbbi 2 éve volt.)
Amúgy mesélj, mi történik a pinceszínházakkal? :)





Nem tudom máshol mi a helyzet, Szegeden elég gyorsan elszokták kapkodni a színházjegyeket. Folyamatosan találni egy rakás kulturális eseményt, kiállítást is, csak az nem megy el, aki nem akar.
Ha az irodalom és színház iránti igény pedig mégis visszaszorulóban van, akkor annak nem feltétlen azaz oka, hogy kulturális nihil van, egyszerűen megváltozott a kultúra. Ma délután moziban voltam és egy animációs filmet néztem meg. Mérhetetlenül nagyobb művészi értéket és tartalmat tudott magának a film, mint bármelyik színdarab, amit életem során láttam, pedig pár tucatot már végigültem.





Rossz körökben mozogsz kérdező.A művelt "elit"(nyilván itt nem a pénzre kell gondolni,hanem a műveltségre/iskolázottságra) most is ugyanúgy jár színházba és támogatja a kultúrát.
A buták pedig régen se mentek sehova.
Egyébként én a lepkegyűjtőre akartam jegyet szerezni és 3 hónapra teleházasak voltak,csak hogy alá is támasszam,amit mondok.Arról nem a színház tehet,hogy egyik darab se tetszik(bár ha nem jársz színházba nem tudom honnan tudod)
A probléma inkább az,hogy az emberek nagy része buta és ők csak alacsony szintű(tehát az agyhalott is megérti) szórakozást akarnak,de ez minden korra igaz volt.





Egyébként szerintem NINCS kulturális nihil. Csupán az a réteg, akit valódi művészet érdekel, TALÁN volt már más korban szélesebb. Bár erre sem esküdnék.
A modern korral együtt jár, hogy a súlypont a színház felől a mozifilm felé tolódik. Ott is van jócskán valódi művészet, talán azért nem tűnik fel, mert színházi produkcióban eladhatatlan vackok lennének a mozivilág blockbusterei, így színházi darabban jóval kisebb az aránya az agyatlan tömegízlés butaságoknak.
A Sunset Limited, A man from Earth remek kis kamaradráma, csak mozivásznon. Csak példaként.
El lehet képzelni, mekkora fosch lenne színpadi darabként egy Halálos iramban 7.
Az, hogy a valódi művészet csupán egy keskeny rétegnek szól, mindig is igaz volt.
Szerintem ma éppenhogy nem a művészet kis érdeklődési körével van a baj, hanem azzal, hogy maga a művészet van válságban, rengeteg művészeti irányzat vált okafogyottan témátlanná és valódi művészettől mentessé, rengeteg teljesen értéktelen művészeti alkotás van egekig hypeolva a művészeti profitlobbi által és ebből egy szűk réteg nagyon jól megél, ezért nem kiáltják világgá, hogy meztelen a király.
Amíg a művészet ilyen l'art por l'art jelleggel saját magának produkálja az emészthetetlen xart, addig nem lehet elvárni a tömegektől, hogy fogyasszák. Lehet a művészet valódi művészet, anélkül, hogy elvesztené a popularitását.
Ha van művészeti nihil, akkor az nem a tömegek érdeklődés-hiányában rejlik, hanem a modern művészet csődjében.





Sok ember, például a kérdező, saját tapasztalatából szűr le következtetéseket, majd általánosítja. Gyakori jelenség. Hogy a tapasztalat reprezentatív-e, általánosítható-e, azt nem tudja, de megteszi.
Kulturális nihil lehet egy adott környezetben. Meg lehet személyes élmény. De valóban, ha alaposabban körbenézünk, sokféle kulturális intézmény van, sokféle eseménnyel. Közülük néhány biztosan lapos. Ha nem tetszik, nem szórakoztat, kapcsol ki, akkor mást kell keresni. Van.
Mostanában több olyan képzőművészeti kiállítás volt, ahol nézőrekordok születtek. Órákat álltak sorba az emberek türelmesen. Sok kisebb nagyobb színház van, persze létezik útkeresés is, ami néha nem sikerül. Hatalmas a könyvválaszték, igen, van közte szánalmasan gyenge, de nem szükséges azt választani.
Ami itt nihilnek látszik, az inkább az az érzelmi alapon történő agymosás, amely próbál embereket kategóriákba sorolni, gondolkodásról, emberi kapcsolatról, együttműködésről leszoktatni. Sikeres, mert az ember csoportlény, és igyekeznek egyetlen (nem üldözött) csoportot létrehozni. De nem ez a jövő útja. Ez a jövő útjának egyelőre sikeresnek tűnő, hosszú távon sikertelen eltérítési kísérlete.





A társadalom külső szándékos hatás nélkül is magától kasztosodik.
Most is ez történik.
Amely része ennek a folyamatnak a kormányzó hatalomnak jó, azt elő is segíti.
A régebbi korokban ez valószínűleg azért nem volt ilyen feltűnő (bár a középkori katolikus egyház tevékenysége erősen mutatott ilyen irányt), mert a média nem volt sosem olyan hatékony globális társadalomformáló erő, mint ma. Egyszerűen, mert eddig sosem lehetett ennyire gyorsan ekkora tömegekhez információt juttatni.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!