Korunkban - legalábbis a nyugati kultúrkörben és azon belül is hazánkban - miért vált tabuvá a halál? Nem beszélünk róla, mint régen a szexualitásról. A nyugati embert miért rázza a halálfélelem?

> "tabuvá vált a halál...nem beszélünk róla"

> - soha nem tapasztaltam.

Márpedig nem beszélünk róla, csak akkor ha testközelbe kerül, ha valaki ténylegesen meghalt, vagy súlyos beteg, vagy depressziós öngyilkos késztetéssel. De nem rontunk el egy bulit, egy lakodalmat, egy születésnapot, úgy általában egy ünnepet azzal, hogy a halálról beszélünk, vagy elhessegetjük a dolgot. Persze ez utóbbinál, mondjuk karácsonykor lehet, hogy a nagymama szóba hozza, hogy már ez a harmadik karácsony, hogy nagypapa nincs közöttünk, de igyekszik mindenki gyorsan vidámabb témára terelni a szót, hogy „igen, milyen szomorú ez, mennyire örült volna a mai napnak, de ne tessék bánkódni, nézze hogy örülnek az unokák az ajándékoknak”. Régen nemhogy elterelték róla a szót, de szándékosan szóba is hozták, amelyet jól ismert rituálék, szokások irányítottak.

Ahogy írtam sok helyen jelent meg a memento mori, mára ez kikopni látszik, de azért itt-ott még fellelhető. Pl. sok különböző tájegységen volt valami olyasmi szokás, mint amit én „a halott Vendel tánca” néven ismertem meg. Igen, a lakodalom kellős közepén, kvázi a csúcspontján megjelent a halál, mint figyelmeztető jel. Ma már a lakodalmi ceremóniának általában nincs ilyen része, bár ma is megfigyelhető, hogy a régi öregek mikor elkezdenek énekelni, van egy olyan szakasz, mikor kimondottan szomorú, halállal kapcsolatos dalok is előjönnek. De a fiatalok ilyenkor szokták a zenészeket megkérni, hogy kicsit tekerjék fel a hangulatot, nem temetésen, hanem lakodalomban vagyunk.

Úgy alapból a népzenében nagyon sok halállal foglalkozó dal van. Ezeknek egy táncmulatságban kimondottan helye volt, voltak asztali nóták táncszünetekben, hajnalik, keservesek, amelyek a kötött táncrend szerver részét képezték. Ma egy diszkóban nincs ilyen. Vagy ereszd el a hajamat van, vagy maximum lassúzás. Úgy a populáris zenében is nagyon kevesen nyúlnak ezekhez a témákhoz. Persze van műfaj, ami kimondottan ezen téma körül mozog – főleg a rockzenének különböző ágai, death metal, goth metal, stb… –, de az igazán széles rétegek által hallgatott, valóban populáris zenében egyre ritkábban és ritkábban jelenik meg a halál témája.

> "Régen otthon, családi körben hunytak el az emberek, ma sivár, kórházi miliőben"

> - ahaa, persze.

Azért ha nem is általános, de jellemző a korunkra, hogy az időseket idősek otthonába dugjuk, aki nagyon beteg, az nem otthon, hanem egy kórházi ágyon hal meg. De nem csak a halálról van szó, tegyük fel valaki otthon hal meg, akkor is pár órán belül elviszi a temetkezési vállalat, legközelebb a temetésen látja újra az elhunytat egy pár órás ravatalozáson, meg a temetés ceremóniáján. Régen faluhelyen a ravatalozás is otthon történt, megvoltak a rítusai, szokásai, siratóasszonyokat fogadtak, letakarták a tükröket, stb., stb… A halott előtt nem csak a családtagok rótták le a tiszteletüket, de kvázi az egész falu, még az is, aki csak köszönőviszonyban volt a halottal. Ma ez tényleg azzá minősült, hogy a halottat minél előbb elszállítják, legközelebb az esetek többségében csak a ravatalozón látod újra, max. egy órával a temetés előtt.

A temetést halotti tor követte általában. Ez a szokás ma csökevényesen van jelen, néha nincs is ilyen, néha a szűk családi kör vesz részt egy maximum pár órás kvázi állófogadáson, vagy vacsorán. Régebben ez is jobban meg volt élve, és afféle fordított memento moriként, vagy ha úgy tetszik memento vitae-ként akár mulatozásba, táncba is fordult.

A halottért – aki megtehette – misét mondtak, gyakran nem is egyszer, hanem többször is, amin megint ott volt az egész faluközösség.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Mindezek persze valamennyire még ma is élnek itt-ott, de nem általánosak, vagy csak részben maradt meg.

Nem tudom, de amennyi ismeretem van a népszokásokról – néptáncosként azért valamennyi van –, sokkal több rítusban jelent meg a halál, és magának a halálnak, a temetés előtti, a temetés közbeni, és a temetés utáni szakaszának is sokkal kidolgozottabb, szélesebb ceremóniája volt, ami a gyászt is afféle mederbe terelve segített a közeli hozzátartozók megélésében is. Ma ehhez képest ha nem is tabu, de valahol háttérbe szorított téma ez, a halállal való találkozás során sokkal szegényebb, gyengébb szokásokkal, kapaszkodókkal.

> Vree nevű felhasználó nagyon buta vagy.

Amúgy Vree alapvetően nagyon nagy tudású válaszoló, csak ebben a témában nem feltétlenül tartom helyesnek az álláspontját, és úgy tűnik talán kissé a morcosabb hangulatát vette elő.

Az ominózus megfogalmazása nem volt túl udvarias, de az is kétségtelen, hogy tényleg erősen túlzás, vagy erősen szubjektív kép, hogy az emberek többségét „rázza a halálfélelem”.