Akik annyival érvelnek a hun-magyar rokonság ellen, hogy hallásra nem hasonlít, azok szerint a nyelvészek mit csinálnak évekig?

Huh, de kaotikus kérdés/válaszok...

Nézd, a te tekintélyből érvelésed szintén nem egy nagy szám. Azzal, hogy "X professzor azt állítja...X professzor X könyvet írt róla..." ezzel ugyanúgy lehet rossz elméleteket támogatni. Jó, hogy X professzor a nemtudommilyen tanszék docense, esetleg seíthet, hogy megelőlegezzük neki legalább, hogy végighallgatjuk az érvelését, de végső soron nem az a döntő, hogy valaki kicsoda, hanem hogy amit állít, azt tudja-e bizonyítani. Ha a finnugor eredet tagadását akarod cáfolni, én ilyen típusú érveket várnék.

Természetesen a "hallásra nem hasonlít" szintén egy naív, nem bizonyító erejű ellenérv.

A nyelvészek függenek az akadémiától. Tőlük kapják a lóvét. Pénzt az akadémiának a politikusok, a hatalom oszt, így függnek tőlük. A hatalom írja elő, miben higyjenek a plebs, így azt kell nekik oktatni. Úgy kell félremagyarázni, hogy a hatalomnak jó legyen.

a nyelvészek mit csinálnak évekig? amiért fizut kapnak pl

Mivel én nem annyival érvelek a rokonság ellen, hogy "hangzásra nem hasonlít", ezért eddig nem igazán éreztem a kérdést nekem szólónak, de ha annyira kíváncsi vagy, hogy miért tart évekig, akkor szívesen leírom, mégha nem is tőlem kérdezted. Meg én nem is a rokonság ellen érvelek (mivel azt elég megalapozottnak látom), hanem annak kizárólagossága ellen, valamint az ellen, hogy a finnugorral rokon szavakat automatikusan "finnugor eredetűnek" tartsuk (főleg ha van a finnugorhoz hasonló bizonyosságú, alternatív etimológia, amiről a finnugrászok inkább hallgatnak, mivel magyarázni nem tudják). Az ellen is érvelek, hogy "finnugor népekről" "finnugor ősnépről" beszéljünk, mivel ezek a népek egyrészt valósaznűleg sosem léteztek, másrészt pedig ez pont az, ami ellen a nyelvészek egyébként mindig annyira tiltakoznak (genetikai és nyelvrokonság egybemosása), és aztán mégis éppen ők csinálják.

Hogy mit is csinálnak évekig:

1. Kijárják az általános és középiskolát, vagy valahányadik főiskolai/egyetemi diplomájukat, és eldöntik, hogy jelentkeznek a nyelvészetre (is) első vagy többedik helyen.

2. Felveszik őket nyelvész szakra.

3. Tanulnak egy csomó tantárgyat, hogy a nyelvészet minden területére rálátásuk legyen, és hogy ebből a sok tárgyból végül később a munkájuk során valamelyiknek egy kis szeletét használják csak (ahonnan a szűkebb kutatási témájuk kikerül). Az összehasonlító nyelvészet egyébként szintén csak egy kis szelet, így akár egy laikus is könnyedén elsajátíthatja akár könyvekből is, akár rövid idő alatt is. Nem igényel sem túlzottan sok észt, sem túlzottan sok előképzettséget. Mint ahogy bármelyik másik területet is. Nem feltétele tehát a nyelvész diploma annak, hogy valaki értsen hozzá, ugyanakkor nyelvész diplomával sem borítékolható, hogy pont arról a szakterületről valaki adekvát ismeretekkel rendelkezik (mert éppen csak átcsúszott a tárgyból, mert nem érdekelte, vagy már elfelejtette, ha valaha tudta is). A holisztikus szemléletű kutató, akinek egyszerre több területre (akár csak a nyelvészeten belül is) is átfogó rálátása van, és ezt alkalmazza is, nagyon ritka. Persze az sem ártana, ha valaki mellette tröténelmi, néprajzi és embertani ismeretekkel is rendelkezne mellette. Tehát attól, hogy valaki nyelvész, még erősen lehet hiányos a tudása számos területen. És ha valaki nem nyelvész, még szintén érthet hozzá, mert pl. a történelem vagy a néprajz kutatása kapcsán hasznosnak látta, hogy a nyelvészetben is elmélyedjen. Ezért nem azt kell soha nézni, hogy ki állít valamit, hanem hogy mit állít, és hogy amivel indokolja, az mennyire helytálló. Ha pl. egy laikus csak "beleokoskodik" a "szakértők+ munkájába butaságokkal, azt egy szakembernek úgyis könnyedén cáfolnia kéne 2-3 mondatos, adekvát érveléssel, amivel a laikus aztán nem tudna vitatkozni. Általában mégsem ez történik.

4. A nyelvészek kis része ezután úgy dönt, hogy finnugriszttikával akar foglalkozni. Ehhez el kell olvasniuk a többi finnugrász által elfogadott forrásokat, amelyek általában a többi elmélet bírálatát is tartalmazzák, és azokra hivatkozva valamely saját, apró kutatási területtel foglalkozniuk. Mivel a kártyavár már nagyrészt fel van építve a tarthatatlan ellentmondásokkal együtt, így a munka egy része azzal telik, hogy ennek belátása helyett a kritizálókat kell tekintélyelven, illetve "hányan és milyen hangosan mondjuk" alapon támadni. Akár áltudományos blogokon is. Szintén valószínű, hogy a valóban igényesen elvégzett kutatások eredményeit igazítják a konszenzusos elmélethez, ha azok nem egyeztetők össze egymással, pedig ennek fordítva kellene működnie: a kutatások eredményei kapcsán kellene az elémletet módosítani. Aztán persze, hogy 10-20 oldalas tanulmányok születnek, mert egy csomót kell magyárázkodni meg mellébeszélni, hogy feloldják az ilyen ellentmondásokat. Pedig ha a finnugrászokat valóban az igazság érdekelné, akkor nem látánának bele többet a finnugor elméletbe a valóságnál. A rokonság jól támogatható érvekkel (alapszókincs szabályos hangmegfelelései, nyelvtani hasonlóságok). Az eredet, az ősnépek koncepciója pedig egyáltalán nem támogatható logikus érvekkel, vagy egyáltalán érvekkel. A rokonság pedig nem finnugor (pl. török, mongol, tunguz-mandzsu, stb.) nyelvekkel is kimutatható (szintén az alapszókincs szabályos hangmegfelelései és hasonló nyelvtan). A finnugor (uráli) nyelvcsalád mint önálló taxon szintén nagyon problémás, és inkább elvetendő, mint támogatandó, a nosztratikus és eurázsiai nyelvészet legújabb eredményeit áttekintve meg főleg.

Egyébként akik a nyelvészetet nem tartják tudománynak, azok ezt azon az alapon teszik, hogy az összehasonlító nyelvészet módszertanának helyességét nem lehet ellenőrizni (és ez tény). Akik ennek ellenére mégis tudománynak tartják, azzal érvelnek, hogy a módszertan alapossága, áttekinthetősége és tudományos igénye teszi tudománnyá, akkor is ha nem ellenőrizhető. Nem foglalnék állást.

Az viszont elgondolkodtató, hogy amikor valaki ezekhez a módszerekhez hasonló, szintén jól kidolgozott módszerekkel dolgozik (pl. nosztratikus nyelvészet), akkor pont maguk a finnugrászok nevezik ezt áltudományosnak, pedig pont ugyanyannyira ellenőrizhető a módszerük, mint a kritizáltaké. A gyöknyelvészetnek szintén világos módszertana van, azt a finnugrászok szintén áltudománynak tartják. Míg a finnugrisztika kapcsán, amelyet szintén csak a módszertan áttekinthetősége tenne tudománnyá (ha ez elég hozzá), terméseztesen fel sem merül, hogy áltudomány lenne. Ez a kettős mérce szintén hiteltelenné teszi azt azt alkalmazó finnugrászokat.

A jó kuttó nyitott (de nem támogat vak hittel dogmákat), ugyanakkor krikikus is (ez azonban nem azt jelenti, hogy mindent elutasítunk, amire a másik nem tud cáfolhatlan érvekkel bizonyítlkokat mutatni, főleg ha nem is lehet (mint ahogy egyébként a finnugor elméletnél sem lehet), és főleg, ha az elmélet egyébként logikus, és tudományos folyóiratokban és művekben is közölték (mint pl. a nosztratikus és eurázsiai koncepciót). Sajnos a finnugor nyelvészek nagy része nem elég nyitott (mert minden, ami nem a finnugrisztika módszereivel vizsgálja a nyelvrokonságot, vagy eredményei túlmutatnak a finnugrisztikán, szerintük csak áltudományos, dillettáns vagy megalapozatlan lehet). De ehhez képest nem is elég kritikusak a saját elméletükkel szemben, míg mások elméleteivel szemben túlzottan azok. Ez pedig innentől nem tudomány, mivel kettős mércét alkalmaz. De szerencsére nem minden nyelvész ilyen, így azért némi fejlődés történt az elmúlt években és egy lassú paradigmaváltás is elindult. Egyes finnugrászok erről szintén inkább tudomást sem vesznek, ha már elvitatni nem tudják.

Egyébként a finnugrisztikán kívül számtalan más területet is lehetne mondani, ahol hasonlóan mennek a dolgok. Pedig azokat is évekig tanulják az emebrek, mivel egy főiskolán mindig kell egy tanterv, amelynek adott kreditértékben kell tárgyakat tartlmaznia. Egyes szakokon ezt úgy oldják meg, hogy számos felesleges dolgot beletesznek, hogy kijöjjön az óraszám. Más szakokon pedig olyan sok az ismeret, hogy inkább sűríteni kell. És így fordulhat elő, hogy x szak 5 kredites tárgyéának nehézsége sokszor nem is mérhető y szak szintén 5 kredites tárgyához. Pedig a kreditrendszer célja eredetileg a rugalmas órarend lett volna, valamit az, hogy a végzett munka mértéke a tárgy kreditértékével összehasonítható legyen (az otthoni tanulást is beleszámítva 1 munkaóra/hét = 1 kredit). Amikor ezt felmérték (ti. hogy egy adott tárgy letételéhez hány munkaóra kell), akkor pl. az orvosin olyan nagy számok jöttek ki, hogy ott általában a tárgy kreditértéke = a tárgy heti óraszáma, hiába kell otthon még annak a sokszorosát készülni. Ahol meg az adott tárgy mögött nincs tartalom, az is ugyanannyi kredit. Tehát teljesen mindegy mint tanul az ember, mindenképp évekig fog tanulni, mert ilyen a rendszer. Akkor is, ha az adott tudásanyag elsajátításához valóban évek kellenek, és akkor is, ha egyébként nem kellenének.