A magyar büszkeség, identitástudat tulajdonképpen miből táplálkozik? 500 éve nem nyert háborút a magyar.

"Az elmúlt 500 évben vesztes nép voltunk."

Nem. A legtöbb másik nép már rég nem létezne, ha ennyien és ennyire próbálták volna kiirtani, mint a magyart. Enenk ellenére megőriztük nyelvünket, önállóságunkat és indentitásunkat, bár egyes külföldi politikusok hazugságai miatt az ország 2/3-át ellenségeink kezére adták.

"Azelőtt voltak dicsőséges pillanatok az ország történelmében de azokat többnyire külföldi királyok vitték véghez, külföldi hadvezérekkel"

Ha már nem tanultál történelmet, legalább ne reklámozd. 904-es pozsonyi csata, 954-es hadjárat, Szent László hadjáratai, Nagy Lajos hódításai, Mátyás hadjáratai, ezek közül maximum Nagy Lajost lehetne külföldinek nevezni. Később törökellenes harcok győzelmei, a hatalmas túlerő ellenére. 1848-49-es szabadságharcab a túlerő ellenére az osztrákok nem győztek volna, ha nincs orosz beavatkozás. Az I. világháború végén nem állomásozott ellenség Magyarország határain belül. A megszállások a fegyverszünet aláírása és a sereg leszerelése után történtek. Nyugat-magyarországi felkelés. 1956-os forradalom a nyilvánvaló orosz túlerő ellenére. Stb. Ezekre mind büszkének lehet lenni.

"Mégis mire annyira büszke a magyar? A honfoglalás oké..."

Nem honfoglalás, hanem bejövetel. És azért nem volt komoly ellenállás, mert már előtte is rokon népek éltek itt (ld. kettős honfoglalás).

Amúgy a kérdésed provokáció, ráadásul szinte csak valótlan állításokat tartalmaz (tehát kitaláció is).

Nincs ebben semmi provokáció.

Nem kell szellemeket kergetni!

Ez puszta érdeklődés.

"Az elmúlt 500 évben vesztes nép voltunk."

Az első öbölháborúban (1991) Magyarország szerényen ugyan, de részt vett. Egy orvos csoporttal képviseltette magát.

A győzelmi díszszemlén a magyar lobogót is vitték.

Mire büszke a magyar:

- szarkasztikus humorára

- ételeire

- szép pasik és szép nők vannak itthon

- lenézzük a saját termékeinket, amikor azt mondjuk "ezi is magyar gyártmány"

- szeretjük és utáljuk a cigányokat, a zsidókat, a magyarokat, a fehéreket, a feketéket. Szóval nem vagyunk rasszisták; egyformán gyűlölünk mindenkit, aki itthon van.

- Szeretünk magunknak tulajdonítani olyan találmányokat, sport eredményeket, amit magyarok sosem támogattak, ezért külföldön kellett megvalósítani. De ezekre nagyon büszkék vagyunk!!!

- Büszkék vagyunk, hogy politikailag egymás torkának esünk és sosem tudunk együtt gondolkodni még kényszerhelyzetben sem!

- Büszkék vagyunk természeti tájainkra, mégsem járunk kirándulni

- Büszkék vagyunk a kézműves sör forradalmára, ami elért minket és ezért a külföldieknek romkocsmákat állítunk fel.

- Büszkék vagyunk, hogy kevés a munkahely országszerte és vízfejűen szinte csak Budapestre koncentrálódik minden értelmiségi munka, pedig rengeteg vidéki egyetemen végzett ember van, aki sokkal többre viszi, mint a BP-iek, mégsem dolgozhatnak ott, ahol tanultak.

- Büszkék vagyunk arra, hogy a minimálbérből egy 30 nm garzon bérleti díja nem jön ki.

- Büszkék vagyunk arra és a Telekom is támogat minket abban, hogy aki a gyereket és a családot tartja szem előtt, az utolsó senkiházi nőgyűlölő!

- Büszkén vagyunk arra, hogy a népesség szaporulatunk csökken, és amikor a kormány ez ellen tesz, akkor azt támadásnak vesszük!

- Büszkék vagyunk arra, hogy 1 év alatt 30%al csökkent az abortuszok száma és így csak napi 100at kell végrehajtani, miközben nem támogatjuk a fogamzásgátlást és a gyereknevelést sem, és 30 évesen sokan nem mernek gyereket vállalni, mert nincs hol lakniuk.

- Büszkék vagyunk arra, hogy gyakorlatilag nincs mire büszkék lennünk.

#5:

Mivel a kérdésed az volt, hogy mire lehetünk büszkék, így akkor hadd ne az legyen a baj, hogy igyekszem a pozitívumokat kiemelni.

"A pozsonyi csatáról tudtommal sokat nem tudunk, még az sem biztos hogy megtörtént. 954-ben tudtommal megalázó vereséget mértek ránk, ezzel lezárva a kalandozásokat, vagyis más népek fosztogatását. Erre nem lennék büszke."

A megalázó vereségről sem sokat tudunk, még az sem biztos, hogy megtörtént. De érdekes, hogy azt ténynek veszed, míg a pozsonyi csatát és a sikeres hadjáratok jelentőségét elbagatelizálod. Mindenesetre ha a történészek, de még a wikipédia is tud a pozsonyi csatáról, akkor azért csak megtörtént...

[link]

[link]

Egyébként a „megalázó vereséget” 955-re teszik, amely már egy második hadjárat, és bár többször írják, hogy „szokatlanul nagy” magyar sereg indult el, nincs erre megbízható forrás. A valószínűbb az, hogy a 954-es sikerek után a 955-ös hadjáratra már kevesebb fő indult el. A 954-es hadjárat lényege valószínűleg nem „más népek fosztogatása” volt, hanem egy igen jól szervezett hadjárat, amelynek egyik célja a nyugati ellenséges országok gyengítése volt (amelyre elég nagy szükség lehetett, hiszen ezek az országok korábban a magyarok kiirtását tűzték ki célul, csak Pozsonynál megalázó vereséget szenvedtek, annak ellenére, hogy nagy túlerőben voltak), másrészt pedig német választófejedelmek egymással való küzdelmeibe való beavatkozás. További céljai között lehetett a frank fosztogató seregek által az avaroktól elrabolt kicsek visszaszerzése (bár erre nincs ugyan konkrét utalás), de vannak történészek, akik szerint nem véletlen, hogy a hadjáratok éppen azok ellen a franciaországi városok ellen irányultak, ahova az elrabolt avar kincseket valószínűleg szállították. Ha csak fosztogatni akartak volna, azért nem kellett volna elmenni a mai Franciaországig. Így a hadjáratoknak nyilvánvalóan igen indokolt és határozott politikai céljai is voltak, persze ez időnként fosztogatással is járt, de akkoriban minden hadsereg ezt csinálta (a nyugatiak is, pl. Könyves Kálmán is szétvert pár keresztes hadjáratot, mert fosztogatni kezdtek, miközben a Szentföldre tartván átvonultak rajtunk, mint szövetséges országon...). De a fő cél a magyar „kalandozások” során nem a fosztogatás volt, és nem is „kalandozások” voltak ezek, hanem jól szervezett hadjáratok. Mivel a 954-es hadjárat a kitűzött célokat maradéktalanul teljesítette, ezért további hadjáratokra már nemigen volt szükség. 955-ben már egy lényegesen kisebb létszámú sereg indult útnak, a németek kérésére, hogy egymás elleni harcaikban segítséget nyújtson. Aztán a németek közben kibékültek egymással, ezért a magyar vezéreket elárulták, és a valószínűleg csak néhány 100 fős kíséretükkel együtt Augsburgnál lemészárolták őket. Ezt sok mindennek lehet nevezni, de megalázó vereségnek semmiképpen. Főleg, hogy a több ezer fős sereg a források szerint részt sem vett a „csatában”. A további „kalandozások” pedig azért maradtak el, mert Bulcsú halála után nem maradt olyan magas rangú katonai vezető, aki szükségesnek látta volna újabb hadjáratok indítását (a 954-es hadjárat sikerei miatt, illetve a német szövetségesek megbízhatatlansága miatt). Ha olyan megalázó volt a vereség, akkor hogyhogy a németek szinte 100 évig nem is mertek a közelünkbe jönni? Ha objektivitásra törekszünk, akkor miért hangsúlyozzuk annyira a fosztogatást a magyar hadjáratok kapcsán, és miért hallgatunk róla a nyugati országok hadjáratai, pl. a keresztes hadjáratok kapcsán?

„Az Árpád-háziaknak valóban sikerült felépíteniük egy eléggé stabil királyságot, de még nekik is sikerült egy egy majdnem a magyarság végleges kipusztulásával járó vereséget begyűjteniük a tatárok ellen 1241-ben.”

Egyrészt IV. Béla nem állt a helyzet magaslatán. Pl. megtehette volna, hogy a „tatárokkal” (akik igazából nem tatárok voltak) szövetkezik, csak a mongol követeket általában még azelőtt legyilkolták, hogy eljutottak volna a királyig. Csak mi már akkor is Európa keleti védőbástyája akartunk lenni. IV. Béla nyilvánvaló alkalmatlansága ellenére a harcokban a „tatárok” is hatalmas emberveszteséget szenvedtek egyébként, nem véletlen, hogy utána felhagytak a nyugati hódítások tervével. Persze az oktatásunkban erről annyit mondanak, hogy majdnem kiirtottak minket, csak szerencsénkre a kánválasztás miatt hazamentek, és nem jöttek többet vissza. De ez ennél sokkal bonyolultabb.

„Ezután az Árpád-ház kihalt, a többi esemény már külföldi uralkodóházakról szól. Mátyás sem volt teljes egészében magyar származás, ahogy Hunyadi János még annyira sem.”

Ha ők akkor magyarnak tarották magukat, akkor a származásuk irreleváns. Egyébként a külföldi uralkodóházak uralkodói közül valóban voltak olyanok, akik nagy valószínűséggel nem érezték magukat magyarnak (Zsigmond, Károly Róbert, II. Ulászló, stb.). Nagy Lajos azért már minimum kérdéses. A Hunyadiak pedig egyértelműen magyarként gondolkodtak, az pedig elég vicces, hogy ma szeretnék egyesek beállítani úgy, hogy „Hunyadi János román volt”, amikor románok akkor még nem is léteztek.

Egyébként nyilván az sem véletlen, hogy a tatárok sem jutottak tovább rajtunk, és a törökök sem. És nem azért, mert „szerencsénk volt”, és nem is azért, mert a „nyugatiak segítettek”.

Mert a török korban ismét mi védtük meg Európát a keletről érkező támadásoktól. Akkor nem segítettek, aztán amikor alkalom nyílt rá, megszálltak minket (ld. a „török kiűzése” című részt). Zrínyit meg előtte gondosan eltávolították, nehogy ő vezethesse a hadjáratokat (persze szerinted nyilván Zrínyi sem volt magyar, hiszen horvát származású). Aztán megkaptuk a Habsburgokat, akik mindent megtettek, hogy gyengítsék az országot, valamint rendszeresen megszegték ígéreteiket. És a várainkat is azok az osztrákok rombolták le, akiket mi annyira védtünk addig, és akikhez annyira tartozni akartunk. Nemzeti kincseink egy részét szintén ők rabolták el (pl. nagyszentmiklósi kincslelet). Aztán beszélhetnénk Mária Terézia magyarellenes törvényeiről is akár, stb. 1848-ban az első kormány teljesen legitim volt, 1848-49-ben Ferenc József lényegében puccsal vette át a hatalmat, és ő már nem tartotta érvényesnek azokat a megállapodásokat, amiben az előző uralkodó és a magyar politikusok megegyeztek. Aztán katonailag sem tudott minket legyőzni, csak az oroszok segítségével.

„Sőt Bem apó sem, aki nélkül valószínüleg hamar kapitulálunk.”

Bem szintén magyarként gondolkdott. Az érdemei elvitathatatlanok, de nélküle sem hinném, hogy hamar kapituláltunk volna, mert lett volna más vezére az erdélyi seregeknek. Amúgy a tavaszi hadjáratról azért csak hallottál? Vagy szerinted Görgey sem volt magyar?

„Kossuth, Petőfi szlovákságáról pedig mit szóljak? Inkább semmit.”

Ld. az előző pont. Egyébként mikortól beszélhetünk „szlovákok”-ról és miért?

Felemerül a kérdés, hogy miért mindig azt az álláspontot képviseled, amely a lehető legkevésbé tüntet fel magyarnak nyilvánvalóan magukat magyarnak érző, az országért sokat tevő embereket?

[link]

„13 vértanú közül hányan voltak magyarok?”

13-an. De nem mindegyikük volt magyar származású.

„A hadászati hozzánemértés mellett a politikai még kiemelkedőbb volt és az a mai napig is.”

Mikortól? Te az elmúlt 500 évről beszélsz. Ahhoz képest pl. Görgey azért csak értett valamihez. Sajnos már régóta nem a saját kezünkben van a honvédelem irányítása. Ha az elmúlt 100-125 évről beszélnél, ott még akár jogos is lehetne az észrevételed. De nem az elmúlt 500 évben. Meg elvileg a kérdésed nem is erre irányult.

A politikai hozzá nem értés már elég régóta probléma, pl. Kossuth is sokat ártott az országnak a megfontoltnak és bölcsnek egyáltalán nem nevezhető megnyilvánulásaival, de attól még az érdemeit is el kell ismerni. Bizonyára most is vannak tehetséges politikusok, akik valóban az országért szeretnének munkálkodni, de vagy bután teszik ezt (pl. Kossuth is nyilván jót akart), vagy nem választjuk meg őket, vagy ellehetetlenítik őket a többiek, vagy ők maguk véltoznak meg hátrányukra.

„És miért provokálnék én, hisz magyar vagyok. Ezt a gyanúsításodat megérteném ha román vagy szlovák lennék.”

Azt csak te tudod. Egyébként attól, hogy magyarul írsz ide, még nem törvényszerű, hogy magyar vagy, ráadásul úgy írsz mindig a magyarokról, mintha kívülálló lennél. De ez a kérdés szempontjából nem lényeges. Mindenesetre a témaindító hozzászólásodból és a mostani válaszodból is úgy tűnik, hogy objektív szemléletmód helyett kettős mércét alkalmazol. A vereségeinket és hibáinkat felnagyítod, a sikereinket el sem hiszed vagy elbagatelizálod, a magyar hősökre azt mondod, hogy nem is voltak magyarok. A kérdésed arra irányult, hogy akkor ugyan mégis mire lehetnénk büszkék (kicsit olyan formán, mintha már alapban azt bizonygatnád, hogy bizony semmi okunk sincs rá). Ha csak pusztán érdeklődő lennél, elég lett volna úgy feltenni a kérdést, hogy mire lehetünk büszkék (és nem lett volna szükség az ellenérvekre). Aztán bemutattam neked röviden, hogy mire lehetnénk büszkék, de azt megint elbagatelizálod. Pedig ha tényleg arra lettél volna kíváncsi, akkor akár elkezdhettél volna mélyebben is utánaolvasni azoknak a dolgoknak, amiket írtam.

„Csak az az érzésem, hogy te is egyből rányomod a hazaáruló bélyeget arra aki meg meri kérdőjelezni a leírt magyar történelmet. Pont azt teszed amivel a román, szlovák, szerb szomszédokat vádolod.”

Nem helyes az érzésed. Nem szoktam hazaárulózni, most sem tettem, csak próbálom megérteni, hogy mi a kettős mércéd oka (mert a legtöbb ilyen kérdésnél egyértelműen a provokáció szokott a cél lenni). Bárkinek joga van bármit megkérdőjelezni, de akkor tegye ezt objektíven. De elég furcsa, ha valaki csak azt kérdőjelezi meg, amire büszkék lehetnénk, de amit szerinte szégyellnünk kéne vagy am rossz színben tünt fel, azt eszébe se jut megkérdőjelezni. Pl. a témaindítóban is olyanokat írsz, amiknek semmi köze a valósághoz, ezt bátorkodtam leírni az 1-es hozzászólásban. Persze ez az oktatásunk hibája is, mert a vereségeinket indokolatlanul kihangsúlyozzák, a sikereinket pedig elbagatelizálják. A 900-as évekről pl. annyit tanítanak, hogy a pozsonyi csatát esetleg talán megemlítik (hozzátéve, hogy talán meg sem történt), aztán rögtön jön 2 mondat az ún. „kalandozásokról”, azt sugallva, hogy ezek célja pusztán a fosztogatás volt, de hát ennek is vége szakadt, mert 933-ban Merseburgnál, 955-ben pedig Augsburgnál megalázó vereséget szenvedtünk. Közben Merseburgnál annyi történt, hogy a magyarok úgy döntöttek, hogy inkább elvonulnak a város alól, mert egyszerűen nem lett volan annyi haszna, hogy érdemes legyen még több energiát belefektetni. De ez nem vereség. Néhány 100 ember lemészárlása, akik tárgyalni mentek, nem pedig csatába, szintén nem számít nagy haditettnek. Persze ha csak azt a 2 mondatot tanuljuk meg, amit a tankönyv írt, akkor valóban nincs mire büszkének lenni. De ha te meg mered kérdőjelezni a leírt magyar történelmet, akkor ezt miért nem mered megkérdőjelezni?

Szintén érdekes dolog, hogy miért éri meg egyeseknek olyan áltudományos blogokat (tenyleg.com, nyest.hu, stb.) fenntartani, ahol görcsösen igyekeznek minden (amúgy tudományosan megalapozott) alternatív elméletet megcáfolni, legyen szó akár őstörténetről, történelemről, vagy akár nyelvészetről. Miközben nem tudnak hiteles forrásokat mellékelni a „cáfolataikhoz”, egyszerűen tekintélyelven leírják, hogy nem így volt (csak mert ők azt mondják), jobb esetben azt, hogy nem ismerünk forrást, hogy így lett volna (holott lehet, hogy ismerünk, csak ők nem akarnak róla tudomást venni), vagy azt, hogy vannak ugyan források, de azok „nem megbízhatóak” (de ugye ez megint főleg hit kérdése, hogy ki mit tekint megbízhatónak). Gyakorlatilag amit nem éltünk át, arról nem sokat tudunk ma, a történelemkönyvekben sem a valóságot olvassuk, hanem konszenzusos (sokszor igen vitatott) álláspontokat. Ez sem lenne baj, de akkor ne hívják „történelmi tény”-nek.