Már hogyne értek volna valamit, főleg Mohácsnál talán az egész csata másképp végződött volna. És minden jel arra mutatott, hogy Lajosból jó király lett volna, mivel Máriával a központosított államra törekedtek, tűnik ki a korabeli forrásokból. A csatát megelőző pár évben már kialakulóban volt a központosítás. Hadviselés területén nem volt semmi érzéke, de ez csak amiatt van, mert Mohácsot megelőzően nem vett részt semmilyen csatában és így ki se alakulhatott az e téren való képességei.
2016. jan. 9. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
22/27 anonim válasza:
Itt ellent is mondtál magadnak, mert te is beismerted, hogy híján volt a hadvezéri képességeknek. Mohácsnál sem Lajos vezette a seregeket.
A másik, hogy inkább Mária törekedett központosító hatalomra, ami sokszor gúny tárgyává is tette Lajost, hogy papucs stb. És ezek a központosító törekvések sem értek túl sokat, max. annyit, hogy a király tekintélye tovább csökkent a nemesek körében, aminek pl. meg is lett pont Mohácsnál az eredménye... (illetve a csata előtti felkészülésben). Ugyanis pont azért volt ilyen szertelen a magyar hadvezetés, mert a nemesek ímmel-ámmal sorakoztak fel a király mögött.
2016. jan. 10. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
23/27 anonim válasza:
Szapolyai realitás érzékével nem értenék egyet. Mivel lemondhatott volna a koronáról Ferdinánd javára és akkor is sokkal hatékonyabb lett volna a katonai ellenállás. Most meg látjuk így is mi történt, nem mondott le a koronáról, de Erdély így is a Habsburgokra szállt. Szóval csak rontott a helyzeten azzal, hogy magát akarta a királynak, meg egyébként is megszégyenítette a magyar népet számos tettével, pl. kezet csókolt a szultánnak.
2016. jan. 11. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
24/27 anonim válasza:
Szapolyai nem látta azt a helyzetet, hogy túl kellene lépni saját büszkeségén, egy magasabb cél érdekében. Meg azzal, hogy a 20000-es seregével nem mert megütközni a törökkel az meg aztán még jobban aláássa. Amikor Tomori is győzelmet tudott aratni Mohács előtt a túlerővel szemben. Meg, hogy ha vereséget is szenved, Erdély akkor sem tudott volna török fennhatóság alá tartozni, mivel egy ilyen nagy területet az oszmánok nem tudtak volna ellenőrzésük alatt tartani.
2016. jan. 11. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
25/27 anonim válasza:
Sokat értünk a Habsburg-védőernyővel! Amikor Magyarországra jöttek a nagy török hadjáratok, Ferdinánd, V. Károly és a többi Habsburg-uralkodó katonái legföljebb Győrig merészkedtek ki Bécsből. Ez így ment 1683-ig, amikorra gyakorlatilag semmi sem maradt Nyugat-Magyarországból.
Akkor is Sobieski János lengyel király szabadította föl Bécset. Sőt a patkányok tartották Bécset addig is, akik nélkül a bécsi védősereg éhen halt volna.
2016. jan. 12. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?
26/27 anonim válasza:
Az Oszmán birodalom nagyon szegény állam volt, azt a 2millió aranyat is nagy nehezen rablógazdálkodással hozta össze Szulejmán, hiába volt Szulejmánnak 5X akkora népessége mint Magyarországnak. Az Oszmán birodalom egy szegény vidék volt.
2016. jan. 20. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
27/27 anonim válasza:
Magyar-irtásban a törökkel együtt élen jártak a protestáns hajdúkatonák. A protestantizmus megosztottságot és vérzivatart hozott csak Magyarországnak, aminek a szultánok örültek.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!