Magyarország miért lépett be az első világháborúba?
"Így Trianont sem értem, hogy miért rajtunk verték el a port."
Azért, mert nekünk volt nagyobb területünk, illetve a mi területünkön éltek különböző más nemzetiségű népek, akik a mi területünkre pályáztak.
Senkit nem kényszerítettek sehova. Persze, a tragédia után könnyebben elítéljük az akkori szereplőket, mert már tudjuk, hogy mi történt. Ha győztünk volna, Tisza István lenne a legnagyobb magyar hős, hogy ő is belépett a háborúba, és ha mégsem akart volna belépni, a győzelem tudatában utólag hülyének néznénk.
Azt akarom ezzel mondani, hogy akkor és ott egyáltalán nem lehetett előre látni, hogy mi fog történni.
Az OMM-et pedig az osztrák és a magyar fél közösen irányította, a közös ügyek minisztériumait közösen vezették a magyarok és az osztrákok. Az a kijelentés nem állja meg a sorsunkat, hogy az osztrákok rángattak bele, de az mégis tragikus, hogy mivel nem voltunk önálló állam, ezért a magyar fél mégis olyan konfliktusba került bele, ami igazából Magyarországtól távol állt... Látszólag önellentmondásnak tűnik, amit írtam, de ezek eléggé bonyolult és többtényezős dolgok voltak.
Amúgy eleinte azt hitték, hogy ez egy könnyű és gyors háború lesz, mint mindig a Balkánon. Ezért a belpolitika is nyomást gyakorolt a magyar miniszterelnökre és a hazai közvélemény is, nemcsak az osztrák politika.
Inkább Tisza politikai nagyságát mutatja, hogy ő eleinte nem szeretett volna részt venni a konfiltudban, mert nem érezte az országot az aktuális pillanatban felkészülve egy háborúra. A legtöbb magyarországi politikus egyáltalán nem látta így ezt át.
Hogy miért vettek el tőlünk területeket? Azért, mert a háború során az antant azzal nyerte meg a románok, szerbek, csehek stb. szövetségét, hogy területeket ajánlottak nekik. És mivel román-szlovák-szerb-lakta területek Magyarországon voltak, így Magyarországot is fel kellett darabolnia az antantnak.
A másik pedig hatalmi dolog volt. Azért is fel kellett darabolni Ausztriát és Magyarországot, hogy ne legyenek a jövőben erős ország, hogy ne tudják Németországot erősíteni a szövetségükkel. Másik oldalról pedig erős kisantantot szerettek volna, hogy inkább az antantnak legyenek szövetségei Németország hátában. Ezért volt az, hogy nem is nemzetiségi alapon bontották fel az OMM területeit, hanem inkább gazdasági alapon. Pl. a magyar területeket direkt úgy csatolták le, hogy a vasúti szárnyvonalak a határon túlra kerüljenek, és az, hogy ezek színmagyar lakosságú területek voltak, senkit nem érdekelt.
Az előttem szólónak üzenem, hogy mielőtt ordas baromságokat írna, vegye figyelembe ezt is, továbbá azt, hogy a lecsatolt területek infrastruktúráját, városait, épületeit, kastélyait, kulturális emlékeit, értékeit a magyar állam hozta létre 1000 éven keresztül, Nagyváradon nyugszik Szent László királyunk, Kassán vannak II. Rákóczi Ferenc hamvai (és ezen városok mindig is MAGYAR lakosságú városok voltak, de Szabadka, Kolozsvár, Arad stb. is, már pedig el vannak idegenítve!). A harmadik pedig, hogy ezen területek mindig a magyar államiság integráns részét képezték, a Szent Korona részei voltak. Az igaz, hogy ennek ellenére a többi nemzetiségtől sem vitatom el a szülőföldjükhöz való jogukat, de mégis...
Tudod, igazából a politika nem is arról szól, hogy kinek van joga egy területhez, hanem arról, hogy éppen ki az erősebb, és ezt az erejét hogyan képes realizálni a másikkal szemben. Ez csak ennyi. Adott helyzetben az antant győzött, támogatta az ellenünk irányuló támadásokat, és Trianon lett a vége. Nincs értelme azon vitatkozni, hogy kit illetnek a területek, mert a realitások azok realitások. Azért ostobaság mégis, amit írsz, mert ettől függetlenül sajnálni és fájlalni igenis kell azokat a területeket, mert 1000 évig a miénk voltak, a magyarság államát illették meg, és sok terület kulturálisan még mindig inkább magyar mint balkáni. Soha nem pártoltam az ilyen hozzád hasonlók önfeladását, hogy "jajj, úgyis ők vannak többen, legyen az övék" - mert őket sem érdekli, hogy rengeteg magyar van most is ott, és mégis elvették tőlünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!