Ha valakinek kamaszként nincsenek igazi barátai meg őszinte kapcsolatai, akkor ez eredményezheti azt, hogy nem tud magának pályát választani később?

Egész konkrétan Eriksson így ír erről:

"Először is sikeresen össze kell ötvöznünk a korábbi pszichoszociális fázisokból származó énfogalmainkat. Ezután nekiláthatunk annak, hogy ezt az integrált énfogalmat összhangba hozzuk a mások által rólunk alkotott elképzelésekkel. Ez utóbbi változás abban áll, hogy identitásunkat azokkal egyetértésben dolgozzuk ki, akikkel kapcsolatban vagyunk.

Csak e két folyamat összhangja adhatja a szilárd identitás érzését. Ha valakinek nem sikerül szilárd identitást kialakítania, akkor szerepkonfúzió lép fel, az énérzés iránytű nélkül marad. A szerepzavarban vergődő személy nem képes hivatást vagy ehhez vezető képzést találni magának, sőt sokszor fogalma sincs, milyen foglalkozáshoz volna kedve egyáltalán."

Én pontosan magamra ismertem ezekből a mondatokból, különösen az utolsóból. Kamaszkoromban soha nem voltam őszinte, nem tevődött át a kapcsolataim súlypontja a családról a barátokra, sőt, sokszor tudatosan álltam ellen annak, hogy valakihez hasonuljak, mert annyira szigorúan akartam szabályozni magamat és a saját értékrendem szerint élni. Aztán mire egyetemista korba értem, pontosan az történt, amit Eriksson leírt: nem tudtam egyszerűen kiválasztani, hogy mi való nekem. Csak pszichológusok előtt voltam őszinte, nem volt iránytűm ahhoz, hogy ki is vagyok. Még most se igazán érzem, hogy lenne. Évek óta azt érzem, hogy van egy bennem élő karakter, egy személy a személyben, akinek nekem úgy "lennem kéne", de ezt nem tanultam meg előhozni, és helyette valami tök más, az alapvető természetemtől idegen, merev valaki vagyok. Egy példa: mindig is úgy éreztem, hogy zenélnem kéne, és látszott is, hogy az átlagnál jobb fülem van, de valahogy sosem kerültem olyan társaságba, ami ebbe belevitt volna. És még egy csomó ilyen dolgot fel tudnék sorolni. Meg folyamatosan agyalok és írok ki ehhez hasonló kérdéseket. Most is lébecolok, olyasmit tanulok, ami nem igazán érdekel.

Kérdés, hogy akkor most hogy jövök ki ebből. Vagy ez valami olyasmi, amit már nem lehet bepótolni?