Ha a középkorban egy király úgy halt meg, hogy nem volt sem testvére, sem unokatestvére, sem törvényes gyermeke, csak egy törvénytelen, akkor kié lett a trón a törvémyej szerint?

Ilyenkor ment a nagy "rokonvadászat", a különböző érdekcsoportok próbáltak minél közelebbi vérrokont keríteni valahonnan.

Meg általában több párhuzamos, valamilyen több generációs múltbeli okokból "jogosult" család is volt, ha valamelyik utód nélkül kihullott, ott volt a másik helyette. Ilyen helyzetekben, mint mindig is, a nagyobb politikai-gazdasági nyomást kifejtő oldal nyert, a rokonsági jogosultság tulajdonképpen csupán a "törvényes álca" volt.

Orokosodesi haboruk hosszu sora mutatja, hogy ez a kerdes bizony tobbszor is felmerult Europaban. Olykor annak ellenere is, hogy volt torvenyes orokos.

Az altalanos valasz az, hogy a hatalom mindig aze lesz, aki meg tudja szerezni es meg tudja tartani. Persze nagyon jo erv, ha az illeto amugy rokona a kiralynak, de nem feltetlenul kotelezo (ld. pl Hunyadi Matyast). A torvenyt pedig mindig at lehet irni. :)

Ahogy #1 is irja, a helyzetet altalaban egymassal szemben allo erdekcsoportok dontottek el, hol fegyverrel, hol mas modon.

Az orokosodesi kerdesek azota nem jatszanak fontos szerepet, miota nincs tenyleges hatalom az uralkodo kezeben. Pl Angliaban a legtobb hercegi sarj pont leszarja, hogy hanyadik a sorban, sot nemelyik orul annak, hogy elheti az eletet kotelezettsegek nelkul.

Igazából ez az adott ország törvényein is múlt. Tehát egyes országokban helyi, speciális dolgok is lehettek. Erről mindjárt írok kicsit részletesebben.

Az általános szokás az európai országokban az volt, hogy a király legidősebb fia örökli a trónt. Ha nem volt legidősebb fiú, akkor oldalágról valaki. Ezek az esetek azok, amikor több jelölt is jelentkezett oldalágról, és megkezdődtek a trónharcok. Ilyen oldalági jelölt lehetett a család legidősebb tagja (mondjuk az elhunyt király testvére, nagybátyja stb.), unokatestvérek, sógorok stb.

Sokáig pl. Magyarországon a legitimációhoz elengedhetetlen feltétel volt, hogy valaki az Árpád-ház tagja legyen. De "alap" uralkodóházak voltak Lengyelországban, Csehországban, Oroszországban stb. is...

Amikor kihalt az Árpád-ház férfi ágon, akkor azok jöhettek csak szóba, akik női ágon rokonságban álltak az Árpád-házzal.

Sokáig a nőket nem vették figyelembe, pl. az Árpád-ház női ágon nem halt ki, tehát amikor azt mondjuk, hogy 1301-ben kihalt az Árpád-ház, akkor ez csak a férfi-ág, mert voltak női leszármazottak. Tehát éltek pl. IV. Béla lányainak a leszármazottjai, igazából Károly Róbert is egy ilyen leszármazott volt. Károly Róbertet mégsem számítjuk az Árpád-házba. Ezzel szemben a Habsburg-ház ugyanígy kihalt III. Károly halálával, Mária Terézia "csak" egy lány volt, mégis az ő utódai tovább uralkodtak, mint Habsburgok (Habsburg-Lotharingiai-ház). Tehát a női utódokhoz való hozzáállás változott az idők folyamán.

(Egyébként ez az Anjou-k esetében is így volt, Nagy Lajos lányai is örökölhették a trónt, Lengyelországban Hedvig, Magyarországon Mária). Később az ő férjeik lettek a királyok mindkét országban. Lengyelországban egy Jagelló nevezetű livtán faszi, Magyarországon pedig Luxemburgi Zsigmond.

Lengyelországban a Jagelló-ház ezután kb. úgy adta a királyokat, mint nálunk az Árpádok. Csak azt fogadták el királynak, aki a Jagelló-ház tagja volt. 1572-ben viszont kihalt ez az uralkodóház, és ezután Lengyelországban egyedülálló módon a szejm vette a kezébe a királyválasztás jogát és eltörölték az öröklési rendszert. Tehát Lengyelországban nem lehetett innentől kezdve örökölni a trónt. Az első király, akit megválasztottak, a francia király öccse volt, aztán Báthori István lett a király, aztán a svéd Vasa-dinasztia tagjait, majd a szász választófejedelmeket választották királynak, tehát össze-vissza.

Oroszországban összesen két uralkodóház volt, az egyik az ősi Rurik-ház, amelyik 1598-ban halt ki. Ezután majdnem összeomlott Oroszország, mert annyira szentnek tartották ezt a dinasztiát, Istentől valónak, hogy fogalmuk nem volt, mit csináljanak. 1613-ig polgárháború és zűrzavar volt az országban, és 13 ember próbálta megszerezni a hatalmat, azt hazudva, hogy ők a Rurik-ház tagjai (ebből kettő cár is lett!!!). Ebből is látszik, hogy Oroszországban csak Rurik lehetett cár, a többi szóba sem kerülhetett.

Végül IV. Iván feleségének a családjának a tagjai, a Romanovok kerültek a hatalomra (IV. Iván feleségét Anasztázia Romanovának hívták), és ezek a Romanovok uralkodtak 1917-ig. Nagy Péter cár viszont eltörölte az apáról-fiúra való öröklés rendjét, és azt mondta, hogy a cárnak joga van kinevezni az utódját. Ezért pl. II. Katalin cárnő nem volt Romanov, sőt, még orosz sem.

Hát, írhatnék még dolgokat, de elfáradtak az ujjaim :D

Azért ez nem teljesen igaz, mert a legitimitás nagy erő.

Például felhoznám a franciák szokását, ahol III. Henrik halálával a bourbonok jöttek számításba, vagyis IV. Henrik, aki unokatestvér volt, de a rangsorban ő következett, bár több trónkövetelő is akadt és az is súlyos hibája volt, hogy egy erősen katolikus többségű országban hugenotta hitet vallott, ezért még a pápa is kiátkozta. Természetesen fegyverrel tartotta meg a hatalmát, de sok katolikus híve is volt, akik erősen támogatták még abban a vallásháborús időkben is, mert ő volt a törvényes király.

Később házasságot ígért a kedvenc szeretőjének, akitől két gyermeke is született, a Vendome hercegek, de mivel végül Medici Máriát vette feleségül, a tőle később született XIII. Lajos lett az uralkodó, aki gyermekként került a trónra, bár régensként az anyakirálynő uralkodott a nagykorúságáig. A királyi fattyúk hiába lázadtak később fel többször is, sőt a király öccse is, nem sikerült elég hívet szerezniük és Lajos megbocsátotta a lázadásokat, mert a lehetséges örököseit nem bánthatta, egészen addig, amíg a fia(i) meg nem születtek. Az ő utódja is gyermekkirály volt, XIV.Lajos, akinek az anyja szintén régensként uralkodott a nagykorúságig. Ausztriai Anna, aki a nevével ellentétben spanyol királylány volt eredetileg és a férjét korábban többször elárulta a spanyol-francia háborúkban, annyira kötődött a családjához, de amikor végre megszülte a trónörököst, a fia érdekében igazi franciává változott és foggal, körömmel védte Franciaország érdekeit még a saját spanyol testvére ellen is, szép példájaként annak, hogy a fia legitimitása az ő nézeteit is gyökerestől megváltoztatta.

Egyébként csak kiegészítésnek írtam az ötös válaszhoz, amely teljesen korrekt és átfogó volt.