Az "enklávé" szóban fonetikusan csattog-e a "k" betű?

Szerintem meg te vagy gyengeelméjű.

Ott bukik meg a dolog, hogy nem értelmes a kérdésed. A többi innentől kezdve no comment. :)

Abszolút nem haragszom, és még a meglepődésemet sem kell lepleznem, hiszen nincsen. :-)

Magyarul, kedves Kérdező, te abszolút egy más világban élsz, mint mi. :) Én az előző okfejtést abszolút értem, és logikusnak találom, ellenben a kérdésedet egy értelmetlen maszlagnak veszem, mert hülyeség.

Szerintem mi már kezdjük irigyelni. Hiszen – kérdem én – ki merné tagadni, hogy mindig is egy olyan világba vágyott, ahol csattog az enklávé, és ahol érteni lehet pl. a fenti kérdéshez hasonlókat? Gyermekkorban – már akinek van/volt – saját kis világot teremt az ember, fizikailag és/vagy a gondolataiban, és aztán ebből kénytelen(?) fokozatosan kiszakadni, és beleolvadni a "társadalomba". Örüljünk, hogy vannak, akik nem hagyják magukat, akik hajlandóak különbözni. Őket mi, szürkék nem érthetjük (vagy legalábbis alig), de ők viszik előbbre a világot. Gondoljunk csak bele: az emberiség többszázezer évig (vagy elődeit is figyelembe véve évmilliókig) úgy élt, hogy a lepke az egy nagyon szép kis lény – tán az egyik legszebb a világon –, egy csendesen ide-oda libbenő tünemény, föl sem foghatjuk, hogy hogyan röppen így cikázva az óriási szárnyaival, még szemünkkel sem tudjuk követni, nemhogy megérteni a mozdulatait, gondolatait... Egy kis kitérő, ismét csak gyermekkorunkra visszautalva: emlékezzünk, Süsünek is milyen vágyai voltak? „Ó, ha rózsabimbó lehetnék” – de a költő itt érezte, hogy ez még olyan szimpla, snassz, persze, minden sárkány rózsabimbó akar lenni, mit kell ezen megénekelni?! Mivel lehetne ezt megkoronázni, mivel lehetne ezt a kívánságot különlegessé, egy igazán egyedivé varázsolni? „Rám szállnának szépen a lepkék…” Na ugye, ez már igen. Tehát – visszatérve – így éltünk évszázezredekig, generációról generációra, csodálva a hangtalanul jobbra-balra röppenő, színpompás, könnyed, elkaphatatlan pillangókat – mígnem egyszer csak valaki, aki mert másképp gondolkodni, mert nagyot álmodni, feltalálta a CSATTOGÓS LEPKÉT! ( https://www.youtube.com/watch?v=Qbffco5fCD4 ) ami nem csendes, nem könnyed, nem röpül, hanem jól meg kell fogni, tolni az aszfalton, és élvezni, hogy milyen hangos. Hát ugye-hogy-bizony mennyivel gazdagabb azóta a világunk, a kultúránk, vagy akár csak a mi kis személyes életünk is? Ne fogjuk hát vissza azokat, akiknek gondolatai zabolázhatatlan pillangóként csaponganak! Előre a csattogós ká hangért, előre a jövő busmannyelvű Magyarországáért!