Milyen középkori kínzási módszerek voltak?
Torrente del Bosque: Kínzások és kivégzések története
Na innen csemegézz. Ritka jó könyv. Túl sok van, hogy itt most felsoroljam.
A spanyolcsizma, kerékbetörtés stb. ezek közismertek, ebben a könyvben viszont találsz bizarr ritkaságokat is.
Az egyik legérdekesebb számomra az volt, hogy letérdeltették az elítéltek, és jéghideg vizet öntöttek a fejére, cseppenként, egy sötét szobában, ahol teljes csend volt. És abba őrültek meg, hogy azt várták, hogy mikor jön a következő csepp a fejükre. Hihetetlen, hogy ebbe bele lehet zavarodni.
Középkori kinzások...Hát felsorolhatok egy párat ha már itt vagyok
Kínai harang-beültették az embert a harangba majd a hóhér az ítélet alapján meghatározott ütést mért a harangra.
Következménye:Az elitélt elvesztette a hallását,az idegrendszerét is tönretette,elharapta nyelvét,őrületében szétmarcangolta a saját arcát.Először hagyták így szenvedni majd egy kardal elvágták a nyakát.
Kilencfarkú macska-a kersztrefeszítés előtt alkalmazták a római korbács helyett.Hajókon volt a népszerű.A kilenc hosszú kötélpászmából álló eszköz hatásfokát növelte a kötélfonatokra rögzített számtalan él3es,egyes szegecs.Egyszer használatos volt.Ennek praktikus oka hogy a rátapadt vérrögök a következő használat alkalmával a felszakadó sebekben fertőzést okozhattak.
Korbácsolás-ezt gondoom mindenki ismeri hogy az elitéltet kikötötték félmeztelenre levetkőztették és véresre szétverték a hátát.Olvastam hogy valahol nemolyanrég még alkalmazzák/alkalmazták ezt a módszert ha a nők hűtlenek vagy megcsalják a férjüket akkor őket megkorbácsolják.
A Nürnbergi Vasszűz-Nürnbergi Vasszűz ezen kínzóeszközök talán legjelesebb képviselője. A legbrutálisabb, leginkább pervertált és végsőkig horrorisztikus igényeket is kielégítő találó elnevezésű tákolmány két ajtóval funkcionált. Az ajtók kizárólag kívülről voltak nyithatóak, belső részükre ugyanis kiálló hegyek sokaságát rögzítették. Ha az ajtókat becsukták, a hegyek természetesen az áldozatba fúródtak.
A vasálarc-A felületesebb képzelőerővel rendelkezők számára a vasálarc nem is tűnik olyan szörnyűségesnek. Való igaz, viselete nem okozott olyan intenzív fájdalmat, mint mondjuk az ujjak satuban történő összepréselése; ám az efféle hozzáállás eléggé megtévesztő. Gondoljunk csak bele: a kívülről erősen lelakatolt, le nem húzható, mindössze aprócska száj, orr és szemnyílással ellátott, eleve szűkre tervezett álarc vasának hideg érintése, viselőjének az évek során elkerülhetetlenül deformálódó arca, a folyamatos nyomás és a gyér levegő miatt bőrének lassú, fokozatos elhalása, az ezzel járó lélektani fájdalmak, az örökös megalázottság, a bizonytalanságérzet és végül az identitás elvesztése. Egyetlen esztendőnyi vasálarc viselés után sem lehetett többé normális embert faragni abból, aki keresztülment eme szörnyű tortúrán. Kínzóeszköz volt ez, mégpedig a leginkább rettenetes fajtából való.
Agyonlövés-Az agyonlövést vagy egy személy, vagy kivégzőosztag hajtja végre. A halál rendszerint egyszerre több tényező következtében lép fel: megsérülnek életbe vágóan fontos szervek, mint például a szív, kár éri a központi idegrendszert, vagy az elítélt elvérzik.
Ha a golyó általi kivégzést kivégzőosztag hajtja végre, lehet, hogy az eszméletvesztés nem következik be azonnal, mivel a lövést leadók meglehetős távol állnak az elítélttől, s ez csökkenti a lövések pontosságát. Ráadásul gyakran arra utasítják a kivégzőosztag tagjait, hogy a testre lőjenek, mert itt nagyobb a találati valószínűség, mint a kisebb fej esetében.
Akasztás-gondolom ezt mindenki ismeri de ha nem leírom :)
A középkorban gyakori volt hogy így végezték ki az embereket.Általában kitört a nyakuk és gyorsan meghaltak de akinek nem tört ki a nyaka azt hagyták a kötélen megfulladni.Szerintem ez lehet az eggyik legrosszabb halál :S
Az eretnek villája-Ezt a négyágú eszközt az eretnekséggel gyanúsított áldozatok szegycsontjába szúrták, miközben gondosan gátolták a fej mozgatását. Végül a gyanúsított már csak mormogni tudott, azt is alig hallható hangon.
Cséplőlánc-Ez valójában egy cudarul feldíszített korbács volt, mely borotvaéles, lapos és ovális láncokból állt, de igény szerint ékesítették még speciális applikátumokkal, melyek hegyes, éles szélű, levél formájú fémpengék voltak, amiket összefontak még egy dupla lánccal, amely négy jókora vascsillagban végződött.
Csonkolás-A meglehetősen egyszerű eljárást szigorú szabályok igazgatják, amelyek betartása jóval nagyobb hatékonyságot, vagyis fájdalmat eredményez. A fokozatosság elve a felfelé haladást írja elő, a csukló után a kar, végül a váll alatt történő vágások alkalmazását. Mindig az eset súlyossága alapján döntöttek tehát az amputálásról, mely ugyebár nem igényelt orvosi közreműködést.
Hát többet lusta vagyok írni nézd meg ezt az oldalt itt felsorolja a leggyakoribb középkori kinzásokat és írnak is róluk
Nyúúúúzáááááás!!
Persze ez után a páciens meg is halt. Kolostorokban előszeretettel alkalmazták a kedves szerzetes bácsik, no persze azért méretes bűn kellett hozzá. Fejjel lefele kell lógatni az alanyt, hogy a vér a fejbe menjen, és minél később veszítsd el az eszméleted. Célszerű vízzel is öntögetni, itatni
Egy kis csemege, ill. kevésbé ismert kínzások..
Júdásbölcső - Az áldozat végtagjait kötelekkel egy csigaszerű szerkezethez erősítették, majd a levegőbe húzták, és sokszor órákig úgy tartották. Végül vezényszóra leengedték a piramis tűhegyes csúcsára, úgy, hogy súlyával vagy végbélnyílására, vagy herezacskójára - női elítélt esetében a vaginára -, esetleg a legalsó hátgerinccsigolyák alatti pontra nehezedjen.
Madzagnyeletés - Az abszurd mód groteszk kínzáshoz a legerősebb zsineget használták, sőt az sem kizárt, hogy külön ezért fejlesztettek ki egy minden eddiginél teherbíróbb fonatot. A ceremónia megkezdése előtt minimum egy héten keresztül koplaltatták az eretneket, kizárólag vízzel itatták. Amikor elérkezett az idő, az áldozatot a kínzókamrába vezették, ahol valamennyi ruhájától megfosztották. A lecsupaszítottnak aztán faggyúval vastagon bekent rudat nyomtak jó mélyen a végbelébe, és szintúgy faggyút nyelettek vele. Végül aztán következhetett a madzaggal történő jóllakatás. A szerencsétlen eleinte nyilván kiöklendezte a madzagot, ám a végrehajtók türelme végtelen volt, állhatatosságukról aztán már nem is beszélve. Tehát addig nógatták az elítéltet, mígnem a felkínált zsineg el nem indult a teljes emésztőrendszeren átívelő útjára. Előbb-utóbb előbukkant a lenyelt madzag vége, a szétfeszített végtagokkal kikötözött ember lába között. Miután a madzag már kellő hosszúságban kilógott, az áldozatot a nyújtólétrán keresztül fejjel lefelé felvonszolták egészen a mennyezetig, ahol a zsineget rögzítették, a minden kínzókamrában nélkülözhetetlen csigára. A procedúra többi része már csak a gravitáción múlott...
Körte - A szájba és a végbélbe helyezhető körtét azonos méretben, a vaginális változatot pedig valamivel nagyobb méretben használták. A körte tulajdonképpen egy gömbszeletekből álló szerkezet volt a szeletek végén éles kis kampókkal, amit egy csavar segítségével a gömbszeletek maximális nyílási fokáig tágítottak. Tehát a körtét beleerőltették a - mindig az ítélet döntése alapján meghatározott - testnyílásba, majd az említett módszerrel kinyitották.
Csonkolás - A meglehetősen egyszerű eljárást szigorú szabályok igazgatják, amelyek betartása jóval nagyobb hatékonyságot, vagyis fájdalmat eredményez. A fokozatosság elve a felfelé haladást írja elő, a csukló után a kar, végül a váll alatt történő vágások alkalmazását. Mindig az eset súlyossága alapján döntöttek tehát az amputálásról, mely ugyebár nem igényelt orvosi közreműködést.
Valamint még van az a kis aranyos - bár ez nem középkori -, mikor ráültetik a delikvenst egy keleten növő, különleges bambuszfajtára, és az szép lassan nőni kezd...
Körte
Ez egy gömbszerű eszköz volt,és általában nőkön használták.3 helyre lehetett tenni:száj,végbélnyílás,és vagina..Gondosan felhelyezték,majd ítélettől függően egy bizonyos szögben szétnyitották,ami így véglegesen károsította a nyálkahártyákat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!