Eltudod kepzelni a vilagot magantulajdon nelkul? Miert (nem)?

Szeretek biliárdozni. Hobby szinten túllépve, amatőr versenyzés szintjén.

Minden biliárdos helyen, legyen kocsma vagy szalon, vannak dákók is az asztal mellett, amit mindenki használhat.

Én mégis vettem sajátot.

Mert ennek mindig tized grammra ugyanaz a súlya, a fogása, a rugalmassága, minden lényeges tulajdonsága.

Van több ilyen haverom is. Nekik is van saját dákójuk. Ha cserélünk egymással dákót, mindenki xarabbul játszik.

A magántulajdon hiánya nem működik.

Szükség van rá.

Csak kellene, hogy legyen határa.

Ugyanott, ahol a személyi szabadságjogoknak.

Ott, ahol már más ugyanilyen jogait károsítaná.

Persze ez is olyan ideálkép, ami megvalósíthatatlan.

" A legjobb demokráciában, egyenlőségben is lesznek olyanok, akik egyenlőbbek".

100 %-osan igaza van Rousseau-nak.

A magántulajdon és különösen a társadalom egy szűk, önző kisebbség általi vezetése nem egyéb, mint aberráció.

Az összes hazugság és az összes méreg titkos eredete és forrása ez.

Rousseau-tól kezdve, érdekes gondolkodásbéli sajátosság, hogy a véleményalkotó a problémát önkéntelenül a saját értelmezési tartományába helyezi. Mintha ott is érvényes lenne. Olyan ez, mint amikor arról vitatkozunk, mit jelentsen a lg(0). Értelmetlen.

Rousseau elfelejti, hogy nincs "első ember", főleg ne múgy, ahogy ő verné le azt a cölöpöt. Innentől ami mögötte áll, érvénytelen. A kommunizmusnak nem ez volt az egyetlen sajátossága és ne mis ezért bukott el. Ezért a következtetés se vizsgálható.

Ha én felemelek egy botot, akkor és ott, az kétségtelen tulajdonommá vált. Hiszen az én kezemben van, én tudom csak használni. Csakhogy később elejthetem, és akkor már másé lehet. Csakhogy ugyanakkor van másik bot (talán nem olyan szép görbe, de nyilván a másik kevesebb gondot fordított a "szerzésre"), ami használható hasonló célra.

Ha van egy dákóm, senki sincs akdályoztatva, hogy neki is legyen.

Más a helyzet azonban, ha kijelentem, hogy másnak nem lehet dákója, mert nekem jutott eszembe először. Más a helyzet, ha a dákót ennek érvényesítésére használom (fejbeverésre is alkalmas).

A magántulajdon nem attól az, hogy időlegesen, vagy állandóan én használom. Hanem attól, ha kizárok ugyanebből másokat. Ha jogtalan előny szerzésére használom. Mitől jogtalan az előny? Ha mások hasonló cselekedetét gátolom korábban szerzett lehetőségekkel. A kommunizmus nem arról szólt, hogy mindenki tetszése szerint. Hanem arról, mindenki egyformán a lehetőségek szerint. És ha eljön a bőség azon foka, ahol ez egyenlő az igények szintjével, akkor... De ebben nincs benne, hogy el is jön. Csak az van benne, "ha".

Ha a magántulajdont a közkeletű értelemben gondoljuk, akkor nem létezik magántulajdon nélküliség. Mindig lesznek, akik éppen valamit használnak, ezáltal azt egyfelől ugyanakkor mások nem használhatják, másfelől mindig adott a lehetőség, hogy a pillanatnyilag használt dolgot olyan előny szerzésére használjuk,amely a későbbiekben megakadályoz másokat a használatban. Ez tehát egy hibás definíció.

El tudok képzelni egy olyan világot, ahol az igények szerint van magántulajdon. De ennek ellentételeként (ha úgy tetszik, áraként) egyidejűleg ki van kötve, hogy az csak oly módon használható, hogy azzal nem akadályoz másokat hasonló ténykedésükben. Kétségtelen, hogy ez erős kooperációt tételez fel (ami ma elképzelhetetlen). A kooperáció egyetlen célja, hogy az eszközök mindig a célszerűség szerint legyenek használva (legyenek valakié) [ebbe belefér, hogy a gondosan a magam képességeihez illesztett dákó folyamatosan az én használatomban legyen. Feltéve, ha hajlandó vagyok az ilyen dákók készítésének (illesztésének) folyamatát másoknak is megtanítani. Ez esetben nem a dákóm jó tulajdonságai, hanem a saját képességeim többlete adják az előnyt, ami egy természetes állapot, szemben azzal, ha a dákóm adta volna az előnyt].

Hogy lehet ide lejutni? Az érdekek folyamatos hangolásán keresztül,amibe belefér az erő alkalmazása akkor, ha ezzel ellentétes célt megvalósító erő ellen használjuk. Belefér, de csak a szükség mértékéig. Ez egyfajta tanulási folyamat is, és nem fog mindenütt egyformán haladni. Ami persze erősen múlik a belátáson is. Amihez viszont kellő absztrakciós és empatikus képesség (tanulás) szükségeltetik.

Nem tudom elképzelni.

Már rögtön egy nagyon hétköznapi példát tekintve sem tudom értelmezni ezt. Kizárt lenne az, hogy autóval vagy bringával menjek bárhova, hiszen nincs, ami az enyém lenne, mire kijövök a munkahelyről, már nem lenne ott.

Vagyunk annyira önzőek, hogy ha nem tarthatnánk meg amiért dolgozunk, nem dolgoznánk többet, mint amit a leggyengébb tud. Így nem vezetne fejlődéshez. Nem lenne egyéni motiváció.

Így van, "a társadalom érdeke" olyan elvont fogalom, ami nem motivál cselekvésre.

A kapitalizmus azért működik, mert az individuum érdekközpontúságára épül.

Nem lehetett első ember, aki megteremtette a magántulajdont, hiszen, ha megfigyeljük, az állati elmerendszerben is megtalálható a birtoklási ösztön, ugyanígy, ahogy az ember elméjében is aktiválódik a rendszer, minek egy része a birtoklás, vagyon szerzés. A birtoklás gondolata, fejlesztette/fejleszti az emberiséget, ahogy az egoizmus is, ami legyőzhetetlen, mert mindenkiben öntudatlanul,akaratlanul benne van. Ha Jézus tanítása szerint élnénk, javak nélkül, egoizmus nélkül, önző szeretettel, ellentmondanánk emberi mivoltunknak, bár sok esetben jól jönne, ha az emberek nem előítéletekkel, hanem szeretettel.

Néha a rossznak tűnő dolgok tesznek nagy erényt az emberiségben.