Ez szerintetek mire utalhat? "Én vagy ti, egyikünk beteg"

Gondolom nem véletlenül ez a kedvenc idézete. Persze itt kérdés, hogy mennyire ismeri jól a verset, annak mondanivalóját. Érdemes elolvasni és elgondolkodni a versen, mert elég jól körülír egyfajta életérzést. Aztán persze hogy a 19 éves srác csak kiragadott, félreértelmezett, vagy még csak nem is nagyon értelmezett belőle egy sort, az az eshetőség fennáll. Bár ahogy leírod, valószínű itt inkább belső megértésről van szó.

Az ember több korszakon esik át életében. Mindegyikben benne is lehet maradni, meg lehet zsákutcába is kerülni, de kb. úgy van, hogy egy gyerek nem igazán látja át az élet dolgait. Teszi amit engednek neki, és teszi, amit rákényszerítenek. Tizenévesen az ember elkezdi úgy ténylegesen összerakni a világát magának, elkezdi látni a világ összefüggéseit, de nem egészben. Sok értelmetlen, vagy felesleges dolgot lát meg, de még naiv és alapvetően jószándékú. Ilyenkor jön a lázadás korszaka, mikor az ember meg akarja váltani a világot.

Ezt szokta követni egy befelé forduló, a világban csalódó korszak. Az ember még mindig igazságtalannak, értelmetlennek tart dolgokat, de már nem hiszi, hogy változtatni lehetne ezen. Sokszor ez egyfajta menekülés is, az ember megpróbálja felrúgni a szabályokat, miközben meg van róla győződve, hogy a helyes úton jár, ő érvényesíti a saját szabadságát. De még vágyik arra, hogy a világ más, jobb, igazságosabb, értelmesebb hely legyen. Ez itt kritikus pont, mert innen lehet nagyon rossz irányba is menni: depresszió, kábítószerek. Persze általában azért nem szokott túl súlyos lenni a dolog, idővel az ember ezen is továbblép.

Innentől kétféle út van. Az egyik esetén az ember rájön, hogy kénytelen a világ szabályainak megfelelni, a játékszabályokat betartani, így szépen behódol ezeknek a szabályoknak, elfásul, már nem tiltakozik, nem bánkódik, nem remél, inkább apatikus, egyszerűen csak éli azt a hétköznapi életet, amit mindenki. Egyre többre értékeli önmaga boldogságát, pedig látja, hogy alapvetően mégsem boldog, de már nem nagyon gondolkodik azon, hogy mi miért van, csak teszi a dolgát, beáll úgymond a sorba. Bizonyos dolgokban maga is rossz irányba változik. Már nincsenek erkölcsi aggályai bizonyos dolgokkal szemben, nem annyira érdekli, hogy más mit gondol, vagy mit él meg az ő tettei nyomán, ha az boldogabbá, sikeresebbé, gazdagabbá teszi. De leginkább olyan átlagos semmilyen életet él, még akkor is, ha az látszólag eseménydús és érdekes. Sajnos a legtöbb ember ezt az utat járja be, vagy legalábbis sokáig követi ezt.

A másik út, ha az ember rájön, hogy nem bújhat el a világ dolgai elől, nem függetlenedhet a világtól, mégis képes megtartani az álmait, megerősíteni a pozitív értékrendjét, és rájön, hogy bár a világot nekifutásból megváltani nem lehet, de a negatívumait is és a pozitívumait is meg lehet és meg is kell érteni. Kis lépésekben így mégis jobbá lehet tenni a világot részleteiben, lokálisan, bízva abban, hogy más is elkezd hasonlóan gondolkodni. Az ilyen ember elkezd nyitni a világ felé. Mások hibáit már nem gonoszságnak, hanem javítható, önmagában logikusan következő hibának tartja, elnézőbb lesz, de nem elfogadó a hibákkal szemben. Közben célokat tűz ki, jó példát mutat, jó tanácsokat ad, és mindezt – bármennyire is elcsépelt, vagy giccses ma ez a szó – tulajdonképpen szeretetből teszi. Közben rájön bizonyos dolgok mélyebb összefüggéseire, belát jó néhány emberi szabálynak a helyességét. Úgy röviden egyre bölcsebb lesz, és egyre jobbá teszi a világot maga körül.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

A barátod valószínű valahol a második lépés elején, közepén tart, jó eséllyel indulva a harmadik fázis B változata felé. Persze ennyi elírásból nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni, még az sem biztos, hogy te magad jól ismered őt.