Szerintetek igaza van annak az embernek, aki egyébként 56-os, hogy 57-89 ig az emberekbe micsoda kárt tettek, mert hit és vallás nélkül önzően maguknak éltek?

Van szerintem igazság a kiinduló mondatban, bár egy kicsit kiferdíti, túlhúzza a dolgot.

Egyrészről gazdaságpszichológiai megvilágításban az emberi természet tömegesen önérdekkövetőnek fogható fel. A kommunizmusban pedig ugye pont arra építettek, hogy nem ilyen. Pedig mint kiderült tényleg ilyen. A felszínen mindenki önzetlenül építette a közös jövőt, a háttérben meg mindenki azt nézte, hol vannak a kiskapuk, hogy lehet lenyúlni a közösből. És végül erkölcsileg ez teljesen elfogadott lett lopni, lenyúlni, ügyeskedni, mert mindenki csinálja.

Sajnos az ott felnőtt generációkban, még vallási meg társadalmi osztálytól függetlenül is beleivódott egy furcsa kettősség. A felszínen barátságos, önzetlen állampolgárok, de közben van nekik egy cinikus, kicsinyes, kapzsi, igénytelen személyiségük is, ami ebből a magatartásformából fejlődött ki. Sajnos ez még a szüleimben is benne van, és istenért se lehet kiverni. Aki 75-80 és 40 között született abban menthetetlenül ez beleégett.

A kapitalizmus az önzésre épít, de ebből következőleg az a differencia, hogy viszont őszintébb. Nincs kettősség, nincs önmeghazudtolás, tudod mire számíthatsz. Nincs kicsinyes igénytelen ügyeskedés a háttérben.

A vallás meg úgy jön ide, hogy az mindig is egy egyfajta kompenzáló erőként hatott. Ha van valami közös fix erkölcsi iránytű, akkor az mindig egy kicsit az etikai koordináció irányába tudja eltolni a dolgokat. Nem csinál csodát, de egy kicsit élhetőbbé, harmonikusabbá teszi a társadalmat.

Engem pl. úgy neveltek, hogy legjobban a köztulajdonra kell vigyázni, utána következik mások tulajdona, és a sajátunk csak a végén. Ezt apám valamiféle "kommunista erkölcs " nevében vallotta és tanította nekem. Amit azért tettem idézőjelbe, mert volt is, meg nem is. Érdekes módon elméletben nem volt, a gyakorlatban meg időnként hivatkoztak rá. Merthogy a nagy teoretikusok (Marx, Lenin) nem sok szót vesztegettek az erkölcsre, nem tartották fontosnak. Ám a világforradalom érdeklődés hiányában elmaradt, helyette a világ egyik felén több evtizedes nyüglődés zajlott, és ez alatt a hétköznapokon gyakran felmerült, mi az, ami "belefér", mi az ami " nem fér bele".

Kiálakult tehát egy ideál, ami szerint viselkedni kell(ene), és ebben nagyrészt egyetértés volt a szavak szintjén, de a valóságban a legtöbben csak a saját érdeküket nézték, és kisebb, nagyobb gazemberségeket azért elkövettek.