Mi volt Hegel és Schopenhauer filozófiai szembenállásának a lényeg?

Hegel szerint a valóság végső természete a Szellem (Geist), amely dialektikus fejlődésen keresztül bontakozik ki. A történelem, a kultúra és az emberi gondolkodás mind ennek az önmagára ébredő szellemnek a megnyilvánulásai.

Schopenhauer viszont a Vak Akaratot (Wille) tekintette a világ alapelvének, amely irracionális, vak és könyörtelen. Szerinte a világ nem racionális fejlődés eredménye, hanem egy irracionális, tudattalan akarat küzdelmének a színtere.

Hegel idealista volt, úgy vélte, hogy a világot gondolati struktúrák uralják, és a valóságot az emberi értelem képes egyre magasabb szinteken megismerni. A történelemben és a filozófiában egyre nagyobb önismeretre tesz szert az abszolútum.

Schopenhauer szkeptikusabb volt: szerinte az emberi értelem csupán a jelenségvilágot (a „Képzetet”, Vorstellung) képes megragadni, míg a dolgok valódi lényegéhez nem férhetünk hozzá teljesen.

Hegelnél a filozófia a valóság dialektikus fejlődésének megértését szolgálja, és az emberiség haladásának eszköze.

Schopenhauernél a filozófia fő célja az emberi szenvedés megértése és annak csökkentése. A művészet és a kontempláció (különösen a zene) lehetőséget ad arra, hogy az ember ideiglenesen megszabaduljon az Akarat zsarnokságától.