A világ emberei azt gondoljak, hogy egy nő nem tud országot vezetni?
Ezt férfiként kérdem.
És akkor inkább megválasztanak egy szociopata üzletembert?
Továbbra sem értem, hogy miért hiszik azt az emberek, hogy Trump győzelmének oka egyedül az hogy Kamala Harris nő. Nem gondoltatok arra, hogy esetleg az ideológia, amit vitt, az nem tetszett az embereknek? Hogy Joe Biden után elegük lett ebből az irányzatból?
Biden alatt az infláció brutálisan nőtt az USA-ban, de biztosan az az oka Trump győzelmének, hogy úgy gondolja Amerika, hogy egy nő nem tud kormányozni. Igen, biztosan vannak olyanok, akik így gondolják, de nem sokan.
Érdemes megnézni azt is, hogy Trump elnöksége alatt mik voltak (pl háborúk lettek befejezve).
Nem mondom, hogy Trump egy szent, sőt, sok gusztustalan dolog van körülötte, de az indok, hogy azért nyert, mert Kamala Harris nő, közelebb áll egy vicchez, mint az igazsághoz.
"az indok, hogy azért nyert, mert Kamala Harris nő, közelebb áll egy vicchez, mint az igazsághoz."
Valahogy így. Kérdező abba as táborba tartozik, mely képviselői a vicc szerint azt hiszik, a szöcske minden lábának kitépése után már nem hallja az ugorj parancsot.
ha megy az angol, akkor itt egy helyzetértékelés egy olyan embertől, aki egyébként rühelli Trump-ot:
azért Margaret Thatcher-ről se feledkezzünk meg.
meg mondjuk ott van Angela Merkel is.
2020-ban Kamala Harris indult az elnökjelöltségért. még azelőtt kirepült, hogy az igazi verseny elkezdődött volna, annyira nem volt támogatottsága a demokraták között.
van egy olyan értelmezése is az eseményeknek, hogy azért kellett az egészet így rendezni, azaz, hogy Biden igenis rendben van, indul a jelöltségért, valós kihívó nélkül jól meg is nyeri, aztán a július végén hirtelen kiszáll és jaj nincs más, mint hogy Harris átvegye, mert nincs időnk új előválasztást tartani, mert egyébként esélye se lett volna megszerezni a jelöltséget. hogy ez kinek és miért volt így jó, az baromi jó kérdés, de szerintem egy átlag demokrata szavazó álmából felkeltve is tudott volna hat neki jobban tetsző jelöltet mondani...
Jelenleg én se tudok olyan nőt akire szavaznék. Nem is kimondottan azért mert nő, hanem nem találok politikai értelemben egyet se szimpatikusnak.
A fidesz az élő példa rá, hogy nem a hím nemiszerv teszi alkalmassá valakit a politikai pályára.
Kevés a női politikus, ami nem tudom, hogy jó vagy rossz. Ha alkalmasabb egy női jelölt legyen nő akkor inkább a miniszter, ha alkalmatlanabb, mint egy férfi akkor legyen a férfi.
Nem kell nemek szerint választani, hogy legyen inkább egy alkalmatlanabb nő, de nő legyen.
Pl egy festésnél is, ha úgy van egy kontár nő csinálja, vagy egy hozzá értő férfi??
Ha a nőnek jobb referenciái vannak, jobb a kézügyessége, esetleg még ha kicsit többet is kér csinálja ő, de csak akkor ha jobban csinálja.
Hasonló jelleggel, ha villanyszerelő, kőműves, ács vagy bármely egyéb munkás nő, de jó munkája van, hát engem érdekelne már... Csinálja, sőt örülnék, hogy ilyen jó munkást találtam.
A politika hasonló ehhez. Csak míg valaki nem hívna a házához egy kókány mestert, akinek csapnivaló a munkája, csak azért mert ő nő (mármint nem a munkája minősége rossz azért, hanem azért hívná, mert nő), akkor egy egész ország vezetését bízzuk egy alkalmatlan jelöltre azért mert ő nő??
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!