Miért terjedt el a wc papír, ha a vízzel tisztálkodás sokkal higiénikusabb? Az ókorban még vízzel tisztálkodtak.
Ehhez a vízvezeték volt-nemvolt dologhoz azért hozzátennék pár gondolatot.
Budapesten a 100-120-140 éves házak falából felújításkor és bontáskor szedegetik ki az ólom vízvezetékeket. Van amelyikben mai napig ezen keresztül megy, bár egészségtelen...
A nagyobb városokban szintén volt vezetékes víz.
A legtöbb helyen ivóvíz.
Vagy legalábbis főzni / forralni lehetett vele.
Mert sok helyen közvetlen a folyóvizet nyomták bele.
Vidéken kisebb településeken valóban csak a háború után épültek ki a vízvezeték hálózatok. Fúrt kitakról. De addig is voltak ártézi kutak az azt megelőző 50-80 évben is. Melyek vize szintén tiszta és iható volt. Kannában hordták az emberek.
Az ásott kút vize a XX. századi Magyarországon maximum már csak a tanyákon és falvakban volt használatban. Meg állatok itatására.
Mert amikor a tanyasi vagy falusi bement a közeli kisvárosba például heti piacra vásárra. Akkor a szekérrel tette ezt és arra sok üres kannát felpakolt. Hogy az ártézi kút vizéből is hazavigyen.
Már akkor is tudták hogy inni csak tiszta vizet. Fürdeni még sokáig megfürödtek a kútvízben, meg a dinnyét is ott hűtötték. Állatoknak is jó volt az. De aki tehette azt már nem itta meg az elmút 100 évben.
A világ többi részén meg olyan a helyzet amilyen.
Pekingben éltem pár évvel ezelőtt két hónapig.
20 milliós város de a csapvíz nem iható!
Főzni ( forralással ) lehet vele.
Kínai vidéki városokban ( 5-10 milliós városok) azt se lehet, ott csak felmosásra jó a csapvíz!
Ballonos vízgép volt mindenütt tiszta iható ellenőrzött minőségű ( zárjegyes ) vízzel.
De közben 10 év alatt 18db új metróvonalat építettek fel ( a meglévő kettő régi mellé ) a mi 4 -es metrónknál modernebbet és mindegyik hosszabb külön külön is mint BP összes metrója!
6+2 sávos utcákon 1 éjjel alatt javították a csőtörést úgy hogy reggel friss asztfalt volt lent.
2 hét alatt cserélték mindkét oldalon a 10méter széles térköves járdát új térkövesre 10km -es utcán.
Az utca mindkét szélét egy éjjel alatt teledobálták Földlabdás 20 méter magas platánfákkal. Kb 1000 darab lehetett. De nem fedték be nem öntözték meg 2 hétig. Amikor már nagyon száradoztak akkor gyorsban egy éjjel kiegyengették őket, befedték földel rendesen, megöntözték és infúziót kötöttek be a fáknak. Igen zöld tasakok lógtak a fák oldalán, csöpögött be a tápoldat...
Mikor reggel ezt megláttam nem tudtam eldönteni hogy sírjak vagy nevessek.
Csak hogy árnyaljam a képet...tanulmányútnak jó volt...van amiben mi járunk sokkal előrébb pl ivóvíz szennyvíz kérdésben van amiben ők.
EagleHUN - falun még mind a mai napig használnak ásott kutakat!
Sok helyen az ilyen víz teljesíti az ivóvízre meghatározott szabványokat. Az én házamban soha nem volt bekötve az előtte elmenő vízvezeték, hanem a nagyapám korában ásott betongyűrűs kútból van a töltve a házi vezetékrendszer pneumatikus puffertartálya - természetesen automata vezérlésű elektromos búvárpumpával.
A René Moineau által felfedezett mechanikával működő háromfázisú búvárpumpa egy olyan összerohadt vashenger, amibe gumikábelen bemegy a villany és egy csövön fél megapascalos nyomással kijön a víz. (A határnyomása ennek a kétszerese.) Ez a mérnöki csoda 30 éve teljesen karbantartás nélkül szolgál a kútban, miközben már három visszacsapószelep is kinyiffant a rámenő csővezetéken!
Tizenöt méterre a szomszédban még tört kövekkel van kirakva az ásott kútakna, ahonnan a szomszéd régebben csak öntözött, de ma már újra onnan issza a vizet, és talán már le is csatlakozott a külső vízvezetékről.
#18 Sajnos ez nem jó ötlet, nagyon nem.
Az elmút 100-150 évben a permetezés és a műtrágyázás mindenütt "betett" a talajvizes kutaknak. Még a legtisztább legfinomabb ízű is lehet veszélyes. ( Mondom sajnos és kár érte de ez van. )
Pár éve tanyára kiköltözöttek csecsemője halt meg ugyanilyen ásott kutas hidrofórról mentek. Mert a Nitrátokat jól tolerálja a felnőtt szervezet de a kisbabák belehalnak a nitrátos vízve igen kis jelenlévő mennyiség mellett is!
Szintén a vízzáró réteg hiánya miatt a pottyantós WC -k anyaga is bejuthat az ilyen kutakba. Ízén nem fogod érezni csak amikor súlyos baci fertőzések jelentkeznek. ( kóli meg vérhas...).
A permetszerek vagy a soha el nem bomló DDT (hiába tiltották be régóta) is jelen van az ilyen vizekben. Kis mennyiségben is rákkeltő. Lehet csak 20 - 30 év múlva lesz hatása arra aki rendszeresen issza, de arra legalább végzetes.
Sajnálom ha elkeserítettelek ezzel. De az idióta emberiségnek sikerült az összes felszíni és talajvizet kb véglegesen elszennyeznie. ( A végleges itt legalább 3-4 emberöltőt jelent. Tehát nem örökre, csak nekünk gyerekeinknek és unokáinknak sem lesz iható. )
És hiába van betiltva ami rég kiderült hogy veszélyes.
Több 10 ezer új vegyület van ma jelen mindenben és sokról ki fog még derülni idővel hogy nem kellett volna hazsnálni de már késő(n)...
Ha mindenképpen öneééátó szeretnél lenni akkor fúrt kút legalább 2 vízzáró réteg alól felhozott vízzel. Az hogy ez nálad milyen mélyen van az terület adottság kérdése.
Karsztos területen bele se kezdj...Ott már vízzáró rétegek hiányában több 100 méter mélyen jár a szennyezés...
Szóval ha hosszú eredményes életet szeretnél magadnak meg akik veled élnek inkább ne idd meg az ásott kút vizét.
Még az is jobb ha esővizet gyűjtesz a madárkaksis tetőről. És utána ülepíted szűröd homok meg faszénágyon keresztül. Az eredmény biztonságosabb lesz fogyasztás szempontjából mint az ásott kút.
EagleHUN - köszi a kioktatást - de azért én sem vagyok hülye!
Egy szélső utcában lakom, melyre egy viszonylag meredek agyagos domboldal gyűjti az esővizet. Így nagyon nem valószínű, hogy az mezőgazdasági növényvédő-szerekkel lenne tele. Csak egy régi temető van mellettünk, így a jól kiérlelt hullamérgen kívül nem lehet más a vízben - de az is inkább a kútba fulladt meztelencsigákból származik.
A madárkakis tetőről gyűjtött vizet azt meghagyom neked, ugyanis sem a verébszart, sem az azbesztcement-tetőburkolat málladékát nem kívánom elfogyasztani!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!