Azt honnan lehet tudni, hogy az ÁVH (Államvédelmi hatóság) tényleg terrorszervezet volt, nem pedig csak szovjetellenes mítosz ez a kijelentés?
"Két év alatt az eredetileg kis létszámú, szedett-vedett, belső rivalizálástól gyötört Politikai Rendészeti Osztály a kommunista párt félelmetes terrorszervezetévé alakult át."
Milyen bizonyítékok alapján állítják, hogy az AVH terrorizálta a lakosságot?
Nagymamám (86 éves) beszélt nekem a Rákosi rendszerről, de érdekes módon, ő egy esetet sem mondott, amikor az AVH becsületes állampolgárok ellen fordult volna.
Hát bizonyára szép számban akadtak durva túlkapásaik, melyekről számtalan tanúbizonyság fennmaradt.
Közhelyes, hogy a radikális társadalmi változások sohasem fájdalommentesek.
Hát azokat valóban nem tudod kérdezni, akiket halálra kínoztak. Jó sok ilyen volt.
Nézd meg "A Tanú" című örökbecsű filmet.
Írott források:
- Elsődleges: az ÁVH belső normáinak és iratanyagának nagy része a BM Központi Irattárában volt megtalálható a rendszerváltás idején, majd némi politikai és jogi hányattatások után mostanra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába került, ahol hozzáférhető a tudományos kutatás számára.
- Másodlagos: a korabeli sajtó bő terjedelemben foglakozott azokkal az ügyekkel, pl. politikai és kirakatperekkel, kreált kémügyekkel, a "kulákok" és az "osztályellenség" elleni adminisztratív elnyomással stb., amelyekben az ÁVH járt el. Ezeket bárki olvashatja pl. az Országgyűlési Könyvtár mikrofilmtárában. (Legalábbis a 90-es években, amikor az egyik egyetemi évfolyamdolgozatom kapcsán az Ogy. Könyvtárba jártam történeti forrásokat kutatni, még így volt.)
Oral history: pl. nagyapám mesélt arról, hogy őt is beidézték az az Andrássy útra, mert valami politikai viccet mesélt a gyárban ahol dolgozott, de végül némi pofozás után elengedték, mert nem tudták rábizonyítani.
Történettudomány: az ÁVH története frekventált kutatási téma, ami sajnos máig eléggé át van itatva politikával. Pl. Kenedi János, Ungváry Krisztián, Szakály Sándor foglakozott/foglakozik ennek a korszaknak a kutatásával.
Mindezekből a forrásokból eléggé pontos és részletes kép rajzolódik ki, hogy hogyan működött az ÁVH egy diktatórikus politikai-államhatalmi rendszer durva elnyomó gépezeteként.
Legalább a bűnözőkkel szemben keményen fellépett az ÁVH, és nem az volt mint most. Hogy mikor kijönnek a börtönből, akkor ki vannak hízva/gyúrva, jól néznek ki.
Rákosi még tudta, hogy a népnek szigor kell.
7.: Az ÁVH-val nem az volt a fő baj, hogy "szigorú" lett volna, hanem az, hogy politikai utasításra olyanokat is tömegesen börtönbe vagy akasztófára juttatott, fizikailag megnyomorított, vagy egyszerűen csak agyonvert, akiknek semmi bűnük nem volt. Pl. olvasd el az alábbi kis tanulságos történetet:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!