Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Van jövője még a marxizmusnak?

Van jövője még a marxizmusnak?

Figyelt kérdés

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a gazdasági növekedés már nem fenntartható hosszútávon. A bolygót túlságosan kizsákmányoltuk, a társadalmi különbségek egyre csak nőnek, az erőforrások fogynak, miközben egyre több hulladék keletkezik, a klímaváltozás hatalmas csapás lesz a gazdaságnak. A kapitalizmus motorja a gazdasági növekedés és épp ez kerül veszélybe. A szabad piac pedig nem képes kezelni a környezetszennyezést.

Sok közgazdász szerint a növekedés visszafogására és redisztribúcióra van szükség.



júl. 4. 17:52
1 2 3 4
 11/38 anonim ***** válasza:
30%

#9 - én szerencsére már éltem a szocializmusban - és még egy ocsmány, fanatikus, komcsiellenes, fundamentalista római katolikus család tagjaként is megérintett az az emberi méltóságot tisztelő korszellem, ami mára már teljesen kiveszett.


Tehát van összehasonlítási alapom a mai uralkodó és nyíltan dekadens, a szervezett tömegnyomort "ilyen az emberi természet" lózunggal szentesítő népellenes ideológiákkal.


Számomra nyilvánvaló, hogy te vagy a kitekintésre képtelen, szánalmasan elbutult - de emellett mérhetetlenül beképzelt - a reakciós kapitalisták által tökéletesen idomított BIRKA!

júl. 5. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/38 anonim ***** válasza:
17%

#10 (10:37) - szerintem meg te vagy a valóságtól olyan mértékben elszakadva, hogy képtelen vagy egy értelmes gondolatot megfogalmazni. A kapitalista média ronggyá mosta az agyadat!


Egyáltalán honnan veszed, hogy nincs elég erőforrásunk? Ki tehet a túlnépesedésről, ha az egész világot a "láthatatlan kézzel mindent jól elrendező" kapitalista társadalmi doktrínák uralják? Miért gyártanak rövid élettartamú hulladékot, ha tartósat ugyanannyiba kerül előállítani? Milyen ideológia képviselői lehetetlenítik el a 100%-os újrahasznosítást? Kik csináltak "haladó" ideológiát az energia és nyersanyag pazarlásból? Kik rombolják porig az éppen kiépült és gazdaságilag éppen talpra állni készülő országokat?


Hová lett Magyarországnak a háború utáni nyomorból felépült, emberi munkahelyeket biztosító és világszinten is fejlettnek számító ipara? Ez a rendszer mit adott Berki tökvasaló, Mahianna Roszalló, Mónika show, tetoválószalon-kultúra, stb. szarságokon kívül? Idehozták a külföldi tőkét, hogy droidként kulizva leélhesd az életedet egy okostelefon háziállataként?


És a vallás szerepe? Kik pénzelik azokat az elmebetegeket, kik azt hirdetik, hogy a földi élet egy siralomvölgy és a halál a megváltás azoknak akik mindig kussban tűrik a sorsot? Kik rúgatják ki világszerte az ateista értelmiségieket a munkahelyükről?

júl. 5. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/38 anonim ***** válasza:
61%

#12


Ez egy neto fröccsögés amiben értelmetlenül keversz mindent összevissza.

júl. 5. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/38 anonim ***** válasza:
17%

"Nem értették meg a probléma valódi mélységet, hogy ezen az életszínvonalon nem tud a bolygó eltartani ennyi embert."


Ilyen probléma tudományos szempontból nem létezik, mert már megvan a szükséges technológiai fejlettségünk a mindenki számára tökéletes életszínvonal biztosításához. Az, hogy te megvezetett és tájékozatlan kapitalista birkaként semmit sem tudsz a mai ipari termelés lehetőségeiről, még nem változtat ezen a tényen.


Mindemellett viszont tény, hogy semmi sem indokolja a félmilliárd embernél nagyobb egyedszámot az emberi kultúra harmonikus fejlődéséhez. A jelenlegi alacsony technológiai szint melletti súlyos túlnépesedéshez a kapitalizmus pusztító ideológiája vezetett!

júl. 5. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/38 anonim ***** válasza:
17%
#13 (11:14) - ha nem tetszik mások véleménye, akkor nem kell itt gyakoriznod - hanem katonaként menjél Ukrajnába segíteni a számodra szimpatikus oldalnak - így tettekkel bizonyítva a kapitalizmus iránti elkötelezettségedet!
júl. 5. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/38 anonim ***** válasza:
31%

P.S. napi aforizma:


"A kapitalizmus fejlődést elősegítő és emberbaráti mivolta számomra olyan hiteles, mint az olajban futó gumi vezérműszíj a fém láncáttételhez képest!"

júl. 5. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/38 anonim ***** válasza:
53%
Frankon nem értem az ilyenek miért nem költöznek Észak Koreába.
júl. 5. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/38 anonim ***** válasza:
28%

#17 - a kapitalizmusnak "hála" olyan szegény vagyok, hogy nincs pénzem olyan messzire elköltözni, nem tudok koreaiul és már húszéves sem vagyok - pedig az ázsiai lányok is nagyon tetszenek.


Ráadásul most teljesen immobilis vagyok, hisz az olajtérben futó gumiszíj miatt két dugattyúba is belevertek a szelepek...

júl. 5. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/38 anonim ***** válasza:
83%

#11 Az ideológiák, köztük a marxizmus is olyan fogalmi rendszert és dogmatikát dolgoznak ki, hogy belső rendszerükben nem cáfolhatók. Ebben különböznek a tudományoktól. A tudomány legfontosabb ismérve hogy saját rendszerén belül falszifikálhatóak, tehát van lehetőség arra hogy a tévedéseket feltárják. Az ideológiák esetében, bár sokszor tudományként tüntetik fel magukat - a marxizmus is ilyen - ez hiányzik. Így az ideológiák alapvető tulajdonsága hogy tévedhetetlennek állítják be magukat, és minden kritikát az ideológiára által megformált, és megbélyegzett ellenség tevékénységének tudnak be. Ha a kritika olyan szintű, hogy nem tagadható a kapcsolata a valósággal, akkor egészen az erőszakig is elmennek a kiiktatása érdekében, csak hogy az "Eszme" sértetlen maradjon. Ezért vezetett a kommunista kísérelt is szükségképpen terrorhoz.


A te megszólalásaidban is erősen jelen van az megbélyegző, dehumanizáló hangnem, amely az első lépcsőket jelenti az ellenségnek bélyegzettekkel szembeni erőszakhoz...

júl. 5. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/38 anonim ***** válasza:
14%

#19 (13:35) - bagoly mondja a verébnek...


Inkább videózz, az jobban elősegíti a szellemi kibontakozásodat:

[link]

júl. 5. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!