Miért így írjuk át Akhilleusz nevét?

"Az ugyanis, ha így írjuk ahogy most, hogy "Akhilleusz", az pontosan olyan, mintha a "George Bush"-t úgy írnánk, hogy "Dzsordzs Bus". Vagy azonos írásmód azzal, mintha a "Joe Biden"-t írnánk "Dzsó Bájdn"-nak. Egyszerűen téves akárhogy variálunk vele.

[...]

Sok esetben amúgy is ezt csináljuk amúgy is, és példa rá Isaac Newton (és sok más név is). Nem lenne bonyolult."

Valójában az, amiről itt írsz, a magyar nyelvtan egyik szabálya. Eszerint a nem latin betűs személyneveket mindig a magyar kiejtés szerint írjuk át.

Tehát, Isaac Newton nevét, mivel latin betűvel írjuk, így is használjuk a magyar nyelvben. Ahogyan New York nevét is ebben a formában.

De!

Például Tokiót már ebben a formában használjuk, mert nem latin betűkkel íródott. Ahogyan Kodzsima Hideó nevével is így járunk el.

(Persze, vannak kivételek, amiknek használata régóta meghonosodott a nyelvünkben, mint Párizs, és felesleges lenne belenyúlni ebbe, de például Helsinkit már nem kiejtés szerint írjuk le)

És ez nem is működhetne más módon.

Mert rendben, hogy a görög írás még valamelyest hasonlít a latinra, hiszen ez utóbbi abból fejlődött ki.

De az nem várható el, hogy az ember minden írásrendszer (thai, burmai, japán, koreai, kínai, arab, stb) mellé külön-külön megtanulja felismerni a nevet, és vele a kiejtést.

Vagy mondok jobbat: hogyan írnád le eredeti karakterekkel (és várnád el az emberektől, hogy megtanulják hozzá a kijetést) Tenocstitlannak? Vagy II. Ramszesznek?

Vagyis ez a szabály él: amit latin (alapú) betűkkel írnak, azt eredeti formájában vesszük át (Franklin Roosevelt), amit viszont nem - és nem csak a görög az ilyen egyedül -, ott a magyar fonetika szerinti átírást használunk mindig (Joszif Sztálin).

Hiszen, ahogy mondtam, senki nem várhatja el, hogy Kim Dzsongun nevét Koreai karakterekkel olvassa, viszont miért is kellene például nekünk magyaroknak is az angol átírást használnunk hozzá (v.ö.: gyros, gírosz)?

Arról nem is beszélve, hogy milyen káosz lenne egy írott szöveg, ahol minden más-más nemzetiségű szereplő eltérő írásrendszerrel szerepelne egyazon szövegen belül, például Szulejmán neve arab írással, Dobóé magyarul, de a szerb csatlósoké cirill betűkkel.

Az ókori történelem konkrétan taníthatatlan lenne, mert az asszír, a babilóni, a perzsa, az akkád, a hettita, az egyiptomi, a zsidó, a főníciai szereplők egy mondaton belül is mind más-más írással lennének. És azért az szürreális, hogy valaki tanulja meg Hammurapi nevét ékírással, Salamonét héberül, Amenhotep nevét pedig hieroglif írással.

Amire mondhatnánk, hogy akkor csak a görögöt. De akkor már ott lenne a cirill is. És máris három írásrendszert kellene megtanulni olvasni egyszerre. Ez átgondolatlan idea.

Igen, a Kolombusz Kristóf egy nagyon szélsőséges példa. De nem általános. Vannak még elvétve ilyen példák (ahogyan mondtam, Velence, Bécs), de ezek egyedileg alakultak így. Ez tehát nem a szabály, hanem a kivétel.

Az uralkodók nevei - minthogy azok csak keresztnevek - hagyományosan nem is fonetikus átírásban, hanem magyar alakjukban szerepelnek.

A kérdést majd elküldöm privátban, mert messzire vezetne el a kérdés fő fókuszától.

#8

Tehát akkor a korai görög neveknél valóban ilyen elterjedt lett volna a latinos -usz végződés?

Zeusz, Akhilleusz, Odüsszeusz, Thészeusz, Perszeusz, stb...?

#14

Ebből a néhány sorból is észrevehető, hogy te vagy itt az első, aki valóban mélyrehatóan ismered ezt a területet. Köszönöm, hogy megtiszteltél a válaszoddal.

#16

Alaposan körüljártam a témát, hogy miért nem csupán így a szabályos, hanem a praktikus is, ahogyan Columbusra is kitértem. Nincs ehhez mit többet hozzátennem.