Egy nép hazaárulónak tekinthető, ha szabadítóként fogadja azt, aki meghódította az országukat?

Te felvetsz egy problémát, amit 21. századi aggyal értelmezel, a ma használatos fogalomrendszerrel fogalmazod meg, és olyan példát hozol, ami ókori...

Egyébként amikor a Keletrómai Birodalom területeit meghódították az arabok, akkor ott is a helyi népesség felszabadulásként élte meg a hódítást, pl. Alexandriában és más keleti városban is. Ilyenre sok példát lehetne hozni, de ebbe a dologba nem lehet a mai "haza", "hazaárulás" stb. fogalmakat keverni.

Nagyon nehéz ez kérdés, és mindig is volt ilyen, ma is van. Amikor a szovjetek bejöttek, helyenként ők nyittatták ki a gettót, ahova az akkori mgyar társadalom az egyébként teljesen kultúraőrző és -megtartó tesvérnépét, a zsidóságot zátra, amikor meg a szovjetek kivonultak, a magyarok első dolga az volt, hogy saját édes véreiket, a mai hajléktalanokat utcára dobták. Ennek a méretét ma már nem érzik az emberek, de aki akkor élt, emlékszik, ez egy gonosz folyamat volt. Akkor esett szét az ország a mai értelemben. A 80-as években is nagy volt a baj, de nem úgy volt szétesve a társadalom, mint ma, akkoriban más területek voltak zűrösek.

Már Mária Terézia is kényszerrel vitte keresztül nálunk a jobbágyok terheinek enyhítését. Az aztékokat a saját leigázott testvérnépeik győzték le, mert inkább csatlakoztak a spanyolokhoz, mint az őket sanyargató aztékokhoz. Puczi Béla mit kapott ,,hazájától'', Magyarországtól azért, hogy saját kezűleg védte meg a cigányokkal együtt a székelyeket a román támadókkal szemben? A hajléktalansorsot és az idegenrendészeti hatóságok meg a közemberek mindennapot megalázásait kapta, az lett a jutalma itt Magyarországon.

Pontosan 44 éven át e hazában a Szovjetunió felszabadítóként szerepelt. Aztán nem. Azt a töredékét, amit Oroszország néven ismerünk, egy elmebeteg most ismét szeretné felszabadítóként értelmezni. Bármi lehetséges. De azért jellemzően ez úgy megy, ahogy fentebb leírták: minden azon múlik, mi volt korábban és mit érzékelnek akkor. Aztán meg később. Aztán még később egy adott állapot becsontosodik, mert az utódokat már nem foglalkoztatja, elfogadják a korábbit.

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország... Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága..." - eszem ágában sincs ennél pontosabban megjelölni a haza fogalmát. Annyi bizonyos, ez egy nagyon összetett dolog, persze a terület szükséges. Ám a horvát nemzetiségű Frangepán, Zrínyi életét adta a magyar földért, mert nekik ezért még ez is megérte. Mások gond nélkül hagyják el és soha vissza sem néznek. A "haza" egyszerre egy földrajzi fogalom és egyszerre egy szubjektív érzés. Éppen ezért van, kinek van hazája és van kinek nincs pedig van.

Nép soha nem hazaáruló. Lehet megvezetett, becsapott, manipulált, lehet, hogy nem gondol vele, de ő maga is a haza fogalmának része. Hazaáruló az, aki saját hasznáért eladja mindazt, amit mások hazának tartanak. Hogy valaki hazaáruló legyen, ahhoz nem szükségeltetik ezt megnevezni, adott esetben sokak által felismerni sem. Zrínyi az életét adta egy olyan helyért, ahol nem született, amelynek nyelvét nem beszélte tökéletesen, amelyet talán nem is ismert (ez nem meglepő az 1500-as években). Aki itt született, e nép nyelvét beszéli, kultúráját használja és Zrínyivel ellentétben a saját hasznát többre tartja ennek ellenében, ő egyértelműen hazaáruló akár büntetik akár nem, akár tudnak róla akár nem.