Megváltoztatna-e bármit, ha kiderülne, hogy az idő determinisztikus?

Az idő mint fizikai mennyiség a kvantummechanikai rendszerekben inherent módon nem determinisztikus, mivel a Heisenberg-féle határozatlansági reláció szerint az idő és az energia között egy alapvető kvantitatív bizonytalanság áll fenn. Az általános relativitáselmélet keretei között az idő nem-lineáris, dinamikusan változó entitás, amely a téridő görbületével összefüggésben lokálisan és globálisan is fluktuálhat, így kizárva a determinisztikus előrejelezhetőséget. Továbbá, a kaotikus rendszerekben, ahol az időbeli evolúció az érzékeny kezdőfeltételek miatt exponenciálisan divergens pályákat eredményez, az időben való visszamenőleges következetesség és előrejelzés lehetetlenné válik. Ezenfelül, a kvantumgravitációs elméletek, mint például a húr- és a loop kvantumgravitáció, posztulálják, hogy az idő diszkrét kvantumstruktúrákba rendeződik, ami kizárja az idő determinisztikus leírását és az időszimmetria kérdését.

Hiába írod hogy a kvantumvilágot ne vegyük ide, teljesen felesleges baromság olyan dologról filozofálni ami bizonyítottan nem létezhet, ha mégis fantáziálni szeretnél erről akkor sci-fi vagy ezotéria topicban tedd fel a kérdésedet és ne a tudomány szekcióban.

> ha kiderülne, hogy az idő determinisztikus?

A relativitáselméletből ennek kellene következnie. Ugye a relativitáselmélet alapján az idő nem abszolút, minden viszonyítási rendszernek megvan a maga tere és ideje. Itt fontos, hogy az egyidejűség is viszonylagos, ami az egyik megfigyelő számára egyidejű, az a másik számára nem feltétlenül az. A viszonyítási rendszerek közötti váltás, transzformáció egy konzisztens, ellentmondásmentes rendszert alkot, de az, hogy egy adott eseményhez képest mi múltbeli, mi jelenlegi és mi jövőbeli az is viszonylagos. Ami számomra a jövő, az más megfigyelő számára lehet a múlt része is.

Ha elfogadjuk azt, hogy a múlt „befagyott”, azaz nem változtatható meg, és elfogadjuk azt, hogy a világ objektív – azaz ha számomra egy esemény bekövetkezik, akkor más megfigyelő is bekövetkezőnek fogja látni –, akkor abból következik az, hogy ami számomra a jövő, az más számára már lehet a múlt, ilyen módon nem változtatható, számomra tehát előre meghatározott.

> csupán nincs elég számítási kapacitásunk, hogy elég pontosan prediktáljuk

Fontos, hogy itt elvileg két különböző dologról van szó!

Tegyük fel, hogy én veszek 100 vagy 1000 vagy akárhány dobókockát, és egyszerre dobok velük. Mindezeket lejegyzetelem sorban, és minden nap a következő kocka dobásának az eredményét osztom meg veled. Számodra a dobások nem lesznek előrejelezhetők, nem tudod a következő napi kockadobás eredményét az előző napi kockadobásokból kiszámolni, mert az adott nap dobásának eredménye nem az előző napiaktól függ, nem azoknak a függvénye. Viszont mégis előre meghatározottak, a holnap tudtodra jutott kockadobás eredménye nem kevésbé kőbe vésett, mint a tegnap tudtodra jutott.

Persze a példa itt sántít, hiszen van egy közös ok, amire vissza lehet vezetni a kockadobások eredményét, nevezetesen az azon a napon történtekre, mikor a sok-sok dobókockát feldobtam. Az akkor fennálló fizikai állapotból fizikai törvényszerűségekből következnek a kockadobások eredményei, sorrendje, és így végső soron a múlt függvénye az, hogy holnap te milyen kockadobást fogsz látni.

Nézzünk egy másik példát. Mondjuk van egy durva felületed – mondjuk egy durva dörzspapír – és te balról jobbra egy egyenes mentén 0.1 mm-eket haladva mérsz magasságot és most tartasz a dörzspapír felénél valahol. Az, hogy mit fogsz mérni jobbra az nem kevésbé meghatározott, mint az, hogy mit mértél balra. Ugyanúgy meghatározott mindkettő. Viszont abból, hogy mit mértél balra, abból nem jelezhető előre, hogy pontosan mit fogsz mérni jobbra, mert nem függ tőle. A balra mértekből maximum statisztikai természetű összefüggéseket tudsz levonni, így a jobbra mérendőkről így – előre, a mérés elvégzése előtt – szintén csak statisztikai természetű előrejelzést tudsz készíteni.

Mi van, ha az idő is ilyen természetű, a világegyetem keletkezésével nem csak a térbeli viszonyok, hanem az időbeli viszonyok is előre eldőltek, viszont olyan módon, hogy egy jövőbeli állapot nem kalkulálható ki egzakt módon az összes múltbeli állapotról tudott információk együtteséből sem?

A Heisenberg-féle határozatlansági reláció tehát a kérdés szempontjából nem biztos, hogy releváns. Az pusztán annyit mond, hogy bizonyos tulajdonságokat előre nem tudunk a múltbeli állapotból egzakt módon kiszámolni elvileg sem. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy amúgy jövőbeli állapot ne lehetne előre meghatározott.

~ ~ ~

> A megváltoztatna-e bármit alatt pedig azt értem, hogy mondjuk te, Olvasóként/Válaszadóként cselekednél-e ezentúl másképp, lenne-e tudományos vagy büntetőjogi következménye?

Ennek van egy pszichológiai oldala: Ha a jövőre gyakorolt hatás csak illúzió, ha a szabad akarat is csak illúzió, akkor attól még valósnak fogod megítélni akkor is, ha tudod, hogy csak illúzió. Be lehet látni más módon is, logikai megfontolások alapján is, hogy nincs szabad akarat. És mindezek belátása, megértése, majd írásba foglalása után az ember mégiscsak feláll a foteljéből, kimegy a konyhába és gondolkodik, hogy teát igyon-e vagy kávét. Nem úgy fog erre gondolni, hogy ez eleve meghatározott és nem tőle függ, hanem vívódásként, döntésként fogja megélni, szabad lehetőségként fogja kezelni a kávét is, a teát is.

Olyan ez, mint mikor a bűvész megcsinál egy mutatványt, mondjuk az egyik dobozból „átvarázsolja” az asszisztensét a másik dobozba. Tudod, hogy valójában nem ez történik. Tudod, hogy ez csak illúzió. Lehet még azt is tudod, hogy pontosan hogyan is csinálja, mi benne a trükk. Ettől még a mutatványt nézve mégis az az élményed, hogy tényleg varázslat történt. Az illúzió leleplezése, az illúzióról való tudás, de még az illúzió függönye mögé nézés sem garantálja azt, hogy az illúziót ne éld meg valósnak.

~ ~ ~

Meg legyünk következetesek. Sokszor ez a lépés marad el. Ha a jövő eleve meghatározott, akkor az is meghatározott, hogy én olvasóként/válaszolóként hogyan fogok cselekedni. Nem arról van szó, hogy nem *akarok* máshogy cselekedni az idő determinisztikus voltának bizonyítása után, hanem nem *tudok* máshogy cselekedni. Ez olyan, mintha az lenne a kérdés, hogy ha bizonyítanánk, hogy egy alagútban nincsenek elágazások, akkor más utat járnál-e be benne…

A erkölcsi/büntetőjogi következmény sem változna. Mert hivatkozhatsz arra, hogy te azért szúrtad le a Bélát, mert ez eleve el volt rendelve, ha akartál volna sem tudtál volna változtatni azon, hogy ez az esemény bekövetkezzen, így bár a kést te szúrtad belé, mégis ártatlan vagy. Oké, de akkor az is előre meghatározott, hogy ezért mi elítélünk és a következő 15 évet egy fegyházban fogod tölteni. Mi sem tudunk azon változtatni, hogy ez bekövetkezzen, ez pont annyira előre eldőlt és meg nem változtathatatlan dolog, mint az, hogy Bélát hátba szúrtad. Ha így van megírva a bábelőadás forgatókönyve, akkor így fogjuk elbábozni. Ha az okok felett nincs hatalmunk, az okozatok felett ugyanúgy nincs, nincs min aggódni, továbbra is beleélhetjük magunkat a bábjátékba.

Az erkölcsfilozófia meg maximum nem arról fog gondolkodni, hogy mi helyes és mi helytelen tett/döntés, hanem arról, hogy mi az, ami kedvező fordulat és mi az, ami kedvezőtlen fordulat.

Arról függetlenül, hogy a kérdés filozófiai, és konkrétan 0 az esélye annak, hogy igaz (lásd fentiek), szerintem ez egy érdekes felvetés, ami megér egy gondolatkísérletet.

És a megválaszolásához nem fizikai irányból érdemes gondolkodni, hanem pszichológiai/szociológiai oldalról.

Fizikai értelemben, ahogy #3-as is írja, nem lenne változás, hisz olyan, hogy változás, nincs, mert minden "előre meg van írva" (persze kérdés, hogyan definiálod a változást, de ne bonyolítsuk - a lényeg, hogy az történne továbbra is, aminek történnie kell).

---

Na de mi, mint két lábon járó földi halandók, igenis úgy ÉLNÉNK MEG, hogy ez radikális kérdéseket vet fel. És itt természetesen a szubjektív megélés, a fenomenológiai perspektíva szerepét emelném ki.

Rögtön felmerülne a felelősségre vonhatóság kérdése (és nemcsak jogi, hanem erkölcsi értelemben is), sőt, rögvest beütne egy nihilisztikus, "mi a fene értelme van az egész életnek, ha előre meg van írva" felismerés.

Ez pedig kihathat az életvezetésre, motivációra, nem zárnám ki azt sem, hogy mélydepresszióba taszítana egyeseket. Nem mondom, hogy a komplett emberiséget, mert utóbbi nyilván egy szélsőséges opció, de valamennyire mindenkire hatással volna.

A mai közösségi háló és online csoportosulások, véleményhangoztatás lehetősége mellett pedig ezek az emberek megtalálnák, felerősítenék egymás hangját, ettől harsogna a média, szóval okozna felfordulást rendesen. Sztrájkmozgalmak, akár öngyilkossági hullámok is lehetségesek lennének.

Maga a tudat, hogy bármit teszel, az már előre le van fektetve, a szabad akarat, ágenciaélmény, és kontroll illúzióját veszi el tőled, ami márpedig fontos kelléke a pszichés jóllétünknek.

Nagyon nagyon leredukálva és leegyszerűsítve "az igazság fáj" közhellyel lehetne ezt illusztrálni.

Itt megjegyezném Immanuel Kant kategorikus imperatívuszát, amivel megpróbálta kiküszöbölni a determinizmus szabad akarata való hatását: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen.” vagyis, ha a cselekvésem univerzális törvény, az függetlenedhet az adott helyzettől, így az adott helyzet végső soron nem befolyásolja azt. Ennek ellenkezője a hipotetikus imperatívusz, ami a "normál" cselekvés és reakció. Vagyis hogy a cselekvésünk az adott helyzettől függ, nem egyetemes, így következménye bizonyos okoknak. Javaslom megnézni a témáról Pavlovits Tamás, (Szegedi Tudományegyetem, Filozófia Intézet) tanszékvezető egyetemi tanár előadását. https://www.youtube.com/watch?v=_4TNfQve2x0 Teljesen érthető laikusok számára is. Még két dolgot megjegyeznék:

1. Szintén Kant alapján: megkülönböztethetjük a fenomenonok, és a noumenonok világát. A fenomenon a jelenség, amit tapasztalunk. A noumenon maga a "dolog" amit csak közvetetten tapasztalhatunk meg (pl. fény, szemeink stb. által). A noumenonokról, mivel közvetett a tapasztalatunk, a tudásunk is az, így nem tudhatjuk, hogy a noumenonok világában érvényes e az ok-okozatiság, lehet-e determinizmus, és csak abban az esetben lehet-e "nemdeterminizmus", ha ok nélküli történések vannak (azonban ez sem tenné lehetővé az akarat szabadságát, hiszen rajta kívül álló tényezők befolyásolnák). Egyébként Kant ugyanezért veti el a metafizikát, hiszen ami "túl van a fizikán" (meta=túl v.min, phüszisz=természet) az számunkra megismerhetetlen. A fenomenonok világa, vagyis a jelenségek világa pedig ok-okozat felismerésére sarkall minket, de egyrészt (ld. Hume,) ez könnyen lehet hibás, hiszen az általunk ismert adatokból csak induktív módon következtethetünk, ami nem mindig igaz, a deduktív módszerú matematikai- fizikai (apriori-szintetikus) következtetések is lehetnek tévesek (ld. Descartes: álom, illúzió, gonosz démon argumentum). És egyébként is egy fenomenon a világtól teljesen el is rugaszkodhat, pl mátrix, +álom agumentum.

2. Egy deteminisztikus világban, ahol teljesen érvényes a kauzalitás/ok-okozatiság is lehetséges a szabad akarat. Egyrészt már említettem a kategorikus imperatívuszt. De a kategorikus imperatívuszon kívül is lehetséges a szabad akarat. Ugyanis: 1. Én magam is egy noumenon vagyok, így egy az okok közül, ha az egész világot veszem a jövőbeli világ okának, akkor mivel a világ része vagyok, az oknak is egy része vagyok. 2. Még hogyha előre meghatározott is hogy mit fogok akarni, tenni, akkor is arra való reagálásom minőségének én magam vagyok az oka. Pl. Ha történik x esemény lehet hogy én y ként, más z ként reagál erre, és lehet ennek a különböző reagálásnak az oka, hogy vele a korábbi élete során abc, velem pqr történt, de ezek a történések ha lényemben változtattak meg, megváltoztatták az "én"-t, akkor a megváltozott én az oka a másfajta cselekvésnek, vagyis én vagyok az ok.

A fentiek miatt ok vagyok, nem csak a külvilág hatáoz meg engem, hanem én is meghatározom a külvilágot, hiszen ha önkényesen, szemléletben két részre osztom a világot, nem mondhatom hogy csak az egyikből következik a másik, attól függetlenül, hogy milyen méretbeli arányban van a két ész. Ugyanígy osztom ketté "én" és "nem-én" részekre, vagy "én" és "külvilág" részekre, és itt sem az egyik miatt történik minden ami a másikban történik, hanem egymásra vannak kölcsönhatással.