A Fidesz minek köszönhette, hogy megnyerte az 1998-as országgyűlési választást?
A rendszerváltáskor a nagy szabadság mellett a korábban elhazudott gazdasági problémák is a nyakunkba szakadt, inflációval, munkanêlküliséggel, meg hasonló nyalánkságokkal. Sokan elhitték, hogy ha visszajönnek a régi vezetők (94-ben járunk, Hornék), akkor minden jó lesz. Nem így történt, az infláció még nagyobb lett, jöttek a szocialista megszorítások.
Így a demokrácia jegyében a következő válsztásokon ők is távoztak. 3 jobboldali párt koalíciójával alakult új kormány, a legerősebb vezetésével.
A sort Antall kezdte, hogy őróla se feledkezzünk el, ő volt az első a sorban, akitől elfordult a nép, hát az egyáltalán nem volt csoda. Az egész magyar ipart kiküldte az utcára, abban az ostoba reményben, hogy a privatizációból befolyó összeg finanszírozni fogja a munkanélküliséget. Nem tudom, tanácsadói vágták-e át kegyetlenül, vagy magától volt ilyen kis primitív történész, de egy ország iparának munkaereje szívott miatta.
Az MSZP-s, meg hasonló kormányoknak nincs sütnivalójuk. Előre sosem tudnak mutatni, ők csak azt az elvet tudják követni, hogy ha kevesebb pénz van, elvtársak, kevesebbet osztunk nektek. Ezt az utat követte Horn, Bokros tanácsára, meg is hálálta a nép neki, rá sem szavaztak többé. De azért ne felejtsük el, hogy az első Orbán-kormány után kettő is jött MSZP-féle, szóval lehet, hogy Orbánt már jobban nem akarták. :D Nem emlékszem, Orbánnak akkor mi bűne volt, Horn ugye az egyszerű polgárok szemében a Bokrossal utáltatta meg magát, Gyurcsány az elkúrtukkal, Bajnai meg a libákkal már előre bebiztosította, hogy ne bízzanak benne. :D
Itt Magyarországon a választásnál sosem az a kérdés, hogy kit?, hanem mindig az, hogy ki marad azután, hogy a kit ne? kérdést megválaszolom.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!