Az emberek mekkora hányadának lehet empátiája amelyik a saját családján túlterjed?

> Ugye az ember mindig is vérszomjas faj volt

Itt azért tennék különbségeket. Megint más, ha egy tömegben felszítják az indulatot valami vélt vagy valós ellenség ellen. Megint más, ha egyetlen ember egy random másik emberrel szemben vérszomjas. Megint más, ha a családtagodat éri sérelem. Meg megint más, ha ugyan nem családtagod ellen, de valaki más követ el szörnyűségeket más idegen vagy idegenek ellen (akár amúgy egy másik országban).

Ja, az ember képes az agresszióra is, de kérdés, hogy ez milyen szituációban jön elő, és mikor dominálnak más érzések és gondolatok.

> nyilvános kövezések, lefejezések, máglyán égetések voltak amin a város apraja nagyja részt vett és jót szórakoztak

Ha meggyőződésük volt – mert elhitették velük –, hogy egy gonosz, a társadalomra veszélyes ember az elítélt, akkor persze. De ugyanezek az emberek meg lehet, hogy egy órával később pénzt adtak a féllábú koldusnak, mert ugyan nem családtag, de együtt tudtak érezni a sorsával, és a koldus az lefejezett emberrel szemben nem a társadalomra veszélyes ellenség.

~ ~ ~

Nekem az a benyomásom, hogy mikor úgy átlagos hétköznapok vannak, idegen, ilyen-olyan okokból frusztrált, szorongó emberek hajlamosak csip-csup apropók kapcsán is ellenségesek lenni. De minél nagyobb, általánosabb rendkívüli fenyegetés áll fenn, annál inkább képesek az emberek összefogni egymásért, fáradozni, áldozatokat hozni másokért, akkor is, ha a fenyegetést személy szerint őket vagy a családjukat nem érinti. Pl. a 2013-as árvíznél szép számmal találkoztam olyan önkéntesekkel, akik az árvíz által nem érintett területekről jöttek, és nem azért, mert közeli vagy távoli családtag veszélyeztetve lenne. Lehet, hogy a fizikai munkára képes népességnek csak 1%-a ment ki homokzsákokat pakolni, de ők azok, aki nem szimplán empatikusak voltak, hanem akik olyan mértékben voltak empatikusak, hogy tényleges tettekre ösztönözte őket, időt, pénzt is áldozva mentek, hogy homokzsákokat pakoljanak vadidegenek házainak a védelmére… Hogy aztán 3 évvel később egy balatoni nyaralásnál ugyanakkor, ugyanabba a boltba betérve aztán beszólogasson, mert a másik totojázik az önkiszolgáló kasszánál… Hogy miután a másik rosszul lesz, mentőt hívjon, ott maradjon mellette, és bűntudata támadjon, amiért az előbb beszólogatott, mert most már érti a másik totojázásának az okát.

~ ~ ~

Aki a családtagjaival szemben képes az empátiára, az mindenkivel szemben képes rá. Az más tészta, ha meggyőződések, feltételezések, vélelmezések, érdekek, szituációk, vagy pusztán a másikra való nem figyelés vagy az információ hiánya felülírja ezt. Empátia nem csak sajnálatban vagy segítségben nyilvánul meg. Empátia kell ugyanúgy akár az ellenfél/ellenség eddig tetteinek a megértéséhez, a következő tetteinek a megtippeléséhez is.

~ ~ ~

Az empátia hiánya csak súlyos pszichés betegségeknél fordul elő, pszichopátia, nárcisztikus személyiségzavar, illetve néhány esetben az autizmus/Asperger-szindróma esetén.

"Aki a családtagjaival szemben képes az empátiára, az mindenkivel szemben képes rá."

Képesnek képes, csak alaphelyzetben nem fog ilyet érezni, a családtagság fontos választóvonal.

Olyan esetekben fog, amit le is írtál.

A túlnyomó többségnek.

A kivégzésekre meg nem ment el mindenki. Részben nem is akart, részben nem is volt rá lehetőség.

Valamint a máglyahalál például az a középkori inkvizíció rendszere volt és nem az emberek akarták. A többi ilyenen sem vett részt az emberek többsége és nem is szerették (egyesek nyilván megnézték, de közel sem mindenkit érdekelt). A más fajta nyilvános kivégzések sem az nép találmányai voltak, hanem jogrendszer és a büntetés végrehajtás intézkedésként vezették be a megtekintést és nem az emberek "vérszomjassága" miatt - mint fogalmazol.

Azt hiszem, kicsit túlbecsültem ezt a 10%-ot. A lepontozásból látszik.

Akkor marad az 5%

És nem: nem arról beszélek, aki képes empátiára. Mindenki képes, aki normális.

Arról beszélek, aki csinálja is.

Azért nem végletek között kellene gondolkodni és "AZ emberektől" azt várni, hogy oltár fölött lebegő szentek-e vagy sem.

És, ha nyolcas, ha az egyes lepontozására érted, akkor abból az látszik, hogy kevésnek találják a tíz százalékot - nem véletlenül.