Adolf Hitlerre és Joszif Sztálinra is érvényes az a mondás, hogy "halottról jót, vagy semmit"?

Van ebben a mondásban valami, amiért nekem igaznak tűnik.

Ha figyelembe vesszük a róluk keringő urbanus pletykákat, amelyek vagy egyáltalán nem igazak, vagy annyira eltúlzottak, hogy tévútra visznek, ami azért roppant káros, mert nem fogjuk felismerni a hozzájuk hasonló roppant veszélyes embereket a jövőben.

A sztálinizmus, vagy a hitlerizmus az más, azok történelmi fogalmak, azokat lehet, sőt kell is elemezni, részletesen kitárgyalni, különféle aspektusokból megvizsgálni.

A személyükről alkotott véleményeket viszont csak akkor érdemes ebbe belekeverni, ha az biztosan megállja a helyét, torzításmentes.

Ezek a személyek ugyanis rendelkeztek jó személyes tulajdonságokkal is, amelyek hozzájárultak hatalmukhoz, így ha minden rosszat a szélsőséges túlzásokig a nyakukba varrunk, és pozitívumaikat elhallgatjuk, akkor érthetetlenné válik a sikerük, hogy például miért rajongott Hitlerért a világ, amibe nem csupán a németeket értem, mert ugye 1938-ban a Times megtette az év emberének és Németországon kívül is sokan szimpatizáltak vele.

Az persze világos, hogy az ember vonakodik pozitívumaikat kifejteni, ahhoz túlságosan negatív szerepet játszottak végül a történelemben és az emberek el akarják kerülni, hogy olyan színezete legyen a dolognak, mintha dicsőítené őket, vagy valamiképpen a hívük lenne, ezért csak a túlzásokig menő gyalázásban szoktak róluk szót ejteni, ami véleményem szerint egyáltalán nem jó hozzáállás.

Az eredeti mondás a görögökig vezethető vissza, ahol nem a halott becsülete volt a tét, hanem az élőket óvta olyan meggondolatlan kijelentésektől, amik a holtak bosszúját vonná maga után.

Nyilván ez a mi korunkban már nem szempont, nem gondoljuk azt, hogy ha rosszat mondok Hitlerre vagy Sztálinra, akkor majd a szellem visszajön a túlvilágról és bosszút áll.

A mondás így viszont kicsit értelmét veszítette vagy olyan problémákat vet fel, amire a kérdés is utal, és van is rá próbálkozás, hogy valami értelmesebbel váltsuk fel, pl. az első válaszoló által írt „halottakról igazat vagy semmit”.

~ ~ ~

Annyiból azért ma is megállja a helyét a mondás, hogy ha valaki meghal, és ott vannak a szerettei, azok akik – az elhunyt esetleges hibái ellenére – gyászolják, akkor egy jóérzésű emberben fel kell, hogy merüljön, hogy nem biztos, hogy ez a megfelelő alkalom arra, hogy az elhunyt szemére vesse az ő hibáit. Erre lett volna mód a halála előtt, meg lesz mód majd később. Lehet, hogy a nagypapa ivott, mint a kefekötő, és terrorizálta a nagymamát, be nem biztos, hogy ezt pont a temetése napján, vagy néhány héttel utána kell kibeszélni.

A „halottakról igazat vagy semmit” átiratnak is tudok igazat adni. Egy halott aligha tudja megvédeni magát, egyszerűen nem fair olyan dologgal alaptalanul vádolni, amiről a vádló is tudja, hogy nem igaz.

Meg hát egy közszereplő némileg más megítélés alá esik, mert a tettei, döntései nem magánügyek, az illető önszántából vállalta, hogy mások – a rájuk gyakorolt hatásuk okán – a közéleti szerepe megítélésével a személyét is meg fogják ítélni.

Hitlerről, Sztálinról el lehet mondani azt, hogy milyen aljasságokat követtek el. Egyrészt mert elég idő eltelt a haláluk óta, már nincsenek olyan gyászolói, akikre tekintettel kellene lenni. Másrészt azért, mert ezek az aljasságok valóban megtörténtek. (De azért legyen igaz, amit mondunk róluk.) Harmadrészt mert ezek sok millió ember életére hatottak ki, akiknek joguk, igényük van arra, hogy az igazság a felszínre kerüljön. Olyan fokú aljasságokat követtek el, annyi ember sérelmére, aminek sokkal nagyobb súlya van, mint az elhunyt becsülete vagy a közvetlen hozzátartozók vesztesége, gyásza.