Mit jelent az alábbi Nietzshe idézet?

Vagy hatalmat akarnak, ekkor lesznek népszerűek, mert meg akarják szerezni, lejönnek az emberek közé, stb.

Vagy a hatalmukat miatt felelősséget éreznek és jót cselekszenek.

A hírekben is a hatalom után futók többet szerepelnek, mint a jótékonykodók, szóval szerintem nem feltétlen csak istenekre értette

Aztán lehet totál hülyeséget mondtam, de kíváncsi vagyok az okosak szerint hogy van a dolog

Nem egészen erről van szó egyes.

Ez a könyv valójában a kereszténység bírálata, bár a homályos kifejezésmódból nem érthető pontosan mit akar mondani Nietzshe, de a szövegkörnyezetből világossá válik.

Nietzshe filozófiájának központi eleme a hatalom akarása, ami boldogít és ennek eléréséhez a szükséges változást teszi meg a boldogság és az örömérzet okának. Valahogy olyan módon, hogy az egészség magában senkit nem tesz boldoggá, nem okoz örömet, csak akkor tudjuk értékelni, ha már nincs meg, ha megromlik és a betegségből gyógyulás, vagyis változás útján kilábalunk, így a kereszténységet semmire sem tartja az állandó változatlan öröm ígérete szerinte badarság. Ilyen nincs, a változatlanságban nincs örömforrás. Ezzel ellentmond a keresztény ideának, amely azt hirdeti, hogy létezik egy állandó, örök boldogság, Istennel és az ő mennyországával.

Nietzsche szerint az élet lényege önmagában van, ahogy az élet eseményeinek értéke is abban áll, hogy mennyiben találjuk meg bennük az örömöt, illetve a lehetőséget saját magunk igenlésére és saját életerőnk, hatalmunk növelésére.

„Az élet számomra a növekedésnek, a tartósságnak, az erők felhalmozódásának s a hatalomnak az ösztöne; ahol hiányzik a hatalom akarása, ott hanyatlás van.” - írja

A kereszténység azonban az élet értékét önmagán kívülre helyezi, Istenbe, a túlvilágba. A kereszténység ezzel tagadja a dolgok immanens értékét, lényegét, a kereszténység nihilizmus. A keresztény vallás létrehoz egy merőben képzeletbeli világot Istennel, angyalokkal, és ennek a fikciónak a nevében értékeli le a valóságot. A kereszténység emiatt életellenes, tagadja az életösztönt, az életörömöt.

Ez a háttere az idézetnek és az első része az Ószövetségi Jehovára utal, aki egy félelmetes Isten, akarja a hatalmat és küzd is érte, büntet, törvényeket hoz, állandóan inti a népét és népistenné is változik, mert ha nem tenné mindezt erőszakosan, akkor sosem fogadták volna el a zsidók, akik mindegyre elpártolnak tőle, úgy kell visszapofozni őket a helyes útra, csak erővel és a hatalom állandó kimutatásával, gyakorlásával lehet őket irányítani, megtartani.

A másik mondat Jézusra utal, aki Jehova folyamodványa, vagy utóélete, következménye, aki a hatalmat az elődjétől kapja, neki már nem kell érte küzdenie, ezért lehet jó, sőt annak is kell lennie.

Idézet a könyv elejéről:

"Mi jó? - Mindaz, ami az emberben növeli a hatalom érzését, a hatalom akarását, növeli magát a hatalmat.

Mi rossz? - Mindaz, ami a gyengeségből fakad.

Mi a boldogság? Annak érzése, hogy a hatalom növekszik, s legyőzetik az ellenállás.

Nem megelégedettség, hanem több hatalom, nem egyáltalában vett béke, hanem háború, nem erény, hanem derekasság (vagyis reneszánsz-stílusú virtú, moráliáktól mentes erény)."

A részvétet is utálja, mivel az a gyengének kedvez az erőssel szemben, akitől elszívja az életenergiát, így depresszív erőnek tartja.

A papokat gyűlöli, mert a papok az életerőt és életörömöt bűnnek hazudják, mindenkiben bűntudatot keltenek, ezáltal uralkodnak az embereken.

Így aztán a szövegből kiderül, hogy a filozófus író Jézust egyfajta idiótának tartja, egy gyerekes karakternek, akinek az alakját eltorzították.

Jézus tehát visszaadta az emberiségnek az életörömöt, és eltörölte a bűntudatot, amibe a zsidó papok igyekeztek az emberiséget fullasztani.

Jézus alakját és tanait csak halála után torzították el tanítványai, és főleg a legaljasabb papfigura, Szent Pál, aki a világtörténelem legnagyobb gyűlölködője és legsötétebb gonosztevője volt. Valahogyan magyarázatot kerestek Jézus halálára, és ezt az áldozatban találták meg. Ezzel meghamisították Jézus eredeti, mindenestül az e világi életre szánt figuráját, az élet értelmét újra a túlvilágba, vagyis a semmibe helyezték.

El kell különben olvasni egészében a könyvet, bár szerintem ez egyáltalán nem olyan meghökkentően sziporkázó, mint a korábbi művei, csak néhány ilyen erős gondolata jelenik benne meg és amint az látszik, ezek sem vannak teljesen világosan kifejtve, de ez egy évvel az őrülete előtt íródott, még utoljára felragyogott valamennyire a zseni elméje.

Nem benned van a hiba, amint írtam, elég ködösen fogalmaz Nietzsche ebben a művében néhol. Ilyen az idézet második fele, ami első olvasatra még a kereszténység támogatásának is tűnhet, hiszen Jézusról kijelenti, hogy jó.

Azért írtam ezt a hosszú 'elemzést', mert a szöveg többi része elárulja, hogy az is erős kritikája a kereszténységnek.

Mellesleg az író kedvenc karaktere a 'bolond', aki együgyűségében sokszor bölcsebb az okos embereknél, mert egyszerű eszével meglátja a lényeget, ez több művében is megjelenik, így Jézus ilyen ábrázolása nem sértés, vagy negatív jellegű, hanem éppen pozitív, de a lényeg az, hogy biztos abban, hogy Jézus eszmeiségét meghamisították.

Én sok mindenben egyetértek vele, de nem mindenben, illetve én ugye nem is vagyok filozófus, ennyire a kereszténység sem érdekel, meg talán nem is törekedtem túlságosan a hatalomért soha és a szánalmat sem tartom hibának, szóval, így én nem felelek az ő gondolataiért.

Nem nehéz különben ezeket megérteni, mert adódik a többi szöveget olvasva.

Nem csak erről szól a könyv, de az idézetedhez ez szervesen hozzátartozott.

Olvasd el a könyvet.

Amiket írtam, azok nem a két mondatos idézetből szűrődnek le, hanem egy csomó mindent ír erről Nietzsche, az idézet amolyan konklúzió csak egy összefoglalás két mondatban, most attól függetlenül, hogy frappánsan hangzik magában.

A Nietzshe idézet a hatalom és a vallás viszonyáról szól, és azt fejti ki, hogy az istenek számára csak két alternatíva létezik. Az idézetben szereplő kifejezések, mint “hatalom akarásának istenei” és “hatalom tehetetlenségei”, azt jelentik, hogy az istenek vagy a hatalomhoz kapcsolódnak, vagy pedig a hatalom hiányában tevékenykednek. A “népistenek” és “jók” kifejezések azt jelzik, hogy az istenek valamilyen szerepet vállalnak az emberi életben és megnyilvánulásban.

Ez az idézet Nietzshe vallásfilozófiájának részeként értelmezhető. Nietzsche szkeptikus volt a hagyományos vallások és isteni hatalmak tekintetében. Az idézet szerint az istenek, ha hatalom akaratának istenei, akkor valójában csak arra törekednek, hogy uralmukat megtartsák és a népistenekké váljanak, ami alatt azt értjük, hogy az istenek a hatalomhoz köthetőek és az emberi társadalom befolyásolására törekednek. Ha viszont hatalom nélküli, tehetetlen istenek lennének, akkor jókká válnának, mivel nem avatkoznának be az emberek életébe és hagyatkoznának a természet törvényeire.

Ez az idézet a hatalom, a vallás és a isteni szerep viszonyának filozófiai kérdéseire utal, és Nietzshe szempontjából a hatalommal, uralommal és az isteni létezés formájával való olyan összefüggésre utal, ami kritikus és értelmezésre szorul.