Az 1980-as években tényleg ellenőrizte Magyarországon a politikai hatalom, hogy mit esznek otthon, és mit vásárolnak a boltokban az emberek?
volt ilyen?
azokat kérdem, akik akkor már éltrek, és emlékeznek.
Ilyen még a Rákosi korszakban sem volt. Razziák akkor voltak, úgynevezett tiltott tevékenységek után, egyéb nem.
A nyolcvanas években a politikai hatalom legfőbb gondja az életben maradás volt. a második felében már az se. Akkor már az új felé való helyezkedés ment, persze főleg titokban.
köszi
és arról mit tustok, volt olyan, hogy a 80-as években orosz katonák masíroztak budapesti lakótelepeken a polgári lakosság között?
ok, de én olyasamire célzok, hogy katonai alakzatban vonultak-e a lakóteleépeken, tehát sok katona egyszerre.
gondolom, ha be kellett gyűjteni vkit, arra nem vonult ki a teljes sereg.
Az eredeti kérdésre válaszolva:
Nem volt ilyen kontroll, de nem is volt rá szükség, hiszen kevés kivétellel mindenki azt tudta venni, ami a boltokban kapható volt.
Orosz katonák a legritkább esetben masíroztak bárhol is, mert alapesetben ki sem mozdultak a laktanyáikból. Ha pedig valami hadgyakorlat vagy más egyéb megmozdulás volt, oda teherautókon vitték őket.
Hogy ki mit eszik otthon, azt meg már óvodáskoromban (1970-es évek vége) sem ellenőrizte senki. Szerintem korábban sem. Ha nem is a mai választék, de akkoriban már elég sok mindent lehetett kapni az üzletekben. Sajt, téliszalámi, sonka gond nélkül kapható volt. Déligyümölcs is volt, nem volt ritkaság. Pl. a grapefruit-ot nagyon szerettem, így nagymamám gyakran vett. Nem hiszem, hogy gond lett volna venni.
Az ellenőrzés az max abban állt hogy kb 99% ban állami cégek intézték az importot illetve az üzletek is állami kézben voltak szóval ha nem importáltak banánt akkor nem volt banán..
Az orosz katonák masirozásáról annyit hogy lehetséges hogy valamilyen rendezvényen történt ilyen felvonulás de nem volt a mindennapok része, sőt ahogy fent írták az átlag orosz katonákat ki se nagyon engedték a laktanyákból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!