A jövőben csak a köztársasági államforma fog létezni?
Nem kijelenthető, hogy a fejlődés abba az irányba tartana, még a demokráciákba sem.
Sok államban van elnöki rendszer, ami szintén monarchia, csak nem örökletes úton választanak királyt.
Az USA, Németország sem köztársasági formában működik, Franciaországban is félelnöki rendszer van és nem látszódik semmi, ami arra utalna, hogy változtatni szeretnének az államvezetésük módján.
Szándékosan csak a nyugati demokrácia vezető hatalmait hoztam példának, ki lehet egészíteni még azokkal a demokratikus országokkal, ahol király, királynő az államfő, és meg lehet lepődni, hogy sokkal több a monarchia, mint a köztársasági államforma.
Az USA és Németország teljes mértékben köztársasági elveken működik. A hatalomgyakorlás megosztott, a társadalom széles rétegei képviselve vannak, célja a közjó elérése és fenntartása, a demokrácia elveinek betartása (szabadság, testvériség, egyenlőség). Ilyen alapon mindegy minek hívjuk, köztársaságként viselkedik. Franciaország meg pláne. A legtöbb demokratikus berendezkedésű ország köztársaság. Még Magyarország is köztársaság volt a szocialista proletárdiktatúra idején. Ezt igazították most ki. Egyre kevésbé beszélnek róla, a hatalomgyakorlás módja pedig egyértelműen diktatórikus, amennyiben magasan tesz az emberek érdekeire és eltörölte a népképviseletet.
A monarchikus rendszerek többnyire csak formálisak, azaz a király/királynő nem gyakorol számottevő hatalmat. Inkább a köztársasági elnök szerepét tölti be, de még azt sem. Hollandia, a skandínáv államok, Belgium, az európai miniállamok mind demokratikus népképviselet alapján működnek és nem monarchkius az állam vezetése.
#6 voltam:
Azért írtam azt, amit írtam, mert a történelmet nem lehet előre megjósolni. Biztos vagyok abban, hogy a XIX. század végén sem sejtették azt, hogy alig 30-40 éven belül kisebbségben fognak kerülni a királyságok a köztársaságokkal szemben. A jövőben bármi, és az ellenkezője is előfordulhat. Simán előfordulhat az, hogy történik egy világégés, aminek következményeként néhány élelmes gazfickó veszi a kezébe a hatalmat, akik szép lassan királysággá/császársággá formálják a jelenlegi országokat, a cinkosaikat pedig megteszik nemeseknek, mindezt úgy, hogy senki se tudja őket megakadályozni. Akár a nemes-jobbágy rendszer is létrejöhet a múltban, és a rabszolgaság.
A jövőre vonatkozó kérdéseket éppen annyira utálom, mint a "mi lett volna, ha..." kérdéseket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!