Ez meddig lesz fenntartható?

„»Mindig megrekednek ott, hogy a nyomor tüneteit – például az éhínséget és a betegséget – kezelik élelmiszerprogramokkal, illetve kórházakkal, de egyszer sem teszik fel a kézenfekvő kérdést: miért él egy kevés ember bőségben erőfeszítés nélkül, amíg más milliárdok, akik keményen dolgoznak, szélsőséges nélkülözésben szenvednek?« Végül a következő egyszerű mondattal összegezte véleményét: »Ha úgy javítasz meg egy hibát, hogy közben nincs semmi elképzelésed az okáról, elkerülhetetlenül csak a tüneteket kezeled.« […] Egy rossz elmélet hamis megoldásokhoz vezethet, amelyek felnagyítják a problémát. A helytelen elmélet arra vezethet teljes társadalmakat, hogy akár a végsőkig ragaszkodjanak az önpusztító viselkedéshez.”

[link]

Lerövidíteni nem érdemes, de ha már ezt tesszük, akkor ez az ember önzésének végtelenségét mutatja aminek semmi köze a versengéshez, önállósághoz és hasonlók. Vegyük észre, minden ember úgy születik, hogy magára hagyva igen rövid időn belül meghal. Ha nem, akkor a vele való történések (azaz az életkörülményei teszik olyanná, amilyen). Például normális életre képtelenné vagy gátlás nélkül bárkitől bármit elvenni, hogy nekünk jobb legyen. Igen, mindezeket tanuljuk, és csak rendkívül csekély azok száma, akik genetikailag lesznek képtelenek ellátni önmagukat.

De természetesen az önző és tudatlan ember szívesen gondolkodik elfogultan, hiszen ekkor nem tűnik ki az észbeli korlátja, továbbá nem kell végiggondolnia, hogy minden szempontot és esetet figyelembe véve mitől is lesznek milliárdok az ő (rendkívül téves) fogalmai szerint életképtelenek.

Az állathoz közeli értelmi szint esetén nem érzünk érzelmeket (például sajnálatot) a másik egyed sanyarú sorsa vagy halála felett. Ahogyan a saját életünket sem féljük, mert nem is tudjuk, mi a félelem. Mindössze ösztönösen védjük. Az ember ettől a szinttől akkor vált el, mikor elkezdet munkát végezni. Akkor kezdődött a szellemi fejlődés, amelynek mai szintje már felismeri, mit jelent embernek lenni, miféle (addig nem létező) felelősséget kell viselnie, mit jelent akarattal, tudattal bírni és nem (csak) ösztönösen cselekedni. A munka megjelenésével kezdődött az emberi nem egyedi szelekciója, ahogy addig ilyen semmiféle állatnál nem volt (ami volt az nem ez a fajta). A szelekció a szellemi (és technikai) fejlődéssel fokozódik mindaddig, míg többen nem lesznek (erősebbek nem lesznek) azok, akik ezt abnormálisnak tartják pusztán abból a tényből kiindulva, hogy minden faj egyedei egyenrangúak, csak az emberi faj esetén alakult ki az alá-fölé rendelt viszony.

Hogy lesznek-e többen a teljes spektrumban, felelősen gondolkodók? A kérdést így nem lehet feltenni, da az mindenképpen igaz, ha nem, akkor ki fog pusztulni az emberiség, ha igen, akkor fokozatosan meg fog szűnni ez a szelekció, és az ember megtanul emberként viselkedni (úgy értem, minden ember megtanul, mert nem lesz más választása). Ez utóbbinak adnék nagyobb sanszot, hiszen már megjelentek azok a tanulmányok, amelyek bebizonyítják, hogy e szelekciót "alátámasztó", akár nagyon régi közgazdasági szemléletek fejre vannak állítva. Bűnös katasztrófákat előidéző elméletekért adtak például korábban Nobel díjat, mára már képes az ember bemutatni, hol volt téves a gondolatmenet. De ez még csak a kezdet, soká lesz, mire ez főszemléletté válik. De válni fog.