Évszázadok múlva (ha még létezni fog emberiség) a mostani, rendkívül pazarló fogyasztói társadalmunkat ugyanúgy lenézik és elítélik majd az akkor élők, mint ahogy mi tesszük az ókori rabszolgatartó-, illetve a középkor feudális társadalmával?
"Ki nezi le a rabszolgas es feudalis tarsadalmakat? Akkor azokra volt lehetoseg, azok voltak mukodokepes tarsadalmi konstrukciok."
ma is működőképes, de valamiért senki nem vállalja be nyíltan
Ma is léteznek rabszolgák, csak nekik belépőkártya lóg a nyakukban, és még hazafelé is a munkáról beszélgetnek. Elhiszik magukról, hogy fontosak, és önként töltik az életüket azzal, hogy pénzt szereznek olyan embereknek, akiket még csak nem is láttak soha.
A módszerek változnak, az ember nem.
@5, a munkahelyeden bármikor felmondhatsz, a rabszolgák ezt nem tehették meg. A rabszolgáknak azt kellett tennie, amit az ura mondott, bármi volt is az, te bármikor kereshetsz másik munkahelyet. A rabszolgák aligha kaptak fizetést, és legfőképp nem költhették el amikor és ahol, és amire csak akarták.
Szóval oké, értem, hogy a rabszolgát is dolgoztatták, meg függött az urától, meg... hát, más hasonlóság hirtelen nem is jut eszembe, de ennyi erővel akkor pl. a méheket is nevezhetnénk a porzók és bibék rabszolgájának, meg a növényeket is a Nap rabszolgájának. Tele a világ rabszolgával, te is a gyomrod, a tüdőd meg a szíved rabszolgája vagy. De cserébe legalább te is milliónyi rabszolga ura vagy, a testeden és testedben lakó megannyi apró lényé.
Ha mindenre rámondjuk hogy rabszolga, akkor értelmét veszti a kifejezés.
"Probalj ma rabszolgat tartani, itt, Europa sziveben. Nem fog menni, vagyis nem mukodokepes."
na de MIÉRT nem: mert lenézzük és gáznak tartjuk.
egyébként vidéken sajnos nem olyan ritka a telibe csicskáztatás
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!