Az 1. századi Palesztinában, a Római Birodalom fennhatósága alatt, Jézus idejében, a zsidók társadalmában mi biztosította a megélhetést az idős emberek számára? (Gondolom nem volt nyugdíjrendszer.)





Várnék még további (konkrétabb) kiegészítést.
A családja keresett annyit, hogy jutott az eltartására is?










#4
De az általános, az az volt, hogy a család eltartotta?





Nagyjából igen, abban a korban a nagycsalád elterjedt volt mindenhol.
Nemcsak, hogy eltartották az öregeket, de a legöregebb volt a családfő, még a gyerekek is a tulajdonának számítottak jog szerint és mindenben az ő szava érvényesült, így valójában az öregek tartották el a fiatalabbakat.










A "Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked."
Eredetileg arról szólt, hogy az öreg, munkaképtelen szülőkről gondoskodni kell. Ez egy kicsit mást jelentett, mint amire ma gondolunk. Az öregeknek megvoltak a tapasztalatai, amit át tudtak adni a fiataloknak. Ha megbetegedtek, a fekvőbetegeket 1-3 hétig tudták gondozni, utána a folyamatos fekvés szövődményeibe (amit ma megelőznek, vagy egyszerűen gyógyítanak) belehaltak.
Az "öregek" alatt elsősorban nem a 80-90 éveseket kell érteni, mert akkoriban nagyon kevesen élték meg azt a kort, hanem a 40-60 éveseket, ahol még általában a szellemi hanyatlás nem jelentkezik, de az egész élet munkája a testet már megtörte, de tapasztalatot is gyűjtöttek.
Kialakult munkamegosztás volt (bocs most a jóval későbbi magyar rendet hozom fel), az férfiak a földön dolgoztak, az asszonyok a legtekintélyesebb (aki általában a legidősebb) vezetésével és a gyerekek és öregek segítségével a háztartást vitték.
Aki tudott mozogni, az dolgozott. A gyerekek is onnantól, hogy tudtak járni. Aki nem tudott mozogni, azt "elvitte valami nyavalya" (egyszerűen a korabeli ápolási technikák miatt).
Sok társadalomban arra is voltak rítusok, hogy éhezés esetén hogyan kell megszabadulni az "éhes szájaktól" (csecsemők, öregek). Éhínség idején például nem tartották bűnnek, ha az anya ráfeküdt (és agyonnyomta) a néhány napos gyerekét (konkrét középkori példa valamelyik városból)
Ha valaki nem gondoskodott a szüleiről, arról valószínűleg a gyerekei sem gondoskodtak öreg korukra, erről szól a parancsolat, ami a sok fordítás és szövegavulás miatt miatt már komoly jelentésváltozáson ment keresztül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!