Rangsorolhatók teljesítményalapon az emberek?
De igen.
Azt kell megérteni, hogy amikor teljesítmény alapján mérünk és így hasonlítunk össze akár embereket, akkor ezzel nem az ember személyét minősítjük, hanem a teljesítményét.
A gazdasági versenyben az a cél, hogy adott gazdasági társaság/cég nagyobb profitot szerezzen. Ez a fő cél és vannak kisebb célok, amelyek mind ezt a fő célt szolgálják. Ilyen a terjeszkedés, a reklám, a csapatépítés, stb. Nem vagyok szakmabeli, csak ezt látom laikusként.
A cégek adott esetben azt is mérik, hogy az alkalmazottjuk hány üzletet kötött és van ahol jutalékos rendszer van. Csak azért térek ki erre, mert ez volt az eredeti kérdésed, és igen, össze tudják hasonlítani az alkalmazottjaikat a munkateljesítmény alapján. Pl. egy autószalonban ki hány autót adott el ugyanannyi idő alatt. Lehet ezt súlyozottan is nézni, ki milyen típusút, értékűt adott el.
És végső soron minden munkahelyen teljesíteni kell azt, amit az adott munkakörben dolgozó munkatárstól elvárnak, mert nem a semmittevést fizetik.
Azt viszont rosszul gondolod, hogy a hivatalokban pártemberek ülnek, ha így lenne, minden kormányváltásnál minden hivatalban mindenki lecserélődött volna. Vannak ilyen országok, ott nem szakemberek ülnek a hivatalokban, hanem a pártok laikus emberei, és nem végzettség alapján történik a felvétel, ezekben az országokban nincs is közigazgatási, államigazgatási felsőoktatás, és kormányváltásnál mindenki cserélődik.
De lehet, hogy csak kevered a kinevezést és a választást. A közgyűlés és képviselő-testületek tagjait (a képviselőket) választjuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!