Milyen pszichoszociális körülmények váltanak ki egy olyan szélsőséges életbeállítottságot, amilyet Egely György életművén figyelhetünk meg?
Mindjárt az elején megjegyezném, hogy szándékosan nem a mentális egészség kategóriába írtam ki ezt a kérdést, ugyanis ezzel implicite lebolondoznám a kérdéses úriembert (ami ugyebár itt szabályellenes), aki köztudottan annak szentelte az életét, hogy gyermeteg szélhámoskodásaival egy nem megértett, de az emberiség érdekeiért és a haladásért küzdő zseninek prezentálja magát a nyilvánosság előtt.
A kérdéses személy komoly műveltséget szerzett fiatalon, beszél angolul, és nagyon jó helyen indult a karriere. Később viszont minden erejéből elkezdett kulturális vandalizmussal - magyarán szólva tudományos szélhámoskodással foglalkozni. Olyan megszállottsággal szentelte magát ennek a műfajnak, hogy ma már hungarikumnak számít az életműve. (Külföldön is tart néha előadásokat, sőt régebben komolyabb anyagi támogatást is sikerült szereznie a tevékenységéhez.)
Általában az emberek csak vállat vonnak a jelenség felett "Ilyen is van - hát aztán?" megjegyzéssel, de engem régóta nem hagy nyugodni a tény, hogy mégis miért áldozza egy relatíve intelligens ember ilyesmire az életét?
Milyen pszichológiai, szociológiai, stb. körülmények hatására lesz valaki ilyen?
Simán szórakozásból. Azért nem kell teljesen elvetemültnek lenni ahhoz, hogy a trollkodásban valaki örömét lelje, főleg ha ugye a legostobább embereket célozza, akikkel olyan nagyon azért mi se szoktunk együttérezni. Persze az is lehet, hogy hisz a dolgaiban, és tényleg elmebeteg.
Nem hiszem hogy akkora lóvékat akasztott volna, bár ha valaki tudja hogy luxusvillában él és új Porschével szokott Michelin-csillagos éttermekbe járni, akkor ne tartsa magában. De inkább ilyen szakadtas kádári vibe-ja, és nekem sose tűnt úgy, mint aki a pénzért csinálja. Szerintem egyszerűen élvezi és úgy-ahogy megél belőle.
Az embernek megvan az a képessége, hogy hazudjon magának. Pl. nem szoktunk haldoklókat felkeresni, hogy üzenjünk a túlvilágon élő rokonainknak, de azért úgy csinálunk, mintha igaz lenne. Vagy a középkorúak többsége meg van róla győződve, hogy minden kortársán látszik az öregedés, csak rajta nem.
A természettudományhoz szükséges objektív látásmód az, ami nem természetes, nem megszokott, magyarázatra szoruló. Egely nem tudósként, hanem mérnökként szocializálódott, ami kicsit más, mert (sarkítva) nem szabály-keresés, hanem szabvány-alkalmazás.
Mondjuk ettől még a mérnököknek is csak töredéke lesz örökmozgó-hívő, de azért kétségtelenül több, mint a fizikusok között. Egyetemista koromban azzal is keestünk pénzt, hogy kaszinóba jártunk: 10 DM volt a belépő, de 15 DM-nyi nem visszaváltható kupont adtak érte. Ketten mentünk, egyik a pirosra, másik a feketére, és a nyereményt már váltottuk is vissza. Gondoltam, hogy ez nem sokáig fog tartani, mert nagyon ráfizet a kaszinó, de nem: egy csomó egyetemista játszott el nagyobb összegeket mindenféle "nyerő stratégia" bűvöletében. Sok joghallgató, de volt a bukottak között földrajzos, biológus is. De matematikus vagy fizikushallgató egy sem. Pár ilyen nagy mínuszban lévő embernek próbáltam elmagyarázni-levezetni, hogy a "nyerő stratégia" illúzió, nem létezik, de nem jártam sikerrel. Szóval ez a "belátni, hogy hülyeséget gondoltam" képesség sokakból hiányzik. Egely ráadásul komoly imidzset épített ki, amibe nagyon beleszeretett. Neki ráadásul anyagi hasznot hoz, nem úgy, mint a kaszinóveszteseknek, ami még nehezebbé teszi a hátraarcot.
Buta!
10 évesen én is az ufo magazint vettem szentírásnak, aztán alapos olvasás után rájöttem hogy nem eszik olyan forrón.
#7 (18:40) - ez idáig a legmélyebb pszichológiai elemzés, amit a kérdéses személyiségről olvastam.
Köszi! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!