Hogy viszonyúltak a keresztény rómaiak az pogány rómaiakhoz?
Nem volt az olyan éles váltás. Az a kereszténység még nem az a vallás volt, amit ma ismersz, nem volt még pápaság, nem volt még egységes biblia stb. A ma ismert kereszténység évszázadok alatt alakult ki, miközben a "pogány" római ünnepeket és szokásokat részben magába olvasztotta. Illetve a "pogányok" szokásai is részben hozzáigazodtak.
A kereszténység sikerének az egyik titka épp az volt, hogy "rátelepedett" a pogány természet ünnepekre. Azok időpontjára tette a saját ünnepeit, így nem kellett betiltani annak a napnak az ünneplését, csak más volt az ünneplendő dolog a templomban. De otthon azért megmaradtak népszokás szintjén a korábbi ünnep elemei.(karácsonyi ajándékozás a szaturnália ünnepének utolsó napján, húsvéti locsolkodás, tojás, nyúl, stb melyek az ilyen-olyan pogány tavaszi termékenységi ünnepek népszokásai voltak)
A keresztények más elvek mentén éltek, nem úgy, mint a pogányok. A császárt tisztelték, mint embert, nem úgy, mint istent.
Voltak olyan pogányok, akik gyűlölték a keresztényeket, de a többség nem ilyen volt, lehetett ugyanúgy bajtársi, ismerősi, baráti kapcsolat, mint egyébként.
Tudtommal éppen 250 körül vezette be a római püspök a karácsonyt, a győzhetetlen Napisten ünnepére telepedve. Hamar népszerűvé vált. A Szaturnáliára nem telepített ünnepet az egyház, a nép tovább ünnepelte több, mint ezer éven át (bolond karácsony), hiába tiltotta az egyház.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!