Megőrül-e a "normális" ember, ha elmebetegek között tölti az idejét?

Ez gyakorlatilag a pszichiátria tudományának nagy tabuja, mert ha kiderülne, hogy a válasz igen az végülis azt jelentené, hogy nem is feltétlen betegségekről, hanem csak viselkedésformákról van szó amik tanulhatóak és az egyén tapasztalatai alapján nagyon is racionálisak, az a nagyjából ~10.000 leírt betegség java pedig semmi egyéb, csak a páciensek megbélyegzése az orvostársadalom által. Vagyis hogy a több tíz- és száz millió pszichiátriai kezelésben részt vevő ember, az őket gyógyítani próbáló szakemberek és a gyógyszeripar egyik legjövedelmezőbb ága tulajdonképpen teljesen felesleges és már megint* kiderülne, hogy a pszichiátria elmúlt 60 éve nagyjából áltudományos téziseken és tévhiteken alapszik. Ebből gondolom sejted, hogy a "nem" válasz mögött elég nagy lobbierő lakozik, még ha a tapasztalatok gyakran mást is mutatnak.

Ezt egyébként egy Thomasz Szász nevű magyar pszichiáter egyszer már felvetette - ő dióhéjban úgy tartotta, hogy csak azokat a mentális betegségeket kéne ténylegesen mentális betegségként kezelni amelyek valamilyen testi elváltozás vagy rendellenesség eredményei, mert csak az alapján lehet objektív diagnózist felállítani ami objektíven mérhető. Egy agydaganat, génmutáció vagy idegrendszeri elváltozás kimutatható a megfelelő vizsgálatokkal, de az emberek viselkedése alapján nem lehet diagnózisokat felállítani, mert a viselkedés nem betegség. Egy furcsán viselkedő emberről legfeljebb annyit lehet megállapítani, hogy problémái vannak az életben, de a gyerekkori élményei alapján aligha lehet valakiről kijelenteni, hogy beteg. S további kétségbeejtő következménye ennek a gondolatnak, hogy ez alapján a PTSD, depresszió vagy a szorongás sem számít feltétlen mentális betegségnek, hanem az a normális, ha valaki mondjuk egy háborús övezetet megjárva és lefejezett, haldokló, szenvedő emberek tömegeit látva PTSD-s lesz. Kvázi az a megállapítás sommás lényege, hogy nem az emberek mentális betegek tömegesen, hanem a társadalom az, annak meggyógyításával pedig nem az orvosok tudnak foglalkozni.

Fontos, hogy ez nem a mentális betegség koncepciójának teljes elvetése: azt Szász sem tagadja, hogy amit a köznyelv elmebetegségnek hív az egyáltalán ne létezne (sőt, ő aktívan praktizáló pszichiáter volt aki maga is több ezer diagnózist állított fel), csak azt mondja, hogy ha vannak akkor azok minden esetben testi elváltozások következményei, akár csak más betegségek. Egy agyrázkódás vagy érelmeszesedés pl. minden bizonnyal tud olyan károkat okozni a szövetekben, hogy annak mentális tünetei legyenek, de az örökletes betegségek is ilyenek amiket a DNS lánc határoz meg, pl. feltehetően az autizmus vagy a skizofrénia.

*azért "már megint" mert a pszichiátriatudományt már legalább kétszer teljesen át kellett írni az alapoktól - egyszer mikor Freud és Jung cáfolta az addigi dogmákat, aztán egyszer a 20. század közepe táján mikor meg a freudi tanokat cáfolták mások.

Igen. Így lettem én elmebeteg köztetek

1Fizikus

Nem őrül meg, de bizonyos körülmények között hatással lehetnek a betegek a viselkedésére.

Ez is feltételes módban, nem törvényszerű, csak lehetséges, de előfordul.

Orvosok, ápolók, akik hosszú időt, éveket töltenek el pszichiátrián a különböző betegek között, idővel rögzülhet bennük, hogyan kezeljék a betegekkel a párbeszédeket, amit rossz esetben kivisznek az épület falain kívülre is, és egészséges emberekkel is úgy társalognak, mintha az gyerek (beteg) volna.

Ez előforduló "munkahelyi ártalom", ami el is múlik, ha az illető kikerül abból a közegből, ápolókra talán nem is jellemző, hogy évtizedeket dolgozzanak pszichiátrián.

Pszichológusok különböző lelki problémákkal küszködő, de egyébként ép elméjű emberekkel vannak rendszerint munka kapcsolatban.