Kínában azért nem terjedt el hamarabb a nyomtatott, széles körben hozzáférhető tudásanyag, mert túl sokféle kínai betű létezik?

bocsi az elírásokért jav

Amúgy is Kína az ókorba*n :)

"Ugyanezen témában már a tudós társadalom is rebesgeti a publikációk teljesen ingyenes hozzáférhetőségét, mert jelenleg a többségét csak fizetés ellenében lehet letölteni. Amire a kutatók többségének nincs pénze, nem gazdagok. És egy-egy publikáció 10-40$"

Nem gondolod, hogy a publikációkat zsebből fizetik a kutatók? Már a cikkenkénti fizetgetés is ritka, mivel az egyetemek/kutatóintézetekek átalányt fizetnek a számukra releváns cikkek 95%+-át publikáló kiadóknak, és IP zóna alapján kapják a hozzáférést. Home office-ban az ember vagy az éppen erre a célra rendszeresített egyetemi VPN-en keresztül olvasgat, vagy sci-hubon, bár a valamire való cikkek nagy része alapból open access, mert szitkozódva ugyan, de kicsengetik a díját a szerzők munkaadó intézményei a jó ügy érdekében. Ettől még van probléma a rendszerrel, de az nem egészen úgy működik, ahogy gondolod.

Azt nem igazán írtam, hogy hogyan gondolom. Írtam pár dolgot. Ennyi. A lényeg ettől sem változik, merthogy maguk a régészek és más kutatók is pontosan tudják, hogy ez hogyan megy és mégis kezdeményeztek egy openaccessarchaeology.org weboldalt és számos más bojkott oldalt is. Ha fölöslegesnek tartod, akkor írj az oldalnak, hogy fölösleges az egész kezdeményezés és mondd el miért is az. Biztosan nem jutott valami eszükbe és örülni fognak neki, hogy szóltál. Idéznék pár részletet, és kérdező ezekből magad is átláthatod a publikációk ezen jelenségeit.

"Mint kutatók, abból élünk, hogy a mások ötleteit, elméleteit tovább szőjük, adatait tovább elemezzük, így az lenne a logikus, hogy őszintén elkeseredjünk egy ilyen lépésen. De a tudományos publikálás világa minden, csak nem racionális, így az EISZ keménykedése éppen, hogy üdvözlendő."

"az Elsevier viselkedése egy agresszív kistérségi uzsoráséhoz hasonlítható, akit az indokolatlan profitján kívül senki és semmi nem érdekel, és nem válogat az eszközökben, ha valaki a profitját veszélyezteti.

Ha ez valakit meglep, akkor nyilván nem volt még alkalma rácsodálkozni arra az üzleti modellre, amit a világ egyik legprofitábilisabb vállalata, az Apple-énél is nagyobb, 35 százalékos haszonkulccsal dolgozó Elsevier követ. Egészen röviden arról van szó, hogy a tudományos lapok kiadói pénzt (tipikusan sokat) kérnek a kutatóktól (akiknek gyakran a karrierje függ a publikációk számától) is, hogy publikálják az eredményeiket, majd pénzt kérnek az egyetemi könyvtáraktól vagy mezei olvasóktól is, hogy ezekhez az adatokhoz hozzáférjenek (szintén tipikusan sokat és általában eléggé megkérdőjelezhető feltételekkel). Mindezt úgy, hogy a hozzáadott érték elenyésző: a tördelésen és minimális adminisztráción kívül más nem történik a kiadó falai között, mert a cikkek bírálását is kutatók végzik, történetesen ingyen (ez az, amit peer-review-nak nevez az irodalom)."

"Háromszor fizet

Ez az elképesztően profitábilis (de ép ésszel és moralitással jónak nem nevezhető) rendszer viszonylag újkeletű, a 20. század második felében tűnt fel, amikor egy kalandos életű exkém oligarcha, Robert Maxwell jó ütemmel ráérzett, hogy a közpénzből finanszírozott kutatások óriási robbanás előtt állnak, és a kutatóknak valahol majd publikálniuk kell, így (nem túlzás) százszámra hozta létre a lapokat, amelyekből aztán dőlt a profit."

"Az Elsevier-típusú modellel az is gond, hogy már eleve a kutatóra „a kézirat gondozása" címszóval rátolt publikációs költségek elképesztőek, és biztos nem indokoltak, de az igazán megdöbbentő az, hogy a publikációkhoz való hozzáférés is pénzbe kerül. Ez ugyanis azt jelenti, hogy egy egyszerű állampolgár, ha mondjuk el szeretne olvasni egy cukorbetegségről szóló tanulmányt, tulajdonképpen ezért az információért háromszor fizet: egyszer, amikor a közpénzből való kutatás megvalósul, egyszer, amikor a kutatók publikációja elfogadásra kerül, és egyszer, amikor el akarja olvasni.

Ez az abszurditás vezetett a szabad hozzáférést hangoztató Open Access (OA) mozgalom megjelenéséhez és az utóbbi évtizedekben történő kivirágzásához. Az OA fontosságát nem bizonyítja semmi sem jobban, mint a Plan S, az az EU-s, kezdeményezés, amelynek célja, hogy 2020-ra az uniós forrásokból finanszírozott kutatások eredményei mindenki számára hozzáférhetők legyenek."

-------

"Ha pedig ezen a ponton legyintenél, kedves olvasó, hogy mindenki saját hülyeségének kovácsa és a kutatók megérdemlik, ha ennyire ostobák, akkor még álljon itt két fontos információ, ami hátha elgondolkoztat: a kutatókra részben a társadalmi elvárások kényszerítik rá, hogy ezt a publikálási utat válasszák, illetve az Elsevier (és más kiadók) obszcén profitja többnyire közpénzből származik."

"Gowers egyébként maga is zászlóvivője volt négy éve annak a mozgalomnak, ami az Elsevier bojkottját tűzte ki célul, és nem kevesebb mint 15 000 aláírást össze is gyűjtött, de akkor (még ?) nem sikerült komolyabban megszorongatniuk a holland kiadóóriást. De lassú víz partot mos és a tudományos társadalom fokozódó elégedetlensége, illetve pár technikai újítás következtében talán mostanra összeállt a hagyományos publikálást alapjaiban megrengető "tökéletes vihar" minden feltétele."

-------

"Az előfizetett lapok közül 251-et sosem nyitott meg senki az egyetemen, és a lapok 60%-át kevesebb mint 300 alkalommal, ami aligha tenné indokolttá az előfizetést. De, mint említettem, az Elsevier nem teszi lehetővé csak egyes lapok lemondását, ha valaki túl sokat reklamál, a teljes előfizetést megvonja. Hiába szeretne az egyetem lényeges pénzt megspórolni ezen, nem teheti."

-------

"Ez a kutatói közösségben sokszor zsarolásként értékelt kiadói gyakorlat egészen addig működhetett, míg a folyóiratok előfizetési díjai már olyan szürreális magasságokba emelkedtek. Olyan magasra, hogy az nemhogy a magyar felsőoktatási intézményeknek, de már a német vagy amerikai egyetemeknek is megfizethetetlennek számított. Előbb csak a német egyetemek fogtak össze, hogy a fő bűnösnek kikiáltott Elsevier kiadványait bojkottálják, majd más európai tudományfinanszírozó szervezetek is beleálltak a harcba, és elhatározták, hogy 2020-tól minden általuk finanszírozott kutatás eredményét csakis azonnal, ingyenesen hozzáférhető formában engedik publikálni."

"Mindezt a magyar kutatók egészen múlt péntekig jórészt csak a kívülálló érdeklődésével követték. Hiszen a magyarországi egyetemeken és kutatóintézetekben minden hallgató és alkalmazott hozzáfért az Elsevier által kiadott sok (de nem az összes) folyóirat cikkeit teljes egészében letölthetővé tévő ScienceDirect adatbázishoz, illetve a szinte minden folyóiratcikk összefoglalóját kereshető, kategorizálható formában elérhetővé tévő Scopus és a kutatók tudományos teljesítményét megjelenítő SciVal adatbázisokhoz. E hozzáférést az Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ) Nemzeti Program tette lehetővé, amelyen keresztül az állam hatalmas és évről évre lendületesen emelkedő összegeket fizetett az Elseviernek. A legutóbbi, 2018-as előfizetési díj 1,5 milliárd forint volt."

"Néhány napja azonban már a magyar egyetemek is a saját bőrükön érezhetik a tudományos publikációs krízis hátulütőit: mivel az EISZ-iroda nem tudott megállapodni a 2019-es előfizetési díjakról az Elsevierrel, és tavaly decemberben felálltak a tárgyalóasztaltól, a kiadó január 11-én lekapcsolta a hozzáférést az egész országban."

-------

"Ahhoz, hogy megérthessük a per tárgyát, muszáj röviden átfutni a nyugati országok akadémiai rendszerének működését. Ezekben az elmúlt évtizedekben óriásira nőtt a kutatókra nehezedő publikációs kényszer. Ez a fokmérője mindennek, a szakmai előremenetelnek nincs nagyon más módja, csak az évente megjelentetett 2-3 tanulmány. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ezek hol jelennek meg, az egésznek a kulcsa az impaktfaktor: minél rangosabb folyóirat közli a kutatásod, annál magasabb az impaktfaktorod, ami aztán egyenes utat jelenthet az akadémiai ranglétrán.

A legmagasabb impaktfaktort biztosító folyóiratok többsége viszont kereskedelmi vállalkozások tulajdonában van."

"Magyarországon is probléma

És persze lehet hasonló gerillakezdeményezéseket azzal támadni, hogy az internetről jogszerűtlenül letöltött tartalmak összes esete lopás, függetlenül attól, hogy az új Trónok harca részről van-e szó, vagy egy mikrobiológia szakkönyvről, de Bodó szerint az utóbbi eset védelmében jóval erősebb morális érvek hozhatóak fel.

Itt ugyanis nem szórakoztató termékekről, hanem az emberiség közös örökségéről van szó, aminek döntő részét ráadásul közpénzekből állították elő. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi rendszer csak újraterlemi a globális egyenlőtlenségeket. Hiszen a nyugati egyetemeknek nem nagyon van más választásuk, mint hogy előfizetnek a nagy kiadók folyóirat-adatbázisaira. Így méregdrágán ugyan, de az ott tanuló diákok számára elérhetőek a legfrissebb kutatási eredmények. De ezt egy afrikai vagy kelet-európai egyetem már nagyon sok esetben nem tudja megtenni. "

-------

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

A zsebből fizetéshez még egy kicsit - a kutatásokat az államok fizetik cakli pakli. Mégpedig közpénzből, vagyis a te pénzedből és a szomszédéból is, tehát elvileg már ki van fizetve benne minden. Kifizették a kutatás műszerezettségét, a terepre kiszállást, anyaghasználatot és minden mást, a kutatók fizetésével együtt. Ezt közpénzből fizetik.

Akkor hadd olvassa már ugyan el bárki aki állampolgár - akárhol is. Másik mint a cikkek idézeteiből is látható, a tudomány elvileg mindenkié (ráadásul az állam által már ki van fizetve).

Valamint a tudományt az viszi előre, ha bárki (!) el is olvashatja a publikációkat. A tudósok nem fiókra akarnak dolgozni, hanem a világnak - mint közlik időnként a témában.

Az utcai világítás is közpénzből van fizetve, és közös a használata. Közpénzből vannak fenntartva és fizetve a tűzoltók, és ingyenes a segítségük a polgároknak.

A publikációk esetében viszont a közpénzből létrejött publikációkból a magáncégek húznak óriási hasznot.