Ókori Róma fennállása során a gladiátor- és állatviadalok egységesen népszerűek voltak birodalomszerte, vagy voltak az alávetett törzsek, népek között olyanok (a keresztényeken kívül), akik kevésbé tartották elfogadhatónak az ilyesféle "szórakozást"?

Természetesen, a legtöbb népnek kezdetben szokatlanok voltak ezek a viadalok.

Még a görögök voltak hozzá a legközelebb, mint tudjuk, tartottak olimpiákat, ám abban a küzdelem, attól függetlenül, hogy nemegyszer voltak balesetek, nem életre-halálra szólt. Az ökölvívás már jellegileg hasonló volt, ott bizony alaposan összeverték egymást, a kesztyű ólomlemezekkel volt kibélelve, illetve volt többféle kesztyű és a pankrációnak szintén volt ilyen jellege, amely egyfajta durva birkózás volt.

De nem tőlük tanulták a rómaiak a gladiátorharcot, hanem az etruszkoktól, akik vallási, vagy rituális jelleggel tartottak hasonló küzdelmeket, annyi különbséggel, hogy nem a nagyközönség előtt.

Ez a fajta szórakoztatás folyamatosan változott, több évszázad alatt forrta ki magát és elterjedt az egész birodalomban, gyakorlatilag mindenhol meghonosodott és egy idő után mindenhol népszerűvé vált.

A gladiátorok nem csupán a rabszolgák közül kerültek ki, szabad emberek is harcoltak az arénában, korabeli sztárok voltak, még Tiberius császár is többször fellépett, aki erős ember volt és remekül kezelte a fegyvereket. Öreg korában viszont megesett, hogy vadbivalyokat dobált agyon dárdával, ám az egyiket sehogyan sem sikerült neki eltalálnia, egymás után dobálta rá a dárdákat, végül elrendelte, hogy ügyessége miatt engedjék szabadon az állatot, öreg volt már ekkor és beteg is, nemsokára meg is halt. A nép azonban még ekkor is ünnepelte, a bivalyt udvariasan megtapsolták, mondjuk már az is szép egy beteg öreg muksótól, hogy egy szál dárdával szembeszáll egy ilyen jószággal, bár azért bizonyára vigyáztak rá, de akkor sem volt ez teljesen veszélytelen.

Nem találom, meg tudnád keresni? Nem piszkálásból, de úgy tudtam, hogy Commodus volt az első aki fellépett az arénában és még az ő idejében is szégyenletesnek tartották ha szabad ember elítéltek és rabszolgák dolgát csinálta.

[link]

Eszembe jutott, hol olvastam, Graves Claudiusról szóló könyvében, ő írta az Én Claudius és a Claudius az Isten című könyveket, nyilván az elsőben van, mert a második már a császárkoráról szól, az első rész írja fiatalabb éveit, amikor Tiberius, majd Caligula uralkodtak.

Mellesleg tévedtem, mert nem ment le az arénába Tiberius, a páholyból dobálta a dárdákat, kimelegedett, megizzadt és meghűlt, aztán ágynak esett és utána halt meg, állítólag Caligula ölette meg az ágyban fekvő császárt.

Suetoniusnál is megvan a jelenet, csak ő vadkant említ, nem vadbivalyt, a 72 részben ír róla.

Elnézést, nem szándékos volt a másítás, így emlékeztem rá.

"Nem akarván elárulni, hogy gyengélkedik, megjelent a tábori játékokon, sőt, dárdájával maga is célba vette felülről az arénába behajtott vadkant: de nyomban görcsöt érzett oldalában, erősen meg is izzadt tőle, s hogy a huzat is megcsapta, betegsége súlyosbodott."

Rendben, de azért ez egy kicsit más sztori, mint a fentebb leírt szuperhős Tiberius, lehet hogy Graves írói fantáziája szállt el némiképp.