Tényleg voltak néger orosz és angol nemesek, királyok, grófok a középkorban vagy csak a netflix agymenése ez?
Én alapvetően nem bánom, hogy vannak ilyen sorozatok. A mai nyugati társadalmakban élő feketéknek tulajdonképpen úgy kell magukénak tekinteni a saját hazájuk történelmét, hogy tudják, hogy ők ebben nem nagyon kaptak szerepet (vagy ha igen, akkor szolgaként, rabszolgaként). Az, hogy a sok közül pár sorozat eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha hamarabb jön el a feketék egyenjogúsága, és lehetett volna 18. századi fekete angol lord, önmagában nem baj. Az alternatív történelem egy létező és népszerű műfaj.
Nekem azzal van inkább bajom, amikor ezt mindenképpen hitelesnek akarják beállítani alternatív történelem helyett. A sorozat kapcsán rengeteg cikk született, aminek gyakorlatilag az a lényege, hogy Charlotte von Mecklenburg-Strelitz (III. György felesége) valóban fekete volt, és ha fekete királyné lehetett a 18. századi angol udvarban, akkor ennyi erővel biztosan lehetett egy rakás fekete gróf meg lord meg lady is. A valóságban mindezt arra alapozzák, hogy az egyik őse valószínűleg mór volt. Ezzel mindössze annyi a probléma, hogy:
- a kérdéses ős a 13. században élt, 15 nemzedék választotta el a királynétól, akinek minden más őse fehér volt (ennyi erővel bármelyikünk lehet fekete, mert több száz évvel ezelőttre nagyon kevesen tudjuk viszavezetni minden ágon a családfánkat)
- a mórok nem feketék, hanem spanyolországi arabok, még aki ténylegesen afrikai születésű, valószínűleg az se volt köztük olyan külsejű, hogy ma feketének mondanánk (ezt elég nehéz lenyomni az amerikaiak torkán, akik nem tudják elfogadni, hogy Afrika északi részén világos bőrű emberek is élnek)
- még ha tényleg fekete is lett volna a királyné, akkor sem lett volna emiatt az a fél arisztokrácia is.
Szóval lehet ilyen sorozatot készíteni, nézni, rajongani érte, stb., csak fogadjuk el, hogy ez alternatív történelem.
Mi ebben a rasszista, vagy az uszító?
Semmi gyalázkodó nincs benne mondjuk a négerekkel szemben és volt történészként azt kell mondjam, ha sorozatosan valótlan tartalmú filmeket jelentet meg a Netflix például, az teljes joggal nevezhető agymenésnek, illetve ennél még sokkal rosszabbnak is, hazugságnak, vagy agymosásnak, mert egy dolog a szórakoztatás, de a másik fele az igazsághoz való lényegi ragaszkodás, mert teljesen légből kapott tartalmakat sulykolni egyszerűen etikátlan és visszatetsző.
Az rendben van, hogy mutatnak idealizált sorsú négereket, színesbőrűeket is egy kitalált történelmi tárgyú filmben, de teljesen a valóságtól elrugaszkodó hátteret adni neki már ostobaság és becsapás, átverés, hazugság, amit nem szabad eltűrni.
Ha jól tudom, a valóságban ez nem igazán fordult elő. Afrikai ősei persze bármelyik lordnak meg ladynek lehettek, sőt, valószínűleg voltak is, ha az őskortól indulunk, de ettől még nem voltak feketék. Legalábbis én még nem hallottam olyan bizonyítékról, ami ezt támasztaná alá (persze nem is vagyok a kort kutató történész).
"ha sorozatosan valótlan tartalmú filmeket jelentet meg a Netflix például, az teljes joggal nevezhető agymenésnek"
A dokumentumfilmeken kívül minden film és sorozat "valótlan tartalmú". Igen, a valóságban nem támadta meg egy csapat Anonymus-maszkos ember a spanyol pénzverdét, Dél-Koreában nem rendeznek horror Éhezők Viadalát, és még csak Chandler meg Monica se léteznek. Remélem ezzel nem romboltam porrá a gyerekkorod, vagy ilyesmi.
Még a magukat történelmi filmeknek tituláló alkotások sem 100%-ig hitelesek, és igen, ennek egyik oka, hogy sokszor olcsóbb, jobban kivitelezhető vagy jobban kinéző és eladható megoldásokat találnak annál, mint ami a valóságban történt. Ez valóban lehet félrevezető, de abszolút nem lenne egyedi a Bridgertontól, ha esetleg ezt csinálná, viszont, meglepetés: nem ez történik.
Ami a Bridgerton családot illeti: ők soha nem házaltak azzal, hogy ez egy hiteles történelmi sorozat lenne, sőt, többször is elmondták, hogy ez egy alternatív történelmi fikció. Ez azt jelenti, hogy egy olyan valóságban játszódik, ahol az arisztokráciában voltak feketék is, meg amúgy létezett egy Bridgertonnak nevezett család is (ami a valóságban szintén nem igaz, ha jól tudom) ésatöbbi. A történelmi film meg az alternatív történelmi film két külön dolog, és nem kérheted számon az egyiken a másik követelményeit. Az előbbinek célja a történelem minél hitelesebb ábrázolása, az utóbbinak meg csak annyi, hogy a saját világán belül konzisztens legyen (tehát ha szerepelt fekete gróf, akkor a következő részben ne dobják be csak úgy magyarázat nélkül, hogy amúgy a feketéket alacsonyabb rendű népcsoportnak tekintik).
Nyilván aki ebből szeretne történelmet tanulni, az rosszul járhat, de nehogy már a filmkészítők dolga legyen, hogy minden epizód előtt leüljenek iskolásat játszani, csak mert átlagjózsi nem volt képes kijárni az általánost. Olyan ez, mintha a Harry Pottert azért hibáztatnád, mert az emberek majd azt hiszik, hogy nem kell repülőre szállniuk, hanem elég hoppanálniuk. Vagy (hogy a történelemnél maradjunk) Tolkient azért, mert azt állítja, hogy régen varázslatos lények népesítették be a Földet, de ennek ellenére te nem találtál a mélyebb rétegekben tündecsontokat. A filmeket, fikciós alkotásokat tudni kell a helyén kezelni egy bizonyos kor felett.
"A dokumentumfilmeken kívül minden film és sorozat "valótlan tartalmú"."
Na azért nem mindegyik. Ha vannak is kitalált karakterek, sorsok és történetek, akkor sem valótlanok a filmek, mert nem a zsidók zárják lágerbe benne a fasisztákat, meg a lágerek sem üdülőtáborok, ahol a krematóriumok melegedésre szolgálnak és nem nyerjük meg bennük a mohácsi csatát.
Hja persze az 'alternatív' történelmi filmekben, sorozatokban minden előfordulhat, persze a Szulejmán a török sorozatban jólelkű és emberséges uralkodó, a II. Lajos meg egy negyvenéves kegyetlen kéjenc és a törökök áldást hoznak a magyaroknak, közben pedig a valóságban negyedére csökken a lakosság az ország területén, sőt egész országrészek népzelenednek el, de ugye ez már régen volt, így mi sem bíráljuk a film tartalmát, hiszen valójában ez a mai népességnek szól, hogy békéljenek meg a különféle nemzetek, ne legyen gyűlölködés, felejtsük el a régmúlt valóságos eseményeit, illetve ha mégis tiltakoznánk, akkor kimentik magukat, hogy - ez csak egy film, nem a valóság. - .
Ezzel az erővel lehetne virágcsokrot tenni az auschwitzi barakkok ablakában, megjegyzem Dachauban tényleg voltak muskátlik, a saját szememmel láttam, takaros kis barakkok, az ember összezavarodik, mi is az igazság a múlt eseményeiben, most akkor tényleg teli volt az amerikai hadsereg hős néger pilótákkal, meg kemény fekete harcosokkal, néger tisztekkel, tábornokokkal, pedig máshol meg mintha egy csehóba sem járhattak a feketék, meg a fehérek, meg nem utazhattak egy villamoson sem a demokrata USA déli államaiban a kortársak szerint.
Alternatív történelem - mégis, mi a fenét akar ez jelenteni?
Akkor most a szovjet propaganda volt az igaz, hogy "drága föld, szülőhazámnak földje, mnóga vnyej, leszóv, palej i rek, nincsen ennél gazdagabb, szebb ország, minden ember érzi, hogy szabad"? Vagy a mostani "igazság", hogy a szovjet rendszer elnyomó volt, kegyetlen és diktatórikus?
Hja persze a Szása, meg a Nyinácska szerelmes története közben kitaláció is lehet akár, bár talán a valóságban akkor is a Szergei a Grisába volt szerelmes, a Nyinocska meg a Másába? Végül is tökmindegy, a lényeg, hogy a régi szovjet filmekben mindenki boldog volt és elégedett és tombolt a jólét, de ez nem hazugság, csupán egy alternatív történelem volt és az igazi történelmet az iskolákban kell úgyis tanulni, milyen kár, hogy ott is ugyanez az 'alternatív' történelem ment, ugyanezt tanították. Akkor legalább volt, vagy elvileg lehetett volna a világ másik részéről tájékozódni, ha nem lett volna a vasfüggöny, de könyörgöm, most, hogy globalizált a világ, honnan tájékozódjon az ember, az ifjúság, akiknek minden vicc új, ha nem a filmekből, az irodalomból, vagy amit sulykolnak, elénkbe tárnak, ránk ömlesztenek?
Te nem érted, vagy nem akarod érteni, mi a különbség az "alternatív történelmi film" meg a "történelemhamisító film" között? Mert nekem gyanús, hogy utóbbi. Igen, léteznek olyan műfajok, amikkel esetleg te önhibádból nem találkoztál, és ezeknek épp ugyanúgy megvan a helyük a filmművészetben és irodalomban, mint a hitelességre törekvő történelmi filmeknek.
Leírom még egyszer. Az alternatív történelem bevallottan és célzottan egy GONDOLATKÍSÉRLET, ahol a szerző felteszi magának a kérdést, hogy mi lett volna, HA másként alakul a világ folyása. Például mi lett volna, ha a németek nyerik a világháborút (gondoljunk itt az Ember a fellegvárbanra), vagy HA mondjuk a zsidók nyomták volna el a németeket, HA megnyertük volna a mohácsi csatát, vagy HA a 19. században nem létezett volna rasszizmus, és úgy (vagy közel úgy) gondolkodtak volna, mint mi.
Amíg mondjuk a régi szovjet filmek úgy próbálták beállítani, hogy amit ők bemutatnak, az az igazság, addig a Bridgerton alkotói mindig is kihangsúlyozták, hogy ez NEM a valóság, hanem egy idealizált kép, egy "mi lett volna ha", egy habos-babos, nyálas rózsaszín világban játszódó sorozat, ahol a 21. század értékei és kultúrája keveredik az idealizált 19. századdal. Konkrétan lemegy benne egy Billie Eilish szám, ennyire akar történelemhű lenni. Ugyanúgy nincs ezzel baj, mintha valaki forgatna egy filmet arról, hogy milyen lett volna az ideális világ a szocializmus alatt, hogy aztán kontrasztot állíthasson annak, hogy milyen nem volt. A szovjet filmek állítása az, hogy "így volt és milyen szép volt", ezé meg az, hogy "de szép lett volna, ha így lett volna". Elég jól megkülönböztethető a kettő.
Tényleg olyan már ez a vernyákolás, mintha valaki azon toporzékolna, hogy a fantasy-filmek tévesen azt sugallják, hogy az ember mágiával legyőzheti mondjuk a gravitációt, ez pedig károsan fogja befolyásolni szegény ifjúság fizikatudását. Érdekes, ez senkit nem zavar, pedig jóval rosszabbak az arányok: a Harry Pottert nagyjából minden fiatal látta és olvasta, de tudományos ismeretterjesztő sorozatokat már kevesebben nézik szabadidejükben. Míg arra az egy-két ilyen szerencsétlen, alternatív történelmet felvázoló filmre jut legalább ezer, amiben a feketék elnyomott sorsát mutatják be. Mert az egyenesen nevetséges, hogy úgy próbálod beállítani, mintha csak ez az egyetlen sorozat létezne, amiből szegény, szerencsétlen tudatlan ifjúság tájékozódhat, és globalizált világunkban nem jön ki minden évben egy film, ami azzal a céllal születik, hogy megmutassa, hogy milyen volt a feketék helyzete a történelem során. Nyilván az, aki egy sötét szobában él, lekötözve, és nonstop a Bridgertont nézettetik vele, az igen, kaphat irreális képet a történelemről, de remélem elismered, hogy ennél az elképzelt szituációnál ez a legkisebb probléma.
Ráadásul én azt tapasztalom, hogy pont a fiatalok azok, akik gond nélkül felfogják, mi a különbség fikció és valóság között, és "érett", 40-50 körüli, középkorúakat vagy időseket, akik verik az asztalt. Ez elég aggasztó, mert azt jelenti, hogy ez a korosztály eddig nagyjából mindent elhitt, amit a képernyőn látott (ez persze sok mindent megmagyaráz).
Mit jössz itt a Harry Potterrel, meg a fantasy filmekkel?
Naná, hogy vannak műfajok, a mese, vagy a horror, meg a vígjáték az okés és a scifi is, ezekbe minden belefér, meg ilyenek a szentimentális romantikus filmek is és azt is tudja mindenki, hogy az akciófilmek is fikciók, de ha már valós kontexusban van a történet, akkor hazugság, hogy minden rohadt amerikai szarságban néger a polgármester, meg a rendőrfőnök, ez olyan, mintha a Parlamentben csak cigányokból állna a képviselőtestület.
Kettős mérce az amit használsz, a szovjet filmgyártás hazug volt szerinted, de a mai sulykoló szemétségeket meg 'alternatív' történelemnek nevezed, az nem hazugság, dacára annak, hogy nem igaz, ám ezt csak az ilyen hozzád hasonló megszállottak fogják így fel, mert a valóság az, hogy ami nem igaz, az hazugság, ennek nincs és nem is lehet más neve!
Alternatív történelem! Bahh!
Azt ugye tudod, hogy a fiatalok kérdezgetik azokat, akik mondjuk Kádár alatt éltek, hogy - mégis, milyen volt? Nehéz erről beszélni, mert nagyon sok mindent el kellene mondani egyszerre, jót és rosszat, mert sokan bizony nosztalgiával emlékeznek a múltra, teszem azt azok a százezrek, akik lakást kaptak, nem ám hitelt, kölcsönt, hanem lakást, bizony ám, szinte hihetetlen, mi?
Még az oroszok között is óriási azok száma, akik visszasírják a Szovjetúniót, na most akkor melyik történelem az 'altrnatív'?
Ki a nyavalya tudja azt ma megmondani, a sok alternatíva mindent összekuszál, mert sok igazság van abban, amit tanítanak manapság, de Kádár alatt fiatalként abban a sportklubban sportolhattam tök ingyen, amelyikben akartam, volt rá pénz dögivel, mindenki járt nyaralni üdülőkbe, azt is szinte ingyen és mindenkinek volt telke, háza, lakása, munkája, legalább is onnantól, amire én emlékszem.
A boltokban ugyan nem volt nagy választék, de senki nem halt éhen, nem voltak hajléktalanok, meg hasonlók, szóval akkor most mi az alternatív a filmekben, vagy a valóságban?
Agymosás folyik és én elismerem, hogy folyt régen is, szó se róla, de akkor is utáltam, most se szeretem a hazugságokat, mert én nem ellenezném, hogy átgyúrjanak a modern felfogásra, a korszellemben megjelenő új dolgokra, de ezt ne hazugsággal tegyék, ostoba propagandával, ami hemzseg a valótlanságoktól, hanem tisztességes módon, amit akkor akár el is lehetne fogadni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!