Miért volt a magyar hadsereg Mohácsnál sokkal fejlettebb mint V.Károly császár vagy I.Ferenc francia király seregei? Ágyúk és tűzfegyverek aránya verte a korabeli nyugati seregekét.
"Az a tipikus buta keleti birodalom a 20. századig meg tudta tartani a meghódított területei egy részét"
Mert diplomáciailag sikerült kimenteni a Briteknek és Franciáknak a Krími háborúban. Talán mert még a Britek nem tudták, hogy nagymértékű olajkincs van a közel-keleten, és az olaj a 20.sz-ban vált igazán fontossá?
"Az oszmán birodalom történetében is, ugyanúgy, mint minden más birodalom esetében van egy terjeszkedő időszak, és egy hanyatló korszaka"
Ezt a hanyatlást elmaradottságának köszönhette a kezdetek óta, miféle birodalom az amelynek központi anatóliai területein még mindig a pásztor nomád gazdálkodás dívott, és miféle birodalom az, ami külső pénzekből (PL vámok) szerzi jövedelmének többségét ahelyett hogy főként saját gazdaságára támaszkodna?
Tudom, ezek neked nehéz kérdések.
"A janicsárok a kor legjobban képzett katonái, gyerek koruktól szigorú szabályok szerint, harcra képezték őket."
Ez jól hangzik, csak nem számít. Az összes lovagot gyerekkora óta képezték ki.
A nyugati történelemírás nem igazán van elájulva tőlük, (ez egy ilyen magyarországi magyarázkodás Mohácsért).
Szulejmán professzionális állandó hadserege (a janicsárok) kisebb volt mint Mátyásé.
A modern történetírás nem látja a török technikai fölényt a Mohácsi csatában sem, szerintem le vagy maradva a szocialista történetírásnál meg a 90-es éveknél.
OLVASS:
A kommunista történelemírás erős ideológiai felhanggal írta a történelmi eseményeket le, ami gyakran torzítást eredményezett.
A 2000 oszmán puskás egy 60 vagy 100.000-es seregben azt jelenti hogy minden 30. vagy 50. oszmánra jutott egy lőfegyver, ami még a kb. a 100 évvel korábbi 15.század első évtizedeinek arányaira hajaz nyugat-európai mértékkel.
Ember! Te azt mondod, hogy 100 ezres sereg? Korábban azt mondtad, hogy kevesebb volt a janicsár, mint a fekete sereg létszáma? Akkor hogy van ez? 100 ezres sereg nem volt Európában sehol. Ennek töredékét tudták kiállítani bármelyik országban. A fekete seregben puskás se nagyon volt, nemhogy 2000. Amúgy ebben az időben a puskák eléggé gyengék voltak, a puskásokat külön védeni kellett.
A hadra fogható katonák számát nem szabad összekeverni az egyszerre mozgatott sereg létszámával. A török képes volt 100 ezres sereget kiállítani úgy, hogy a hazai védelmet még meg tudta oldani. Mátyás hadjárataiban max 30 ezer ember van egyszerre mozgatva, de a hazai védelmet is meg tudták oldani, mert a hadra fogható katonák száma ettől jóval magasabb volt. Viszont szóba sem jött egy 100 ezres sereggel vezetett hadjárat, ami a törököknél nem volt ritka.
16-os hozzászólás nagy műveletlenségről tanúskodik, általános iskolába sem tanulta meg a törit.
Művelődj:
Matthias recognized the importance and key role of early firearms in the infantry, which greatly contributed to his victories.[3] Every fourth soldier in the Black Army had an arquebus, which was an unusual ratio at the time. The high price of medieval gunpowder prevented them from raising it any further.[4] Even a decade after the disbandment of the Black Army, by the turn of the 16th century, only around 10% of the soldiers of Western European armies used firearms.[5][6]
Lényegében azt állítod, hogy egy handzsárokkal hadonászó horda verte szét a modern fegyverekkel harcoló keresztény sereget.
Azt bizonygatod, hogy a törökök mennyire bután szervezettek voltak, elavult haditechnikával, bezzeg a magyar sereg milyen szuperül felszerelt alakulat volt.
A történészek szerint a csatára felsorakozó sereg létszáma a keresztény oldalon kb 15ezer fő, 85 ágyúval, az oszmánoknál 60ezer fő (nem 100ezer) 160 ágyúval.
A történelem során nem egyszer nyertek csatát nagyobb túlerővel szemben, de 1526 augusztus 29-én a törökök nem csak győztek...
A veszteség a keresztényeknél 16-20ezer fő, főpapok, főnemesek, és a király is közöttük volt.
A szervezetlen, "handzsárokkal hadonászó török horda" vesztesége mindössze 1500 fő körül volt a történészek szerint... csak szerintük az akkori török sereg egy jól felszerelt, jól szervezett haderő volt, amelyikkel akkor Európa egyetlen állama sem lett volna egyértelműen esélyes a győzelemre.
Később (1571) legyőzik az oszmánokat, de közben eltelik 45 év, és sokat változik a világ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!