A magabiztosság a társas élet kvintesszenciája?

@5: Nem voltam benne biztos, ezért kérdeztem :)

Viszont itt mással lesz baj, nem a magabiztossággal.

@7: Nem tudom megmondani sajnos.

Lsd hármas válasz, a magabiztosság hiánya nem okoz olyasmit, mint amit minden bizonnyal tapasztalsz.

Én annyit érzékelek, hogy furcsán kommunikálsz. Nem tudom megfogni, rámutatni, hogy na ez az, főleg nem tudok az okairól nyilatkozni és pláne megoldást kínálni. Ezt esetleg egy pszichológus tudná feltárni, és neki sem egy gyors munka.

Legalábbis, aki kicsit paranoiás, így gondolhatja (meggyanúsítás).

A magabiztosságot kicsi korodban szerzed meg. A csecsemő, aki amikor felsír, pont azt kapja, amire szükség van. A kicsi, akit dicsérnek és ettől hamarabb kezd járni. Az óránként ezer kérdéssel szüleit gyötrő négyéves, aki vagy választ kap vagy magyarázatot. Az a fiatal, aki egész gyermekkorában úgy érezte, ha jelzett valamit, arra a környezete igénye szerint reagált. Tehát ő jól teljesít. Miért ne lenne magabiztos.

Ám aki nem az (nagyjából a többség) átlagos életet él sikerrel és kudarccal, kételyekkel és bizonyosságokkal, nyilván néha tévednek őt illetően, de hogy módszeresen gyanusítanák, az kizárt.

Viszont vannak okvetetlenkedők, kákán is csomót keresők, és olyanok, akik nem veszik észre vagy rosszul értelmezik a környezet jelzéseit, nos őket általában a társaság nem szereti. Körülbelül úgy, ahogy nem szeretjük az elsózott ételt vagy a rossz utakat. Ha lehet kerüljük a helyzetet, mert kényelmetlenül érezzük magunkat. De gyanúsítás nincs. Ahhoz aktívan kell cselekedni rossz dolgokat, vagy legalábbis olyasmit, amit a környezet kifejezetten utál.