Miért nem különböztetjük meg a rövid/hosszú "A", "Á". "E" és "É" betűket? Elvégre ezek nem egymás rövid-hosszú megfelelői.

"Elvégre ezek nem egymás rövid-hosszú megfelelői"

De igen, azok. Pontosan úgy működnek, mint az u-ú, ö-ő, stb. páros. Ami példákat írtál, ott nem a magánhangzó okozza a hosszabbodást, hanem a mássalhangzó torlódások.

#4

Pedig az Á és É nem egy hosszú A és E mert egyértelműen két külön hangról van szó. Míg más hosszú mgh-nál csak hosszabban ejted a hangot, de az Á-É esetében nem elnyújtott A és E hallható.

Azért, mert a betű mint egy hang ortográfiai jelölése nem a hang anatómiájának kötelező leképezése. Az igaz, hogy az a és az á eltér, de funkcionálisan az á/é mégiscsak az a/e hosszú alakja.

Ugyanis például rövidüléskor-hosszabbodáskor az á szerepét nem egy rövid-á veszi át, hanem az a:

Madár – madarak. (Nem pedig valami rövid mad-â-rak.)

Pipa – pipák.

Ugyanígy e/é:

Szekér – szekerek.

Ét(el) – etet.

Míg a többinél ugye a saját rövid/hosszú verziója jön be:

Tűz – tüzes.

Víz – vizek.

Pír – piros.

Persze nyilván lehetne azt mondani, hogy az a nem egy rövid á, hiszen az ő-t sem az ö rövidíti, hanem az e:

Tető – teteje.

De ez még nem indokolja azt, hogy felvegyünk olyan betűket az ábécébe, amiknek nincs megfelelő hangjuk (nincs hosszú aaaa, úgyhogy minek lenne jele). Még lehetne azt, hogy az á-t valami más betűvel jelöljük, de ez ugye igencsak komplikálná az alapvetően latinbetűs ábécét. Szerintem igen bölcs dolog volt az á/é betűt úgy beilleszteni az ortográfiánkba, hogy alakilag a többi közül nem lóg ki.

A magyarban az 'a' és 'e' mindig rövid, az 'á' és 'é' mindig hosszú magánhangzóként viselkedik.

Még pár példa: egér - éger, veréb - véreb, hazám - házam, ...